Szerbia egyértelmű uniós állásfoglalást sürget
MTI
2016.01.24.
LXXI. évf. 3. szám

Egyértelmű uniós állásfoglalásra van szükség a migránsválság kezelésével kapcsolatban — jelentette ki vasárnap a belgrádi Pink Televízióban Aleksandar Vulin szerb szociálisügyi miniszter, aki azt is közölte, hogy jelenleg Szerbiában körülbelül ezer migráns tartózkodik.

A tárcavezető elmondta: egyelőre nincs megoldás a migránsválságra és az Európai Unió sem áll készen az egyértelmű állásfoglalásra. Hozzátette ugyanakkor, hogy Szerbia ugyanúgy fog eljárni, ahogyan a többi, nyugat-balkáni migránsútvonalon fekvő állam.

Aleksandar Vulin arra is figyelmeztetett, hogy tavaszra a mostani egy-másfél ezer ember helyett naponta akár nyolcezren is érkezhetnek, és azt nem lehet előre látni, hogyan lehet majd kezelni azt a helyzetet. Leszögezte ugyanakkor, hogy a határok lezárása nem jelent megoldást. „A magyarok lezárták a saját határukat, ha a többi ország is ezt tenné, akkor kérdéses, hogy hol végezné az összes migráns, de ahogyan az útvonalon fekvő többi ország eljár, úgy jár majd el Szerbia is” — tárta fel a politikus, majd úgy folytatta: „ha a szomszédaink lassítják a migránsok továbbhaladását, akkor mi is ezt tesszük”.

A politikus elmondta, hogy a Szerbiában tartózkodó migránsok Horvátország felé igyekeznek, hogy onnan folytassák útjukat Nyugat-Európa felé. A szabadkai Pannon RTV szerb-horvát határon tartózkodó tudósítója pedig arról számolt be, hogy a határon nem tud mindenki átlépni, mert sokuknak hibásan kitöltött vagy hamis papírjai vannak.

November közepe óta Macedónia, Szerbia és Horvátország is csak azokat engedi be területére, akik háborús övezetből, azaz Szíriából, Irakból vagy Afganisztánból érkeztek, így azok a migránsok, akik nem tudják bizonyítani, hogy ezekből az országokból származnak, hiába várakoznak. A határellenőrzésen szerdán tovább szigorítottak, így a dokumentumokban már a célországnak is szerepelnie kell, és csak azok folytathatják útjukat, akik Németországban vagy Ausztriában kérnének menedéket.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Belgrádi Szemmel rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..