home 2025. február 10., Elvira napja
Online előfizetés
Színes program 2025-ben is
Szerda Zsófi
2025.01.13.
LXXX. évf. 2. szám
Színes program 2025-ben is

A tavalyi nagy közönségsiker után második alkalommal szervezte meg a Szabadkai Zsinagóga Alapítvány az újévi hangversenyt a zsinagógában december utolsó napjaiban. A koncertre több mint 1200 néző volt kíváncsi, megteltek a padok, a karzat, a pótszékek, és néhányan állva hallgatták az Old Hat Orchestrát és vendégeit. Jazzklasszikusok, hazai és külföldi előadók dalai csendültek fel.

Illés Hajnalka, a Szabadkai Zsinagóga Alapítvány koordinátora köszöntötte a koncert meghívott és kiemelt vendégeit, támogatóit, majd ismertette 2025 gazdag programtervét. Januárban nyilvános iskolai órát tartanak a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján, februárban vendégül látják a Virtuózok fiatal tehetségeit. Márciusban a világhírű Barcelona Gipsy balKan Orchestra érkezik Szabadkára, áprilisban pedig Szekeres Adrien. Májusban két jelentős esemény is lesz a zsinagógában: a Múzeumok Éjszakáján szabadkai jazz-zenészek muzsikálnak a parkban, és egy fergetegesnek ígérkező meglepetéskoncerttel is készülnek a szervezők. Júniusban a szecesszió éjszakáján újra megszólaltatják a Wegenstein orgonát, immár a magyarországi Orgonák Éjszakája rendezvénysorozat részeként, és visszatér a Szabadkai Filharmónia is egy nagyszabású hangversennyel. Augusztus utolsó napjaiban a Romas in the Park-koncert népesíti majd be a zsinagóga parkját, szeptemberben pedig Molnár Ferenc — Caramel lép fel. Októberre tervezik a Verdi Orchestra fellépését, a zenészek André Rieu hangulatát idéző élményt hoznak. Szintén októberben további programok várhatók az Őszi Zsidó Kulturális Fesztiválon. Novemberben két nagyszabású koncertet is élvezhet a szabadkai közönség: Paskó Csaba karnagy doktoridiploma-koncertjét a Szabadkai Filharmónia és az Eszéki Művészeti Egyetem zenészei muzsikálják, a Horvát Nemzeti Tanács pedig újra elhozza a dalmát tengerpart zenei világát. 2025-öt Strauss-esttel zárja majd a szabadkai zsinagóga. 

Az újévi hangversenyen az Old Hat Orchestra kilenc muzsikusa mellett fellépett Tijana Đuknić szoprán, Marko Kalajanović bariton és Nevena Živković zongoraművész. Felcsendültek többek között Frank Sinatra, Bing Crosby, Nat King Cole, Dean Martin, Michael Bublé vagy Louis Armstrong slágerei, de hazaiakat is hallhattunk, például a Bila je tako lijepa címűt vagy a To davno bešе, sećam se ja kezdetűt. Természetesen a karácsonyi számok sem maradhattak ki, mint az All I want for Christmas vagy az It’s beginning to look a lot like Christmas. A mindenki számára ismerős slágereket a közönség több alkalommal is együtt énekelte a fellépőkkel. A szabadkai zsinagóga ezúttal is méltón zárta le az évet.

Fényképezte: Szerda Zsófi

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..