Aleksandar Vučić bemutatta a Szerbia 2027 – Ugrás a jövőbe elnevezésű tervet. Fő irányelvei: életszínvonal-növelés, felgyorsult modernizáció, infrastruktúra-fejlesztés, további iparosítás, mezőgazdaság, környezetvédelem.
Vučić bejelentette, hogy iskolák és óvodák felújításába, építésébe fektetnek be, idén 18 önkormányzatban 23 óvoda és 55 önkormányzat területén 67 iskola építését kezdik meg.
A tervek szerint újabb 487 kilométernyi autópálya és gyorsforgalmi út épül Szerbiában, valamint folytatódik a vasútfejlesztés is – több mint 2 ezer kilométer vasúthálózatot újítanak fel. 2024-ben elkészül a Morava közlekedési folyosó két újabb szakasza is, valamint hamarosan elkészül a Fruška gora-i közúti folyosó. Idén befejeződik a 108 kilométeres gyorsvasút kiépítése Újvidék és Szabadka között.
Fotó: Pannon RTV
A következő négy évben a beruházások Szerbia egyéves költségvetésének szintjén, mintegy 18 milliárd euró értékben fognak megvalósulni. A szerb elnök azt ígérte, 2027 végére a szerbiai átlagbér elérheti majd az 1400 eurót.
250 hektár területen épül fel az Expo 2027 otthonául szolgáló belgrádi komplexum, amelynek a munkálatai 2023 júliusában kezdődtek el – ismertette a projekt részleteit Siniša Mali szerb pénzügyminiszter. Az építkezésnek 2026 decemberéig be kell fejeződnie. A 230 ezer négyzetméternyi vásári komplexumon kívül addigra fel kell épülnie egyebek mellett a Nemzeti Stadionnak is. Az Expo 2027 nemzetközi szakkiállítást 2027. május 15-e és augusztus 15-e között szervezik meg a szerb fővárosban.
Forrás: Szerbiai RTV, Tanjug, Pannon RTV