home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
Szeretettel és türelemmel
Tóth Lívia
2023.12.04.
LXXVIII. évf. 48. szám
Szeretettel és türelemmel

December 3-a a fogyatékkal élő emberek világnapja. Ebből az alkalomból a zentai Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezete minden évben műsorral kedveskedik a közönségnek. A program célja, hogy felhívják a figyelmet, a sérült emberek is értékes tagjai a közösségnek, és bemutassák, mit tanultak az egyesület védencei a napközis foglalkozáson.  

A jelenlévőket Csontos Bata Márta elnök üdvözölte, és köszönetet mondott minden adományozónak, támogatónak, segítőnek, aki hozzájárult a szervezet működéséhez. Elmondta, a fiatalok nagy lelkesedéssel készítették A boldog ember inge című zenés-táncos mesejátékot, és remélik, az előadásuk elnyeri a nézők tetszését.

Nagy József esperesplébános örömét fejezte ki, hogy az egyesület, mely a Hit és Fény Közösségből nőtt ki, már több mint két évtizede létezik. Hozzátette, amit ma láthatnak az egybegyűltek, azt a szeretet és a türelem hozta létre, és arra kért mindenkit, szeretettel hallgassák és nézzék mindazt, ami majd a színpadon történik.

A boldog ember inge című mesejáték arról szólt, hogy a király, aki rosszul érzi magát a bőrében, mert körülötte mindenki csak panaszkodik, azt a tanácsot kapja, találjon egy boldog embert, és kérje el annak az ingét, mert csak akkor gyógyulhat meg. A király álruhát ölt, és elindul, de boldog embert sem az udvartartásában, sem a városban, sem a faluban nem talál. Végül rábukkan a szegény favágóra, akinek még inge sincs, de boldog, mert tud dolgozni, és van egy csinos felesége, akivel megosztozhat a ciberelevesen.

A mesejáték résztvevőit a művelődési ház nagytermében helyet foglaló közönség nagy tapssal jutalmazta.

Fényképezte: Tóth Lívia

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..