home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Szent kincs a gyermek
Csizmadia Berák Benitta
2015.10.26.
LXX. évf. 42. szám
Szent kincs a gyermek

Csóka községben hat óvoda működik, melyekbe 253 gyermeket írattak be. A nyáron a hódegyházi és a tiszaszentmiklósi épületben munkálatok folytak, de mire a tanév és a gyermekhét megkezdődött, minden elkészült, és a kicsiket megújult termek fogadták.

Mint minden évben, ezúttal is gazdag program várta az ovisokat a gyermekhéten. Mindennap meghatározott témakörök alapján kezdődött a délelőtt. Beszélgettek a világ gyermekeiről, volt aszfaltrajzolás, jelmezes felvonulás, színházi előadások és sportnap.

Csókán a Művelődési és Oktatási Központ szabadkai és nagykikindai színészek részvételével az idén is vidám, színvonalas darabbal kedveskedett a kis nézőknek. Az előadásokra a falvakból is beutaztak a gyerekek. Egy-két nem mindennapi eseményre is sor került, például a zentai Törtei László a művelődési ház udvarában zumbázott a gyerekekkel, Dienes Zoltán rendszergazda pedig rajzfilmeket vetített az érdeklődőknek. A jelmezes felvonulás részvevőit a csókai Max rádió riporterei ezúttal is megszólaltatták.

Hódegyházán a zentai Szent Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület néhány tagja harcművészeti mutatványokkal kápráztatta el a kispajtásokat, akik maguk is kipróbálhattak néhány fogást és dobást a valamikori harci eszközökkel.

Tiszaszentmiklóson a helybeli Tiszaszentmiklós Magyar Kultúrkör magyar és szerb nyelvű bábelőadással kedveskedett a gyerekeknek a moholi Mészáros Enikő és kolléganője közreműködésével. Ezenkívül a kultúrkör szervezésében, a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával a hazánkban és külföldön egyaránt ismert és kedvelt Juhász Zenekar gyermekkoncertjét élvezhették az egybegyűltek. Az esemény végén a táncház sem maradt el. A tiszaszentmiklósi óvodások Szanádra látogattak a kortársaikhoz, a nagyszülők pedig Nagykikindára, a Töknapok nevű rendezvényére is elkísérhették az unokáikat.

A Gyermekhéten több vállalkozó, helyi közösség, iskola és magánszemély ajándékokkal, édességcsomagokkal kedveskedett az óvodásoknak. Ezúttal is köszönjük mindenki hozzájárulását, mellyel sikerült mosolyt varázsolni a gyermekarcokra! Mert:

„Szent kincs a gyermek teste, lelke,
Szeretni kell azt melegen,
És fölnevelni féltő gonddal,
Hogy tiszta, jó, erős legyen!”
(Szemlér Ferenc)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..