„Szeretném, ha minél többen látnák a kortárs filmesek alkotásait”
Szerda Zsófia
2022.08.23.
LXXVII. évf. 33. szám
„Szeretném, ha minél többen látnák a kortárs filmesek alkotásait”

Hutanu Emil még a tavasszal keresett meg azzal az ötlettel, hogy a Malomfesztivál keretében levetíthetné-e a Malter fesztivál néhány versenyfilmjét. Erre nehéz nemet mondani valakinek, aki szintén úgy imádja a filmeket, mint Emil, így rövid egyeztetés után az alkotótáborokba érkezett a Malter Vándorfilmfesztivál, s a hozzánk kiválogatott 9 kisfilmet mindenki imádta.

* Miből lett a Malter Vándorfilmfesztivál?

— 2014-ben végeztem mozgókép mesterszakon Egerben, az Eszterházy Károly Főiskolán, mely most már Eszterházy Károly Egyetem. Csoporttársaimmal együtt több kisjátékfilmet is készítettünk, én magam dolgoztam még asszisztensként is, és szerepeltem is filmben — láttam, mennyi alkotás készül, szerettem volna megmutatni őket a barátaimnak is. Ugyanebben az évben létrehoztunk egy metálfesztivált Nyírbátorban, s ennek pluszprogramjaként levetítettem azokat a filmeket, amelyekben dolgoztam. Aztán továbbfejlesztettem, hiszen sok filmes barátom volt más egyetemeken is, a Metropolitan Egyetemen vagy az SZFE-n, és tőlük is kértem alkotásokat, aztán már felkerestem rendezőket, hogy van-e kedvük hozzájárulni ehhez a programhoz, elküldeni a filmjüket vetítésre. S összegyűlt olyan 20-25 kisfilm, ebből pedig több napot is lehetett vetíteni. 

* S hogy lett ebből fesztivál?

— Úgy, hogy tovább gondolkoztam, hogy ha már itt ez a sok film, akkor legyenek értékelve, díjazva is, így felkerestem a volt tanáraimat, összeállt belőlük egy zsűri, ők osztályozták a műveket, s a végén a legjobbak díjat kaptak. Első alkalommal ez csak néhány apróság volt, oklevél és pálinka, én személyesen vittem el a rendezőknek a díjukat. Ez volt az első lépés. 

* Most pedig már hivatalos felhívása is van a Malternek, s akárki jelentkezhet.

— Az első három évben meghívásos alapon működött a dolog: azoknak a filmeknek, amelyeket láttam, és megtetszettek, felkerestem a rendezőjét vagy producerét, s elkértem tőlük az alkotást vetítésre, illetve a versenyprogramba. Akkoriban még nem volt annyira hivatalos az egész. De mindenki nagyon segítőkész volt, s a rendezők is örültek, bár nem értették, ki fogja ezt megnézni egy metálfesztiválon. Egészen új filmeket is sikerült megkapnom, például a Balaton Methodot vagy Nemes Gyula Zero című alkotását, de említhetném Lichter Péter Fagyott május című kísérleti filmjét is. Ekkor még csak a mi fesztiválunkon vetítettünk.

* Azóta pedig már járod az országot, sok helyen vetítesz, tehát egy igazi vándorfilmklubbá nőtte ki magát a Malter.

— Volt egy kis belső vitánk a metálfesztiválon, hiszen elkezdtünk több támogatást kapni rá, én pedig szerettem volna a filmklubot is igényesebbre csinálni, de a többiek szerint ez egy kevésbé lényeges pontja egy zenei rendezvénynek, mert úgysem érdekel senkit. Akkor én nagyon-nagyon megharagudtam, és aznap este dühömben minden fesztivált megkerestem, amelyet éppen találtam. Az Ördögkatlant, a Kerekdombot stb., hogy van egy ilyen programom, érdekelné-e őket. És 90 százalékuk igent mondott. Ezzel egy időben az egyik tanárom, Váró Kata megnézte azokat a filmeket, amelyeket akkor, 2017-ben beválogattam, s azt mondta, ezek olyan erősek, hogy most már ne kicsiben csináljam, legyen egy igazi díjátadó. Ő beszélt a debreceni Apolló mozi vezetőjével, Fejér Tamással, valamint Szénási Miklóssal, aki a Dehir.hu főszerkesztője, beszervezték a Debreceni Egyetemi Színház vezetőjét, Lakó Zsigmondot, és velük együtt elkezdtünk agyalni, majd pályázni az NKA-hoz, így nekik és Debrecen Önkormányzatának köszönhetően sikerült elindítanunk a fesztivált.

* Tehát ezt úgy képzeljük el, hogy nyáron utazik a Malter, majd ennek megkoronázása a fesztivál és a díjátadó Debrecenben.

