Lackó IllésA tánc kialakulása az emberiség történelmével egyidős. Egy vagy több ember művészi értékkel bíró, élményt szerző mozgását jelenti. Lényeges része a ritmus, a ciklikusság, ezért általában zenére adják elő. Gyakran összejövetelek vagy szertartások része. Azt, hogy miként, milyen so...
Lackó Illés |
A tánc kialakulása az emberiség történelmével egyidős. Egy vagy több ember művészi értékkel bíró, élményt szerző mozgását jelenti. Lényeges része a ritmus, a ciklikusság, ezért általában zenére adják elő. Gyakran összejövetelek vagy szertartások része. Azt, hogy miként, milyen sorrendben követik egymást a tánclépések, koreográfus dolgozza ki. A koreográfia tehát nem más, mint a mozgástudomány művészete.
A táncművészet világnapja alkalmából beszélgettünk a délvidéki magyar néptánc-oktatás egyik legmeghatározóbb személyiségével, a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ oszlopos tagjával, a padéi születésű, Szabadkán élő néptánc-oktatóval és koreográfussal, Lackó Illéssel.
* Miből fakadt a néptánc iránti határtalan szeretete?
- Természetesen a gyermekkoromból. Számomra ugyanis megadatott a szerencse, hogy nagy családból származom. Szüleimnek sok testvére volt, és az egész életemet a vidámság, az életöröm kísérte végig. A családunk szinte minden tagja játszott valamilyen hangszeren, mindenki énekelt mind káposztataposáskor, mind disznótorkor. Bármilyen összejövetelről volt is szó, az én családom dalra fakadt, táncra perdült. Jómagam is tehát ebbe a vidámságban nőttem bele, és később is olyan pedagógusok foglalkoztak velem az iskoláztatásom során, akik igyekeztek ápolni a népi hagyományainkat. Padén, a szülőfalumban minden jeles dátumot megünnepeltek, különféle rendezvényeket tartottak, amelyeken magam is felléptem az énekkar, illetve a néptánccsoport tagjaként.
* Kisgyermekként a vers és a színjátszás is érdekelte...
- Nagyon szerettem - és szeretem ma is - a verseket, a dalokat és a színjátszást. Általános iskolás koromban számos irodalmi esten léptem fel, és tagja voltam a színjátszó csoportnak is.
* Később mégis a táncot, illetve a népitánc-oktatását választotta hivatásául. Miért?
- Amikor az általános iskola befejezése után szüleimmel beköltöztünk Szabadkára, tagja lettem az akkor századik születésnapját ünneplő Népkör Magyar Művelődési Központnak. Azóta eltelt harmincöt év, és az én egész életem a néptánc körül forgott. Hiszen a tánc az az egyetemes nyelv, amelyet minden ember megért, bárhol éljen is a nagyvilágban. Szavak nélkül, csupán mozdulatokkal fejez ki érzelmeket: örömet és bánatot egyaránt. A táncnak megvan az a csodálatos varázsereje, hogy képes elűzni a szomorúságot, a lehangoltságot, a vidámságot pedig felfokozza. A tánc megkívánja, hogy az ember legparányibb porcikája is ütemre mozduljon. Minden táncnak megvan az alapritmusa, amelyen belül minden előadó másképp érzi magát. Ez az, amit a tánckedvelő közönség lát és érzékelni képes.
* Mondhatjuk tehát, hogy a tánc valójában szerepjáték?
- Egy bizonyos szintig igen. Hiszen a táncosnak nem csupán a mozdulatokra kell odafigyelnie, hanem például az arckifejezésére is. A jó koreográfus minden apró részletre figyel, így lesz a táncból egy olyan kerek egész a színpadon, amelyből a közönség megismerhet egy történetet.
* Kiket említene meg a ma élő nagy táncművészek, illetve -oktatók közül?
- Én Budapesten meg Zágrábban végeztem a tanulmányaimat, és abban a szerencsében volt részem, hogy tanítványa lehettem Martin György világhírű táncművésznek és -oktatónak. Nagyon jó szakembernek tartom, és ugyanúgy csodálom például Novák Ferenc - Tata, Tímár Sándor, Borbély Jolán, továbbá Desanka Đorđević, id. Ivan Ivančan, Stevan Sremac, Vlado Šoc és Dragan Mandičevski, valamint az őket követő korosztály munkásságát is. åket tartom a jelen kor legnagyobb néptáncművészeinek, -oktatóinak.
* Profi táncosként vonult nyugdíjba a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központból. Mikor kezdődött a néptánc-oktatói pályafutása?
- A Népkör MMK keretében működő néptánccsoport vezetését 1976-ban vettem át Báthori Katalintól. Akkoriban három csoportunk volt: a gyermek-, az utánpótlás- és a felnőtt csoport. Nagyon szerettem a munkámat, mert olyan emberekkel dolgozhattam, akik hozzám hasonlóan a szívügyüknek tekintették a néptánc művelését. Külföldön és itthon is nagyon sokfelé képviselték a táncosaim Szabadkát, és szinte minden alkalommal dicsérettel, elismeréssel térhettünk haza a vendégszerepléseinkből. Amíg magam is táncoltam, majd később, amikor oktatóként és koreográfusként készítettem fel a csoportokat a fellépésekre, rengeteget utazgattunk a nagyvilágban. Büszkén mondhatom el, hogy általunk sok nép megismerte a délvidéki magyarok táncát. 1979-től kezdve évtizedeken át jártam a magyarlakta községeket, falvakat, településeket, és oktattam a néptáncot. Csodálatos volt olyan lelkes emberekkel dolgozni, akik szívből művelték azt. Mindemellett huszonöt éven át zsűriztem a Gyöngyösbokrétán, a községi, illetve az ún. zónaversenyeken. A népművelői munkám során nagyon sok emberrel megismerkedtem és sok barátságot kötöttem. Ez az a kincs, amely megfizethetetlen. Az idősekkel való beszélgetéseimből gyűjteményem van, és terveim szerint a közeljövőben megrendezünk az egykori csókai táncosokkal közösen egy összeállítást a Népkör MMK fennállásának 135. évfordulójára.
* A táncra születni kell, vagy elsajátítható csupán tanulással?
- Természetesen az a legjobb, ha valaki tehetséges, ugyanakkor még tanulja is a táncművészet tudományát. Véleményem és tapasztalataim szerint azonban bárkiből lehet kiváló táncos vagy táncoktató, aki szereti, érzi a tánc mondanivalóját.
* Ön szerint az utóbbi időben megfakult-e némiképp a fiatalok körében a néptánc iránti érdeklődés?
- A múltat és a jelent összevetni e téren nem igazán lehet. A népművészetek - ezen belül a néptánc - iránti érdeklődésre minden bizonnyal kihatottak az elmúlt másfél évtized politikai és gazdasági körülményei. Ennek ellenére örömmel tapasztalom, hogy ma is igen nagy érdeklődés mutatkozik meg iránta a fiatalok és a gyermekek részéről egyaránt. A falvakban ugyanúgy megmaradtak az együttesek, mint annak előtte, és egyre több a képzett vezető is. Legalább nyolcan vannak azok, akik az én kezem alól kikerülve folytatták a tanulmányaikat, és lettek hivatásos néptáncoktatók, és legalább negyvenen dolgoznak néptáncoktató-segédként, főleg Magyarországon.