home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Szerbiában a helyzet változatlan
(—)
2014.11.26.
LXIX. évf. 48. szám

Úgy tűnik, beáll az elmúlt hetekben ismét két szinten zajló szerb közélet. Az egyik oldalon a gazdasági nehézségek, a megszorítások alól való kivételezések állnak. A héten azt is megtudtuk, hogy nemcsak a 100 000 dinár felett keresők járnak jól a megszorításokkal, hanem az úgynevezett nemzeti nyugdíjat élvezőkre sem fognak vonatkozni. Ezzel egyidejűleg a második szinten mind a bel-, mind a külpolitikában fokozódik a feszültség.

Megegyeztek

A szerb kormány a múlt héten sikeresen fejezte be a tárgyalásait az IMF-fel. Aleksandar Vučić kormányfő ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy egyévnyi fegyelmezetlenség és kudarc után Szerbia végül sikeresen zárta le a tárgyalásait a Nemzetközi Valutaalappal. Az ország ezzel egy három évre szóló egymilliárd eurós készenléti hitelhez jutott. Dušan Vujović pénzügyminiszter azt mondta, hogy a megegyezés értelmében a szerb deficitet a GDP 4-4,25 százalékára kell leszorítani, azaz évi 1,3-1,4 milliárd euróra, vagyis nagyjából ennyit is kell megtakarítani. Szerbia egyébként az elmúlt tizenöt évben háromszor kötött szerződést az IMF-fel. 2001-ben, 2004-ben, illetve 2009-ben. A legutóbbi szerződést 2011-ben felfüggesztették, mert a 2012-re tervezett költségvetés eltért a megbeszélt fiskális programtól. (Blic, Beta, Tanjug)

Akik megússzák a nyugdíjcsökkentést

Mintegy ezer olyan úgynevezett nemzeti nyugdíjban részesülő személy él az országban, akire nem vonatkozik a nyugdíjcsökkentés. Ezek a járadékok átlagban 50 000 dinár körüliek, vagyis meghaladják mind az átlagnyugdíj, mind az átlagfizetés összegét. Ilyen nyugdíjat kap többek között Miroslav Ilić turbofolkénekes, valamint számos színész, rendező, író, sportoló. A törvényalkotók döntése értelmében ezt a kategóriát nem érinti a nyugdíjcsökkentés. A közvélemény jelentős része mindezt felháborodással fogadta. Katarina Stanić, a Szociális Politikai Központ igazgatója szerint noha ez az ezer fő nem számottevő a költségvetés tekintetében, morális értelemben azonban mindenképpen vitatható, hogy éppen az úgynevezett nyugdíjaselittel kivételeznek. Dr. Nada Novaković, a Társadalmi Tudományok Intézetének kutatója viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy mindmáig igencsak kérdéses a nemzeti nyugdíjak odaítélésének módja, a lobbitevékenységen túl ugyanis a megítélésben igen nagy szerepe van a politikai elkötelezettségnek is. (Večernje novosti)

Az Oroszország elleni embargó bevezetése Szerbia kötelezettsége

Hideg zuhanyként érte a szerb közvéleményt Johannes Hahnnak, az EU szomszédságpolitikai és bővítési biztosának múlt heti kijelentése. Hahn ugyanis azt nyilatkozta, hogy Szerbia arra vállalt kötelezettséget, hogy a csatlakozási tárgyalások során összehangolja álláspontját az EU-val. Ez pedig az olyan nehéz kérdésekre is vonatkozik, mint az Oroszország elleni embargó. „Ez nagyon fontos, és elvárjuk Belgrádtól, hogy betartsa ezt a kötelezettségét” — tette egyértelművé. (Beta)

Életveszélyes fenyegetés

Életveszélyesen megfenyegették Bruno Vekarićot, a szerb háborús bűncselekményeket vizsgáló ügyészség vezetőjét. Nemcsak őt, hanem az egész családját fenyegetik likvidálással. Az ügyészség által kiadott közleményben egyebek között a következő állítások szerepelnek: az ügyészég elleni lejárató kampányt Milovan Drecun képviselő és a Koszovó-Metóhiai Bizottság elnöke vezeti azzal a céllal, hogy lincshangulatot teremtve ellehetetlenítse az ügyészég munkáját az úgynevezett Sajtó-, továbbá a Štrpci-, az Istok-, a Srebrenica- és a Naser Orić-ügyben. Vekarić mindezt személyesen is megerősítette a B92-nek: „Igen, fenyegetéseket kapok. Fenyegetik a gyermekeimet, azokat az embereket, akik a legközelebb állnak hozzám, és félek, hogy mindez valóra is válik” — mondta az ügyész. A Szerb Haladó Párt képviselője, Milovan Drecun egyébként azt állítja, hogy Vekarić törvényellenesen tölti be tisztségét. A főügyész erre azt válaszolta, hogy a Sajtó nevet viselő ügyben éppen Drecun az egyik gyanúsított. (B92)

Mélyponton a szerb—török viszony

Ivica Dačić szerb külügyminiszter éles tiltakozó jegyzéket juttatott el a belgrádi török nagykövetséghez. Az ügynek az az előzménye, hogy Isztambulban meggyilkolták Marko Ivanović szerb szurkolót, aki a Crvena Zvezda kosárlabdacsapatát bátorította a török városban. (Fonet)

 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..