— Így van. Az első években a Debreceni Egyetemi Színjátszó Fesztivál részeként történt mindez, most egy másik rendezvény, a MUST Ifjúsági és Egyetemi Összművészeti Találkozó része vagyunk. Általában mi nyitjuk meg, s igen, ez a befejezése, a méltó zárása az éves Malter-programoknak. Ide a rendezőket is meghívjuk, utána egy jót beszélgetünk, bulizunk. Hajdu Szabolcs filmrendező is mellénk állt mint tősgyökeres debreceni, úgyhogy őt afféle védnöknek is nevezhetjük. És mivel ismeri a klubokat, sörözőket, volt év, amikor az ő vezetésével járták a filmrendezők a várost, és nagyon szerették. Egyébként ha megoldható, a fesztiválokra is elhívok magammal egy-egy rendezőt, hogy legyen lehetőség kérdezni őket, mert ezt a közönség is kedveli. S most már, azt hiszem, neve lett a Malternek, a fesztiválozók keresik, és tudják, hogy jó filmeket látnak majd.

* Miért éppen Malter?

— Volt egy blogom, melynek ez volt a neve. Magyar alternative. Mert alternatív programokra jártam, és azokról írtam cikkeket. Ezt átvettem, hiszen a filmeket is elég alternatív helyeken vetítem. Például nemrég egy tyúkólból átalakított kis moziteremben vagy itt Oromon, a szabad ég alatt.

* És mennyi munkád van vele?

— Egész évben dolgozom rajta, valójában mindennap. Jó lenne, ha ebből meg is tudnék élni, de nem vagyok elég okos, hogy erre felhúzzak egy céget, vagy hasonlók. S nem is szeretnék mások munkájával pénzt keresni. Inkább küldetés ez számomra, mint megélhetés. Szeretném, ha minél többen látnák a kortárs filmesek alkotásait, mert rettentően idegesít, amikor valakivel beszélgetek, s a magyar filmet említem, az az automatikus reakciója, hogy a magyar filmek rosszak. Ez nem így van, s ezt szeretném megmutatni. Azok az alkotások, amelyek nem közönségfilmek, fesztiválon lesznek levetítve, aztán jobb esetben néhányszor a moziban is, a tévében késő este kerülnek adásba, s eltűnnek. 


Fotó:Kocsis Ferenc

* Akkor azt mondod, hogy most erős a magyar filmes szakma, van benne spiritusz.

— Igen. Ezzel szerintem sosem volt baj, csak nem ismerték az emberek. Van az a vélemény, amely szerint 2010 után lett jobb a filmgyártás, erősebbek lettek a filmek és a forgatókönyvek, de én 2010 előtt is néztem kisfilmeket, független és szerzői alkotásokat, s azok között is rengeteg nagyon jó volt. Csak azt utáltam, hogy 2-ig fenn kell maradni, hogy lássam őket a televízióban. Ez volt a baj a régi rendszerben is, és ez a baj most is, hogy nem tudják hogyan eljuttatni a közönséghez ezeket a filmeket. Ebbe kellene inkább energiát fektetni, s akkor minden király lenne.

* A jelentkezések száma növekedett az évek során?

— Ez változó. Volt egy nagyon-nagyon erős év, 2019, akkor körülbelül 1000 film érkezett. De ekkor már nemzetközivé tettem a Maltert, ez szerintem ennek köszönhető. Az azt követő évben már volt egy minimális nevezési díj is, aztán bejött a COVID. Most egy picit megcsappant a hazai alkotások száma a jelentkezők között, és nem tudom, hogy a nevezési díj miatt-e, vagy egyébként is kevesebb film készül, de azt hiszem, mindkettő.


Fotó:Kocsis Ferenc

* És téged mikor szippantott be a film világa?

— Még gyerekkoromban kitaláltam magamnak két célt, melyet el szeretnék érni. Az egyik, hogy soha ne unatkozzak, a másik pedig, hogy mindenképp legyen közöm a filmekhez. S ez így is történt. De hogy miért éppen a film, arra most nem tudnék válaszolni.

* És mi a következő lépcsőfok a Malter életében?

— Erősíteném a nemzetközi jellegét. Ami már egy lépés volt, hogy a nyertes filmeket elvittem magyarországi művészmoziknak, így ott is nézhetőek, s eközben én is tudok kapcsolatokat építeni, más fesztiválokkal ismerkedni. Legutóbb éppen a palicsi filmfesztiválon volt egy nagyon jó workshop, melynek köszönhetően valószínűleg együttműködünk majd egy újvidéki fesztivállal. Szóval most a kapcsolatteremtésen van a hangsúly, hogy mi is megismerjük a körülöttünk lévő országok filmeseit, nekik pedig megmutassuk, nálunk mi készül. Most igazából ebben gondolkodom. És mindenképp szeretnék nyitni a határon túlra.

 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Múzsaidéző rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..