7 órakor megnyíltak a szavazóhelyek Szerbiában, és 20 óráig tartanak nyitva. A mai napon köztársasági parlamenti, köztársasági elnöki, a fővárosban, Belgrádban, valamint Borban és 12 községben helyi önkormányzati választást tartanak, köztük Kúlán, Magyarkanizsán és Szécsányban is.
Szerbiában ma összesen 8255 szavazóhelyen, köztük 29 büntetésvégrehajtási intézményben, 6.502.307 szavazópolgár élhet szavazati jogával.
Ha a voksolni szándékozó nem rendelkezik értesítőcédulával, akkor személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel is szavazhat. Indokolt esetben kérhető az otthoni szavazás. A mozgóurnát a szavazás napján 11 óráig igényelhetik olyan személyek, akik betegek, fogyatékkal élnek, olyan állapotban vannak, hogy nem tudnak megjelenni a szavazóhelyen, illetve a koronavírus-fertőzöttek.
A szavazóhelyeken érvényes járványügyi előírások a fertőtlenítésre vonatkoznak, maszkviselést nem szabályozzák, vagyis mindenki maga dönti el, visel-e maszkot – nyilatkozta a szerb közmédiának Verica Jovanović, a Batut Közegészségügyi Intézet igazgatója.
Fotó: RTV/ Zoran Stojšin
A köztársasági parlamenti választási lapon (szürke színű választócédula), 19 pártlista, míg a köztársasági elnöki választási lapon (kék színű választócédula), 8 jelölt található.
Vladimir Dimitrijević, a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) képviselője elmondta, rekord számú, 5200 megfigyelő érkezett a választások megfigyelésére, az EBESZ részéről pedig 41 országból, 265 megfigyelő kíséri a választásokat.
A Köztársasági Választási Bizottság az első adatokat a részvételről 10 órakor teszi közzé, és a nap folyamán 2 óránként ad folyamatos tájékoztatást róla.
Az első részeredményeket a RIK 24 órával a szavazóhelyek bezárása után teszi közzé, ami április 4-én, hétfőn, 20 órakor történik meg.
Forrás: Szerbiai RTV, RIK, Tanjug