Szép Szó Tábor
2018.05.30.
LXXIII. évf. 21. szám
Szép Szó Tábor

A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete az idén 30. alkalommal szervezi meg hagyományos tehetséggondozó műhelyét a kishegyesi Kátai-tanyán augusztus 11-étől 18-áig.

A Magyar Nemzeti Tanács a Szép Szó Műhelyt kiemelt jelentőségű vajdasági magyar gyermek- és ifjúsági rendezvényként határozta meg. A Szép Szó a költészet és a próza továbbítását művelő, a pódiumművészetek iránt nyitott vajdasági fiatalok egyetlen közös műhelye.

Délelőtt beszédtechnikai foglalkozások folynak Raffai T. Ágnes színművész vezetésével, délután egyéni versfelkészítés lesz Barta Júlia nyugalmazott óvónővel, Magyar Életfa díjas felkészítő tanárral, Fehér Farkas Hajnalka Ratkó-díjas versmondóval, Tóth Péter Lóránt Radnóti-díjas versmondóval, Kormos Irén és Simonyi Lili többszörösen díjazott versmondókkal, valamint Hajvert Ákos Radnóti–díjas versmondóval. Fő munkaidőben a táborban több korosztályú csoportban folyik a munka, minden korcsoport elkészít egy-egy produkciót, melyet a gálán bemutat a szülőknek, az idősebb korosztály pedig tájolni is fog vele.

A csoportvezetők hazai és anyaországi előadók lesznek. Bori Fekete Ágnes drámatanár és Hajvert Lódi Andrea drámapedagógus foglalkozik majd a legfiatalabbakkal, Virág György színművész, a zentai Magyar Kamaraszínház tagja a kiskamaszokkal, Molnár Krekity Olga Radnóti-díjas versfelkészítő a nagykamaszokkal, Lőrincz Tímea színművész, a zentai Magyar Kamaraszínház tagja pedig a középiskolásokkal és az idősebbekkel. A táborvezető Hajvert Ákos.

A szervezők a 9 és 25 év közötti fiatalok jelentkezését várják Vajdaság és a Kárpát-medence egész területéről! A részvevők hozzanak magukkal verseket, így a műhelyben felkészülhetnek az őszi versenyekre!

A részvételi díj 65 euró dinárellenértéke. Táborba érkezés: augusztus 11-én, 15 és 17 óra között.

Jelentkezési határidő: július 25-e.

Érdeklődni Barta Júliánál (tel.: 024/738-003), Csőke Csillánál (tel.: 063/1235-970) vagy Hajvert Ákosnál (tel.: 069/3050-966) lehet. Jelentkezni a www.vmmi.org weboldalról vagy a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete Facebook-oldaláról letöltött jelentkezési lappal tudnak a vmve.versmondo@gmail.com e-mail-címen.

Szép Szó. Egy biztos hely.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Felhívás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..