Ljubomir Simović műve a XX. századi szerb drámairodalom egyik legkiemelkedőbb alkotása, ez volt a magyar nyelvű ősbemutatója, s az Újvidéki Színház és az újvidéki Művészeti Akadémia végzőseinek közreműködésével valósult meg.

A történet a II. világháború idején játszódik, Užicébe érkezik a Šopalović vándortársulat, mely engedélyt kapott arra, hogy bemutassa és játssza Friedrich Schiller Haramiák című drámáját. Lelkiismeretesen próbálnak, bár enniük sincs mit, s a városban mindennaposak az akasztások, mindenki veszélyben van, aki nem a hatalom embere. Közben ellenállás is szerveződik, tehát puskaporos a hangulat, mindenki egy kicsit ideges. Itt próbál a színház szórakozást vinni a mindennapokba — igen ám, de a jelek szerint háborúban ez nem olyan könnyű. A polgárok nem támogatják őket, így végül kénytelenek továbbállni.

Az előadás díszlete egy ház/lakás belső tere, azaz falai, melyek lassan dőlni kezdenek a benne játszó társulatra, ahogy a város lakosai is lassan kivetik a színészeket maguk közül. A háttérben óriáspipacsok, melyek az előadás felénél bekerülnek a térbe, később az óriásmezőn játszódik a történet, a pipacsok szépen virágoznak a fények által kékre festett színpadon.

Igaz, nem egy zenés előadásról van szó, mégis elhangzik néhány dal, hangsúlyozva a történet mérföldköveit. És bár jól megírt zeneszámokról van szó, mégis azt éreztem, talán egy picit kilógtak a formából. 

Megmaradt bennem Ozsvár Róbert játéka és karaktere, hiszen egy velejéig romlott verőlegényt alakít (Zsiger szerepében látjuk), akiből minden emberség kiveszett, már ha egyáltalán valaha is volt benne, és vér folyik mindenfelé, amerre jár, véres lábnyomokat hagy az utcákon. Az előadás egyik legszebb jelenete, amikor Sofija (Hodik Annabella) és Zsiger találkoznak, s a lány halálfélelmében, egy előadás sorait felhasználva, egészen közel kerül a verőlegényhez, aki elgyengül, egy pillanatra felvillan benne egy olyan érzés, amelynek létezéséről nem is tudott. Megrázó alakítást láthatunk Krizsán Szilviától is, akinek fiát elkapják a németek, hiszen azzal gyanúsítják, hogy megölt két embert. Szabó Regina gyászoló özvegyéről pedig nehéz az embernek levennie a szemét, a karakter visszafogott finomsága ellenére is nagyon erős színpadi jelenléte van.  

Az előadás szereplői: Balázs Áron, Banka Lívia, Hodik Annabella, Kőműves Csaba Bence, Sirmer Zoltán, Huszta Dániel, Ozsvár Róbert, Német Attila, Krizsán Szilvia, Szabó Regina, Figura Terézia, Ferenc Ágota, Dupák Fanni, Mezei Gresák Lea, Varga Benjámin, László Roland, Dudás Dániel és Tóth Dániel. Fordította: Lénárd Róbert, a zenéjét Szögi István és Dienes Ákos szerezte, a díszlettervező Huszár Kató, a jelmezek megálmodója Sikó Doró. A fénytervet Majoros Róbert állította össze, a rendező asszisztense Hajdú Sára volt, a plakátot Törteli Réka készítette, az ügyelő, súgó Lovas Csilla volt. Az előadást támogatta: Újvidék Város Kulturális Hivatala, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és az újvidéki Művészeti Akadémia.

Az előadás több mondata a fejemben maradt, ahogy hazafelé sétáltam. Egészen biztos, hogy ezzel nem voltam egyedül.