home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
Szent Szávára emlékeztek a muzslyai iskolában
Borbély Tivadar
2020.01.28.
LXXV. évf. 4. szám
Szent Szávára emlékeztek a muzslyai iskolában

Január 27-én a szerbiai tanintézményekben Szent Szávának, a szerb oktatás és kultúra védőszentjánek a napját ünnepelték.

Ebből az alkalomból a muzslyai Szervó Mihály Általános Iskolában az idén is hagyományos műsort szerveztek, melyben alkalmi szavalatokkal, énekekkel és fogalmazások felolvasásával felléptek az iskola mindkét épületének szerb ajkú alsós és felsős tanulói, valamint a tanintézmény kórusa.

A pravoszláv egyház képviselőit és az egybegyűlteket magyar és szerb nyelven Molnár Attila iskolaigazgató köszöntötte, aki elmondta, hogy azon kívül, hogy Szent Száva — eredeti nevén Rastko Nemanjić — a szerb oktatás és kultúra védőszentje, ő a szerb államiság megteremtője, az önálló szerb ortodox egyház megalapítója, az első szerb érsek, író, fordító és törvényíró is.

— Szent Száva egész életében népművelő volt: a kolostorokba vezette a népet olvasni, de ugyanakkor a szentírás megértésére, a földművelésre és a háztartás vezetésére is tanította őket. A szerbség legkedveltebb középkori személyiségét országunkban a legnagyobb szentként tisztelik — tette hozzá az igazgató.

Az iskola tornatermében kiállítást is rendeztek a tanulók munkáiból.


A szerző felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..