Szerényen ünnepelt Zenta
Tóth Lívia
2020.09.17.
LXXV. évf. 38. szám
Szerényen ünnepelt Zenta

Zenta városnapi ünnepét a megszokottnál visszafogottabban, a járványügyi előírásoknak megfelelően tartották meg. A Tisza-parti település szeptember 11-én az 1697. évi dicsőséges zentai csata 323. évfordulójára emlékezett.

A községi képviselő-testület díszülésének kezdetén, a szerb és a magyar himnusz elhangzása után, Rácz Szabó Márta, a községi képviselő-testület alelnöke köszöntötte a jelenlevőket. Az esemény ünnepélyességét Radić Marinának, a zentai Stevan Mokranjac Alapfokú Zeneiskola növendékének a hegedűjátéka hangsúlyozta, Major Melinda zongorakíséretével.

Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere az ünnepi beszédében kitért az elmúlt egy évben megvalósult tervekre, mint a művelődési ház új közösségi tere, a Thurzó Lajos Általános Iskola teljes körű renoválása, a városháza felújítási munkálatai harmadik szakaszának a megkezdése stb., de azt is hangsúlyozta, hogy az előállt helyzet miatt számos beruházást nem sikerült elkezdeni, illetve befejezni. Köszönetet mondott mindazoknak, akik a rendkívüli helyzetben részt vettek a lakosság megsegítésében, hiszen a nehéz időszakban a községi válságtörzs, a kapcsolattartó központ, az önkéntesek, az egészségügyben dolgozók, a tűzoltó testület, a közvállalatok és a civil szervezetek is kitűnőre vizsgáztak.


Burány Hajnalka tartományi és Pék Zoltán szerbiai parlamenti képviselő koszorúz a zentai csata emlékhelyénél (a szerző felvételei)

— Mindannyian arra várunk, hogy hozzákezdhessünk a legfontosabb célok elérésének folytatásához, a gazdaság fellendítésére vonatkozó intézkedések végrehajtásához, a turizmus további fejlesztéséhez. Mindezek nemcsak megkönnyítenék, hanem minőségibbé is tennék községünk lakosságának az életét — hallottuk a polgármestertől. Ezután hozzátette, bízik abban, hogy a zentaiak egy erős, összetartó közösséget alkotnak, és van bennük elegendő erő, akarat, elszántság, hogy közösen, egymást segítve megváltoztassák, jobbá tegyék a polgárok mindennapjait, és lelassítsák a kedvezőtlen folyamatokat.

A rendezvényen átadták a község legrangosabb elismeréseit. Pro Urbe életműdíjjal Evetovics Mária nyugalmazott magyar nyelv és irodalom szakos tanár, a Zentai Gimnázium egykori kiváló pedagógusa pályafutását ismerték el. Pro Urbe díjat érdemelt ki dr. Farkas Emil, a Zentai Közkórház sebész-főorvosa, valamint Petar Terzić helytörténet-kutató, több kiadvány szerzője. A Iuventus Pro Urbe díjat Lőrinc Tímea színművésznek, a Zentai Magyar Kamaraszínház társulata tagjának ítélték oda.


Czegledi Rudolf, Lőrinc Tímea, Petar Terzić, Evetovics Mária, Farkas Emil, Rácz Szabó Márta

A zárt térben megtartott összejövetelekre vonatkozó létszámkorlátozás miatt a díszülésre ezúttal a testvérvárosok és a környező települések polgármestereit, valamint a vajdasági közélet elöljáróit sem tudták meghívni, emellett a hatalmi koalíció részét alkotó Szerb Haladó Párt képviselői és tisztségviselői sem vettek részt az eseményen.

A hagyományokhoz híven délben a zentai csata emlékhelyénél megkongatták az emlékharangot, az ünneplők pedig elhelyezték koszorúikat.

A városnapi rendezvénysorozat részeként nyílt meg a Városi Múzeumban a Háborúk közötti történetek Zentáról (1918—1941) című kiállítás, a Szent Mihály arkangyal templomban parastost (gyászmisét), a Lisieux-i Kis Szent Teréz-emléktemplomban te deumot tartottak, valamint utcai kiállítást is láthatnak az érdeklődők a városháza előtt.

Fényképezte: Tóth Lívia

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Községeink Életéből rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..