Nemzetpolitikai, nemzeti kisebbségvédelmi ügyekben nincs egyhelyben állás. Elég csak a szomszédos országok legutóbbi népszámlálási eredményeire tekintenünk, hány honfitársunk vált láthatatlanná a nemzeti statisztikai hivatalok adataiban. Azonnal érezni kezdjük az eltelt idő súlyát. Pontosan ezért meggyőződésem, hogy a magyar nemzeti összefogás és egymás támogatása az egyetlen járható útja annak, hogy meglévő jogainkkal maximálisan élhessünk és előre léphessük, annak érdekében, hogy a külhoni magyar közösségek saját akaratuk szerint, új jogi, igazgatási kereteket teremthessenek saját szülőföldjükön.
Három évtizedes távlatban tekintve, a külhoni magyar autonómia témájához kapcsolódóan néhány gondolat erejéig megállunk ma, egymás mellé helyezve a két legnagyobb Kárpát-medencei külhoni magyar közösség egy-egy eseményét és dokumentumát, figyelemmel a január 8-i dátumra.
Egyrészt ma ötéves az a hárompárti megállapodás, amelyet az erdélyi magyar politikai érdekképviseleti szervezetek, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, és az azóta Erdélyi Magyar Szövetség néven egyesült, Magyar Polgári Párt és Erdélyi Magyar Néppárt elnökei írtak alá az autonómia-koncepciók összehangolásáról. Arról, hogy egy hagyományosan összetett, interetnikus közegben komplex megoldásokra van szükség, legyen szó Székelyföld történelmi határai szerinti területi önigazgatásról, Partium kétnyelvű-közigazgatási jogállásáról, vagy a szórványvidékek kulturális jogairól, önazonosságának megőrzéséről. A dokumentum része az elmúlt évek sikeres politikai érdekképviseletének. Az RMDSZ-nek és a hárompárti megállapodásnak is köszönhetően egységesen szerepelnek a magyar pártok a többségi parlamentben, erősítve a romániai magyarság láthatóságát, egységes közösségként való megjelenítését.
Fotó: MTI
Másrészt, éppen ma huszonkilenc éve annak a komáromi nagygyűlésnek, amelyen több, mint 3000 polgármester, önkormányzati és parlamenti képviselő vett részt és állt hihetetlenül közel a felvidéki magyarság saját önigazgatásának megvalósításához. A nagygyűlésen elfogadott állásfoglalás a magyarság politikai jellemvonásait, önkormányzati jogokra formált, és közigazgatási, területi átszervezési igényét, a kívánt alkotmányos jogállását foglalta össze.
A közelmúltban elhunyt Duray Miklós előtt is fejet hajtva, aki a nagygyűlés egyik központi alakja volt, úgy fogalmazott, hogy „Az állásfoglalásnak egyik leglényegesebb része a közösségi státusz követelése annak kapcsán, hogy a szlovákiai magyarok magukat ezentúl nem kisebbségként határozzák meg, hanem nemzeti közösségként. Az állásfoglalás kihangsúlyozza, hogy a magyaroknak joguk van mind az önmeghatározásra, mind az adott államkeretek közötti önrendelkezésre, amely ugyancsak a szubszidiaritás elvének a megvalósítását jelenti.”
Ezen felemelő január 8-i pillanatok már a történelem részét képezik. Azonban a leírt alapelvek, állásfoglalások, nyilatkozatok évtizedekkel később is közös örökségünk és új erőt adnak. Rajtunk múlik, hogy cselekedeteinket ezekhez igazítjuk, tesszük tovább a dolgunk és a külhoni magyarság együvé tartozását, közösségi törekvéseit, nemzetpolitikánkat generációkon átívelő folyamatként építjük.
Idézet: Duray Miklós (Pozsony): A komáromi nagygyűlésen elfogadott állásfoglalás rövid elemzése. Pro Minoritate. 1994. 2. szám. 4- 6.
