
Ezen a napon született 1863-ban Versecen Herczeg Ferenc (eredetileg: Franz Herzog) magyar író, színműíró, újságíró, az Új Idők című irodalmi hetilap főszerkesztője és a Magyar Revíziós Liga elnöke.

Versec — 2018. szeptember 15.
Emlékét a Délvidéken leghívebben szülővárosában, Versecen őrzik, az immár negyed évszázados hagyománnyal bíró Herczeg Ferenc Emléknapok keretében. Az anyaországban pedig — nagy erőfeszítések árán — újra visszakerül(het)tek főbb művei. Mind a köztudatba, mind a kötelező iskolai/érettségi tananyagba egyaránt.
Múltidéző jegyzetünkhöz ezúttal a Balaton-felvidéken, pontosabban a Badacsonytördemic-Badacsonylábdihegy községekben készült fotókból válogattunk. Az irodalmi Nobel-díjra három ízben is hasztalan felterjesztett írófejedelemünk számára oly kedves pihenőhelyen. Szemben a Szent Ignác-kápolnával és természetesen a heggyel — talán éppen úgy, mint odahaza, szülővárosában. Dátumilag 2022. július 28-án
„Ez a legszebben felépített hely mindazok közül, melyeket életemben láttam. Különb a palermói Monte Pelligrinónál, melyről Goethe azt mondta: a világ legszebb hegyfoka. Goethe nem látta Badacsonyt.”
Fényképezte: Martinek Imre