Az egyház a mártíriumot az emberi létezés egyik legmagasabb fokának tartja. Az a keresztény élet csúcspontja, amikor valaki az Isten iránti szeretetből akár az életét is kész elveszteni a hitéért. Az Úr Jézus ígérete: „Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.”
A napokban a kopt ortodox pátriárka, II. Tawadros bejelentette, hogy a huszonegy férfit beiktatják a vértanúk névsorába, és a jövőben a kopt naptár február 15-én emlékezik meg róluk. Ez a rítus megfelel a latin egyház szentté avatásának.
Az Újszövetségben a hét diakónus között István volt az első. Szent életű és erős hitű férfiú. Noha zsidó volt, beszélte a görög nyelvet, jól ismerte a görögök szokásait és szertartásait. Mindig ki is használta az alkalmat, hogy a zsinagógákban prédikálja az evangéliumot a görög zsidóknak. Sokat fáradozott Krisztus ügyéért, és hitét nagy bátorsággal hirdette. Tudós rabbik és törvénytudók is nyilvános vitákba bocsátkoztak vele abban a reményben, hogy könnyen legyőzhetik, de a bölcsessége erősebb volt. István helyes módszerrel védelmezte azokat az igazságokat, amelyeket képviselt, és legyőzte ellenfeleit. A főpapok és főemberek érzékelték azt az erőt, amely prédikációiból áradt, és keserű gyűlölet ébredt fel bennük ellene. El is tervezték, hogy a szokásos módon, figyelemfelkeltés nélkül végeznek vele. Elhurcolták a főtanács elé, és amikor látták, hogy nem tudnak ellene észérvet felhozni, hamis tanúkat gyűjtve, aljas rágalmak által ítélték halálra. Ezzel a módszerrel az volt a céljuk, hogy elrettentő példát mutassanak. Így egyrészt kielégítik a gyűlöletüket és a bosszúvágyukat, másrészt pedig sikerül másokat is megfélemlíteniük, nehogy Jézus tanait kövessék. Az ítélet halál. Ez történik manapság is. A keresztényeket ugyanúgy üldözik és megölik — egyelőre tőlünk távol —, mint István idejében.
A keresztény közösségek világszerte szóvá teszik, hogy a nemzetközi közvélemény nem kezdeményez méltó szolidaritási megmozdulásokat a nemrég lefejezett huszonegy egyiptomi vendégmunkás halála miatt. Elítéli ugyan, de a fejét a homokba dugva hallgat róla. Sőt a híradásokban is alig hangzik el, hogy a Líbiában dolgozó kopt vendégmunkásokat az Iszlám Állam terroristái azért végezték ki, mert nem voltak hajlandóak áttérni a muszlim vallásra. Még a Fehér Ház közleménye is mindössze „egyiptomi állampolgárokról” tesz említést, elhallgatva az eset vallási vonatkozását.
A gizehi kopt katolikus püspök, Anba Antonios Aziz Mina arra emlékeztette a világot, hogy a vértanúk Jézus Krisztus nevével az ajkukon mentek a halálba, és a következőt mondta: „Ezt a győzelmet egyetlen hóhér sem veheti el tőlük. Az ördögi szülemény és a véres szörnyűség látni engedi, ahogyan néhány vértanú a kivégzése pillanatában Jézus Krisztus Urunk nevét ismétli. Jézus neve volt az utolsó, mely elhagyta az ajkukat. Mint az első vértanúkét, akik a szenvedésben rábízták magukat az Úrra, aki várta őket. És így ünnepelték meg győzelmüket, melyet senki nem vehet el tőlük.”
A szentté avatott koptok mártíriuma egyre több művészt is megihletett.
