„A lelki egészség nem valami olyasmi, amit készen kap, vagy amire rátalál az ember. Sokkal inkább valami olyasmi, amit meg kell teremtenünk magunkban.” (Thomas Stephen Szasz)

Olyan világ alakul ki körülöttünk, ahol megszűnőben van az embertársainkkal, sőt az önmagunkkal és a természettel való szerves kapcsolat. Helyébe mindinkább az individualizmus lép. Történik ez annak ellenére, hogy az emberi létezés csak a társas térben, a másokhoz viszonyított módon tud megnyilvánulni, ebben a közegben tudja az egyén személyiségének leginkább megfelelő életcélját megtalálni, megvalósítani. A mind nagyobb teret hódító elidegenedés pedig képes megakadályozni az egyént, hogy életcéljának, személyiségének, belső igényeinek megfelelő életet éljen.

„Az elidegenedés biztos jele, amikor valaki beszéddel akarja kitölteni azt az űrt, amely a szeretet hiányából fakad. Ezért félünk a csendtől” (Müller Péter)

Az együttműködést felváltotta a versengés, kihasználás, összeharácsolás, mely még a saját testünkre is kiterjedt, ahhoz is hasonlóan viszonyulunk, nem figyelünk a jelzéseire, kizárólag használjuk. Hiányzik a törődés, a szeretetteli bánásmód, egyes testrészünkről nem is veszünk tudomást, csak amikor szükségünk van rá, vagy ha megbetegedett. Ha pedig valamilyen életprobléma merülne fel, a magára maradt, küszködő ember gyakran nem tud mástól segítséget kérni, mint az egészségügytől, hiszen nincs más társadalmi intézmény, mely ilyen helyzetben bárkinek segítséget nyújthatna.

Igazán azonban az egészségügy sem tud ilyen problémáknál segíteni, hiszen orvosi feladatokra van felhatalmazva. Mivel a medicinára mind nagyobb nyomás nehezedik, egyre gyakrabban fordul elő, hogy a korábban életproblémának számító kérdések mára pszichiátriai betegségek formájában jelennek meg: pl. így lesz a szomorúságból depresszió, a kirívóan másféle személyből skizofréniás. Lassan elmosódnak a határok az életproblémával küzdő egyén és a kóros állapot között, mind több ilyen állapot lesz/lett betegségnek nyilvánítva.

Mit tehet az egyén, hogy megőrizze lelki egészségét? Mérhető-e a mentális egészség, és egyáltalán, ki tekinthető mentálisan egészségesnek? Természetesen úgy mérni a lelki egészséget, mint a többi testi egészségmutatót, melyeket átlagolással meg lehet állapítani (pl. mennyi a normális vérnyomás vagy a jó pulzusszám, az elfogadható laborértékek stb.), itt nem lehetséges. Mégis vannak mutatók, melyek alapján meghatározható, hogy az egyén lelkileg mennyire egészséges. Ezek egyike, hogy az illető teljesítménye összhangban van-e a képességeivel. A teljesítményt jelentősen befolyásolja az is, hogy az élete folyamán, főleg fiatal korában, megkapta-e a szellemi fejlődéséhez szükséges támogatást (pl. volt-e lehetősége képezni magát, milyen kulturális körülmények között nőtt fel). Ha ehhez nem jutott hozzá, sok értékes tulajdonsága kihasználatlan maradhatott.

A jóllét szempontjából fontos kritérium az életörömökre való nyitottság, hiszen az élet nemcsak csapásokat, bajokat zúdít az emberre, hanem pozitív lehetőségeket is. Lehet finomakat enni, jókat inni, pihenni, utazni, nézni a világot, lehet szerelmesnek lenni, szellemi kalandokba bocsátkozni, szép ruhákat vásárolni. Ezt már az ókorban is tudták, hiszen megfogalmazták: „Csak a derű óráit számolom.” Valójában az is kóros, ha valaki hedonista módon, szüntelenül az örömöket hajszolja. Gondoljunk a delphoi jósda falának második feliratára: „Semmit se túlságosan! / Tarts mértéket!”

