home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Szent László király oltalma alatt
Martinek Imre
2019.11.08.
LXXIV. évf. 44. szám
Szent László király oltalma alatt

Ajánló: „A település születése és templomának építése szorosan összetartozik, egyikük sem létezhetne a másik nélkül.”

A mórahalmi római katolikus templom és egyházközség történetét bemutató füzetecskét ez év augusztusában nyomta kezünkbe egy helybéli kedves, idős hölgy. Mórahalmon.

Mi több, tette ezt egy olyan pillanatunkban, amikor az elcsendesedés és a viszontagságokon való átsegítésért történő hálaadás iránti belső szükségünk felülírt minden egyebet. Reánk köszönő vendéglátónk mindössze annyit kért tőlünk, vigyük magunkkal létezésük hírét. Ja, meg azt is, ha legközelebb újra erre vezet utunk, hezitálás nélkül térjünk be ismét.

A Szent László király templom hat esztendővel ezelőtt ünnepelte felszentelésének 110. évfordulóját. Ennek apropójából, vagyis a jubileum köré csoportosuló programsorozat keretében egy cikksorozat is napvilágot látott a Mórahalmi Körkép című városi magazinban. A lényegre összpontosítva, illetve hitelesen végigkövetve a templom, illetve az egyházközség távol- és közelmúltjának történéseit. A megjelent írásokból, továbbá az időközben (fel)jegyzett aktuális eseményekből folytatólagosan speciális kiadvány is készült.

Az egyházközség történetét a kiadvány szerkesztői Szécsi Imre (Alsótanya Kulturális, Művelődési és Turisztikai Közhasznú Egyesület) 1998-ban íródott tanulmánya és a plébánia krónikája, a Historia Domus kötetei alapján foglalták össze.

Mórahalmi, kedves ismerősünk ránk testált kérését egyelőre a helyszínen készített fotóinkkal próbáljuk teljesíteni.


A szerző felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..