„A tájat olyanná kell alakítani, hogy kreativitásra késztessen!”
Ezen a napon hunyt el 2017-ben a Zala vármegyei Balatongyörök községben dr. Mőcsényi Mihály Kossuth-, Széchenyi- és Sir Geoffrey Jellicoe-díjas magyar kertészmérnök, tájépítész, egyetemi tanár, a tájrendezés magyarországi oktatásának megalapozója, az önálló Tájépítészeti Kar létrehozója.
Budapest, Városliget — 2023. január 20.
Mőcsényi tanár úr szakmai életrajzából — világhálós forrásból vett adatokkal is kiegészítve — egy, a budapesti Városligetben kihelyezett emléktáblán lelt tájékoztatóból választottunk ezúttal néhányat.
1919. november 9-ben született a Tolna vármegyei Mőcsény községben. „Az érettségi vizsgát követően a budapesti Kertészeti Akadémián szerzett kertészmérnöki oklevelet, amit később közgazdász, agrármérnök, építészmérnök és művészettörténész diplomákkal egészített ki. [...] Az angliai Cambridge-ben alapított Tájépítészek Nemzetközi Szövetsége, az International Federation of Landscape Architects (IFLA) első magyarként választotta elnökévé 1986-ban. A rektori évei után is aktív kutatási tevékenységet folytat, számtalan tanulmány és szakkönyv szerzője. Mőcsényi professzor részt vett a Városligetet megújító Liget Budapest Projekt tájépítészeti pályázatának megfogalmazásában, kiírásában, illetve a zsűri társelnökeként a pályaművek bírálatában is. Vallotta, hogy a Városliget csak úgy újítható meg, ha sikerül olyan funkciókat találni, amelyek magukban hordozzák a fenntartás színvonalas lehetőségét és azt a szolgálatot, hogy a város lakossága örömmel látogassa a parkot, ott jól érezze magát. Nem a forma a leglényegesebb, hanem a funkció és annak szolgálata, tájképi kert formában. Elmondása szerint a tájépítészek csodát műveltek, s világszínvonalú tervek születtek a pályázaton. [...] Mőcsényi Mihály szellemiségét a Városliget örökké magában fogja hordozni, s benne a botanikus kert immár nevében is őrzi a legendás professzor emlékét.”
Mőcsényi Mihály a nemzetközi kertészeti kiállításokon több díjat nyert „magyar kert” interpretációival. Ő dolgozta ki többek között a budapesti Feneketlen-tó kertépítészeti tervét is.
Fényképezte: Martinek Imre