A világ legjelentősebbnek számító színházi elismerését, az Európai Színházi Díjat (Eurpoe Theatre Prize) 2006-ban a Franciaországban élő Nagy József kapja.A díjat az Európai Közösség támogatásával az Európai Bizottság hozta létre. Hivatalos megfogalmazásuk szerint célja, hogy azon jelentős...
A világ legjelentősebbnek számító színházi elismerését, az Európai Színházi Díjat (Eurpoe Theatre Prize) 2006-ban a Franciaországban élő Nagy József kapja.
A díjat az Európai Közösség támogatásával az Európai Bizottság hozta létre. Hivatalos megfogalmazásuk szerint célja, hogy azon jelentős színházi alkotók kapják, akik olyan ,,kulturális események megvalósításához járultak hozzá, amelyek a népek közötti megértést és a tudásátadást népszerűsítik”.
A díjat 1987 óta nyolc alkalommal adták ki. Eddig a következők kapták meg: Ariane Mnouchkine, Peter Brook, Giorgio Strehler, Heiner Müller, Robert Wilson, Luca Ronconi, Pina Bausch, Lev Dodin.
Nagy Józsefnek a korábban Taorminának nevezett díjat 2001-ben ítélték meg, azonban hosszas átszervezés után az újjáalapított díjat az idén március 12-én adják át Torinóban. A kitüntetett munkásságát dr. phil. Várszegi Tibor Testté lett alázat című laudációja kíséri. Várszegi doktori disszertációját Nagy József munkásságának témájára írta.