A mentális egészség további ismertetőjegye, hogy az egyén képes jól érezni magát, és úgy tud képességeinek megfelelően teljesíteni, hogy nem zavarja meg mások életét. Képes a beilleszkedésre, együtt tud élni másokkal, anélkül, hogy kihasználná őket (pl. nem teszi pokollá a férj a felesége életét, vagy fordítva, a szülők a gyerekeik életét, stb.). Az ember-ember viszonyban döntően fontos a kapcsolati etika, mely a két vagy több ember közötti kapcsolat lényege. Lehetővé teszi egymás megértését, a harmóniát a kapcsolódásokban, mind a családon, mind a kisebb-nagyobb embercsoportokon belül. A kapcsolati etika alapkérdései: az igazságosság, a kölcsönös megbízhatóság és az egymásért vállalt felelősség. Idetartozik és fontos az adás-kapás egyensúlya, a megértő, cselekvő szeretet. „Az élet folyamatos tanulás, és az egyik tantárgy, amit meg kell tanulnunk: az emberi kapcsolatok” — figyelmeztet A. Matthews. Az emberek egészségét, fejlődését, magát a túlélést a közöttük fennálló kapcsolatok adják meg, amiért felelősséggel tartozunk. Az etikai szabályok akkor is működnek, befolyásolják kontaktusainkat, ha nem gondolunk rájuk. Egymás közötti összeköttetéseinket naponta kell ápolni, hiszen egymásra vagyunk utalva, ami kötelezettséggel is jár. Rájuk a legnagyobb veszély a hétköznapok szürkesége és a lustaság. Ha tudatosan vagy tudattalanul elhanyagoljuk kapcsolatainkat, annak elmagányosodás lesz a vége.

A lelki egészség fontossága: önmagunk szeretete és tisztelete megköveteli, hogy a lelki egészségünkre is odafigyeljünk

Aki vét a kapcsolati etika ellen, és hosszú távon mellőzi, az elsősorban önmagát bünteti. Lassan, észrevétlenül elkezdenek kiürülni emberi kötelékei, eltávolodik a társaitól, meglazulnak kötődései, majd idővel megszűnnek, egyedül marad.

Olyan korban élünk, amikor egészségünket számtalan kockázati tényező veszélyezteti, s ezek főként a téves tájékoztatásból, a káros környezeti és társadalmi hatások következtében alakulhattak ki. Az eredményes ellenállás feltétele a gondozott lelki egészség, a mentális funkciók sikeres működése. Ez azonban megköveteli a hatékony tevékenységet, az emberekkel való kapcsolatok kiteljesedését, a változásokhoz való alkalmazkodást és a nehézségekkel való megküzdést. A lelki egészség védelme érdekében ki kell használni minden olyan folyamatot és tevékenységet, amely megerősíti és folyamatosan fejleszti az ember személyiségét és a közösségi kapcsolatokat. A középpontban viszont mégis a kapcsolatok állnak, mivel bio-pszicho-szociális-spirituális lények vagyunk. Ha sikerül stabilitásunk e négy oszlopát hatékonyan egyensúlyban tartani, akkor elég jól tudjuk állni az élet viharjait, megpróbáltatásait. Az emberi kapcsolatok a legfontosabbak, közülük is a szeretetkapcsolatok, hiszen a szeretet a világon a legszebb és legfontosabb alapélmény. Noha mindenkinek nagy szüksége van a szeretetre, mégis nehéz jól működő és erős szeretetkapcsolatokat kialakítani, működtetni. Ennek oka lehet a kapcsolati etika szabályainak megszegése, mivel az emberi kötelékek egyensúlyában van egy fontos szabály: a kölcsönösség és a viszonosság elve. Arra számítunk, és el is várjuk, hogy azt kapjuk emberi összeköttetéseinkben, amit adtunk. Ennek hiányában nemcsak a személyt érintő negatív folyamatok alakulnak ki — elreménytelenedés, elbizonytalanodás, elidegenedés, a hit és a remény elvesztése, a jövőkép hiánya —, hanem ez az egész társadalomra is kihat.

Az emberi kapcsolatok ereje: kis tettekkel is nagy dolgokat lehet elérni

Mindez odavezetett, hogy napjainkban egyre nő a sebzett lelkű emberek száma: több a szorongás, a különféle függőség, mind gyakoribb a depresszió. Ha elhatalmasodnak a negatív hatások, az immunrendszer is összeomlik, vagyis ha a lélek feladja, a test is aláveti magát a léleknek! Iránymutató lehet J. Robbins gondolata: „Tudatosítsuk, hogy a szeretet szükséges a jó kapcsolatokhoz, de nem elégséges hozzájuk. A legjobb kapcsolatok soha nem pusztán szeretetből épülnek. Munkát igényelnek, nem is keveset.”