„Egy ilyen tárlathoz elsősorban bátorság kell, de olyan anyag is, amit bemutatunk. Az itt kiállított alkotások magas színvonalról tanúskodnak, pedig nem egy rutinos művész készítette őket, hanem egy pályakezdő fiatal tehetség, Gömöri Évi.”
Boros György szabadkai képzőművész szavai ezek, aki Gömöri Éva alkalmazott látványtervező, színházi díszlet- és jelmeztervező közelmúltban megnyílt önálló kiállítását méltatta a Dobó Tihamér Galériában. A kétszintes kiállítótermet zsúfolásig megtöltő közönség a fiatal alkotó révén nem a megszokott módon nyerhetett betekintést a színház világába, lehetett tanúja a színház születésének. A fekete-fehér és tarka vázlatok, látvány- és kosztümtervek, fotók, makettek és a színpadi jelmezekbe öltöztetett figurák között a látogatóban felelevenedtek a Zentai Magyar Kamaraszínház 1697 — Volt egyszer egy zentai csata és az Újvidéki Színház Berzsián és Dideki című előadásai, amelyeknek Éva volt a jelmeztervezője. A kiállításon helyet kaptak iskolai munkái: Schiller Stuart Máriájának és Szophoklész Elektrájának díszlet- és jelmeztervei, valamint a Szabadkai Zeneiskolában bemutatott Hetvenkedő katona storybordjai, hangulatképei, hangulattanulmányai és jelmezei, de egyéb munkái is.
— Ez a kislány a középiskola elvégzése után már tudta, mit akar — mondta Boros György. — Először csak belekóstolt a díszlettervezésbe, amiből aztán valódi „lakmározás” lett. Szinte habzsolta az ismeretanyagot. Budapesti próbálkozása után beiratkozott a Kaposvári Művészeti Egyetemre és sikerrel diplomázott. Tavaly ismertem meg őt Szabadkán, a fiatal tehetségek bemutatkozásán, és őszintén meglepett, hogy a fiatalok között is akad olyan, aki díszlet- és jelmeztervezéssel foglalkozik. Amikor felkértem, hogy vegyen részt a Vajdasági Magyar Képzőművészek szabadkai biennáléján, örömmel vállalta, és munkájának azt a címet adta, amit ennek a kiállításnak is: Színház születik. Hogy mi kell egy színház születéséhez? Először is maga a fizikai értelemben vett színház, azután egy jó darab, egy rendező, jó színészek, de ne feledjük: díszlet- és jelmeztervező nélkül színház nincs! Ezen a kiállításon Éva megmutatta nekünk, hogyan is születik a színház. Sok-sok vázlattal, rajzzal, rendezői kívánalmakkal, beleszólásokkal, amelyek gyakran nem egyeznek a tervező elképzeléseivel. Tisztában vagyok vele, hogy Éva még nincs abban a helyzetben, hogy rászóljon a rendezőre, de a kiállításon látottak alapján merem állítani, hogy idővel ő lesz az, aki sugallja majd a rendezőknek a legmegfelelőbb vizuális megoldásokat. Ezek között a rajzok és ötlettervek között képzőművészeti értékű alkotások is vannak, amelyeket bátran ki mernék akasztani lakásom falára. Éppen ezért arra buzdítom fiatal alkotónkat, hogy folytassa, ne álljon le, előbb vagy utóbb érkezni fognak a színházi felkérések is. Hiányolom, hogy színházaink képviselői nincsenek jelen ezen a kiállításon, mert itt lenne a helyük. Itt, ahol nemcsak színház, hanem tehetség is születik, pontosabban már meg is született. A színházaknak fel kellene karolni ezeket a fiatalokat, lehetőséget adni nekik a bizonyításra, s Éva a legjobb példa arra, hogy nagyon szép dolgokat tudnak ezek a fiatalok nyújtani a színháznak.
Éva a számára kissé még szokatlan rivaldafényben boldogan hallgatta Boros György szavait. Kissé meg is illetődött, de a megnyitó után már felszabadultan nyilatkozott magáról és munkájáról.
— A középiskolában szerettem bele a rajzolásba, egy szabadkai drámai csoport révén pedig a színház világába is. Tudtam, hogy nem színész akarok lenni, de mindenképp a színházat szerettem volna szolgálni. Tudatosan kezdtem keresni az olyan kapcsolatokat, amelyekből tanulhatok is valamit. Budapesten elvégeztem egy díszlet- és jelmeztervezői képzést, majd másodszori nekifutásra sikerült bejutnom a Kaposvári Művészeti Egyetemre, tavaly diplomáztam ott. Már tanulmányaim alatt személyre szabott feladatokat kaptunk a különféle színházaknál, belekóstolhattam abba, hogyan is formálódik meg bennünk egy-egy előadás, hogyan is kell vizuálisan elképzelni egy még meg nem rendezett darabot.  A látvány-, díszlet- és jelmeztervezés egy hosszadalmas folyamat. Többször elolvasom a művet, átgondolom az írói megfogalmazást, függök attól is, hogy egy komoly drámáról vagy egy könnyedebb műről van-e szó, meg kell ismerkednem az adott esemény korával, az akkori viselettel, szokásokkal, majd kezdődik a vázlatolás, a látványtervezés, mindez a rendezővel folytatott folyamatos konzultáció közepette. A tervező általában nem egy állandó színház tagja. Elsősorban felkérésre dolgozik, kivéve, ha valamelyik rendező nem hívja meg állandó tervezőjének. Nagyon remélem, hogy előbb vagy utóbb megszaporodnak a felkérések és minden napomat lefoglalja majd a munka, a tervezés. Köszönöm azoknak a színházaknak, amelyeknek már dolgozhattam, hogy engem választottak és azoknak is, akik majd engem kérnek fel valamelyik előadásuk megtervezésére. Bízom benne, hogy ez a kiállításom — amit egyébként nagyon szeretnék máshol is bemutatni — felkelti majd irántam az érdeklődésüket, még akkor is, ha ma éppen nem tudtak itt lenni ezen a tárlatmegnyitón.
A kiállítás látogatói virágokkal halmozták el a fiatal alkotót, aki alig győzte fogadni a gratulációkat, majd boldogan fényképezkedett az őt egész idő alatt meghatottan figyelő szüleivel, akik mindent elkövettek annak érdekében, hogy kislányuk azt csinálhassa az életben, amit a legjobban szeret. A többi már nem rajtuk múlik...