Már a kora délutáni órák lázas készülődésben teltek. A helyiek és a vendégek  otthon, illetve a kávézókban „melegítettek” az estére, a rendezvény csúcspontjára. A nap ragyogott, barátok találkoztak egymással. Volt, aki még az aznapra maradt munkát fejezte be...

A nemesmiliticsi Németh László Magyar Művelődési Egyesület tánccsokorral és az általa készített fülbevalókkal, fonott kosarakkal, pólókkal készült. Vendéglátóm Litvai Karolina volt, a művelődési egyesület elnöke, színész, rendező és néptáncos. Otthonában barátai, családja és a meghívott vendégek jóízűen fogyasztották a híres kolbászt, ízlelték a nemes párlatokat. Báló József koreográfus idejekorán elszállíttatta a táncosok egy részével a fellépőruhákat, és én is segítettem, amikor időm engedte.

A nemesmiliticsi emberek, legyenek magyarok, bunyevácok vagy szerbek, szorgalmasak és nyitottak. Rugalmasan reagálnak a világ változásaira. Ápolják és őrzik a hagyományokat, amelyek nélkül elvesznének. Jómagam a lokálpatriotizmus és a globalizáció helyes arányát véltem felfedezni náluk.

Amikor úgy délután öt óra tájban kiraktuk kézműves tárgyainkat, a vendégsereg létszáma is duzzadni kezdett. Kisebb-nagyobb bográcsok kerültek a tűzrakások fölé, a megterített asztaloknál elindult a beszélgetés. Hajfonatok készültek, csizmák fényesedtek, és a bográcstüzek is meggyúltak, jelezvén, mi, magyarok és sokan mások még itt vagyunk -- szeretetben, egyetértésben, és vállaljuk magunkat. Jelzésértékű volt számomra ez az összefogás. Olyan volt, mint a régi szép időkben, bár akkor én még csak gyerek voltam. Apropó, gyerek! Rengeteg, szülőjével sétáló lurkót láttam, kifestve, lufival, nyalókával, tiszta tekintettel. Tőlük érdemes tanulnunk, ha elakadunk egy gond megoldása közben.

Az árusok termékei is szépen fogytak: volt fagyi, vattacukor, csapolt sör, különféle ékszerek, ahogyan az ilyenkor lenni szokott. Mégis benne volt  levegőben, hogy valami történni fog. Így is lett! Amikor a bográcsosok illata átjárta a színpadot és annak környékét, a magyar néptáncosok elkezdték ropni a táncot. A zenekar játszott, a közönség tapsolt, és az emberekben felgyülemlett feszültség egyszerűen tovaszállt. Jó volt látni őket. A zenészekről folyt a víz, mivel éppen rájuk sütött a lemenő nap. Nekik csak rövid pihenő jutott, mert következett a helyi horvát fellépők tánca. Ők is nagyot alakítottak. A bográcsokban lévő üszőhús lassan megfőtt, és asztalhoz lehetett ülni.

Ezután utcabál következett. Reméljük, maradt annyi erő az emberek lábában, hogy másnap kilátogassanak a kálvária újraszentelésére. Köszönöm, Militics, hogy itt lehettem!