A hagyomány úgy tartja, hogy az első magyar királynak és feleségének több gyermeke is volt, ám csak kettőről tesznek név szerint is említést a krónikák. Ennek oka az lehetett, hogy már egészen kicsi korukban meghaltak ezek az utódok. Fennmaradtak emlékek egy Ottó nevű fiúról, aki szintén nem élt sokáig. Kora felnőttkort csak Imre herceg élt meg, aki valószínűleg 1000 és 1007 körül született, a nevét pedig anyai nagybátyjáról, II. Szent Henrik (Henricus, Emericus) császárról kapta. Minden bizonnyal Székesfehérváron, a mai Szent Imre-templom és ferences rendház helyén egykoron álló palotában látta meg a napvilágot.

Neveltetésére — érthető módon — nagy gondot fordítottak a szülei: kezdetben maguk tanították, és mivel mindketten a keresztény értékrend szerint éltek, nem csoda, hogy Imre is nyitott szívvel fordult a kereszténység felé. 1015-ben azután Gellért bencés szerzetes Velencéből jövet Pannóniában állt meg, ahol a király elő vezették. Ő pedig fia tanítójául fogadta, így Imre herceg neveléséért onnantól kezdve ő felelt. A herceg megtanult latinul, és minden bizonnyal németül is, az édesanyja révén. Jövendőbeli uralkodóként mindemellett egy jó házasságot is elvártak tőle. Hogy megnősült-e végül, arról nincs biztos adat, ha találtak is neki megfelelő feleséget, az biztos, hogy szűzi házasságban éltek, de legalábbis, hogy soha nem született gyermekük.

Érdekesség, hogy bár Imre herceg minden bizonnyal délceg, férfias jelenség volt, szüzessége miatt a mondákban, legendákban, krónikákban finom, már-már nőies alakként festették le. Az a hír is csak a XI. század után kapott szárnyra, hogy Imre herceg tudatosan zárkózott el az utódnemzéstől, tehát Imréből csak utóbb, a XII. században faragtak az önmegtartóztatás, a cölibátus eszméjét hirdető szentet, kihasználva azt a sajnálatos és bizonyára nem szándékosan választott tényt, hogy a házasságából nem származott gyermeke.

István őt jelölte ki utódjául, ahhoz pedig nem fért kétség, hogy nemcsak a főpapság, hanem az egész hívő magyar nép is ezt kívánta. Apja a koronát már át akarta adni Imrének, valószínűleg a később átalakított, magyar koronázási palástként ismert miseruhát is erre az alkalomra készíttette Gizella királyné. Ez azonban soha nem történt meg: Imre herceget ugyanis vadászat közben egy vadkan halálra sebezte, és 1031. szeptember 2-án belehalt a sérüléseibe. Egyes feltételezések szerint azonban halála nem volt baleset: a német—magyar politikai viszony is szerepet kaphatott benne. Szent Henrik halálával ugyanis a bajor uralkodócsalád férfiágon kihalt, így lehetséges örökösként szóba jöhetett az utolsó nőági leszármazott, azaz Imre herceg is. Szent Henrik utódja, Konrád császár valószínűleg számolt ezzel, hiszen 1030-ig határozottan ellenséges volt a viszony a két ország között, 1031-ben azonban megszűnt a háborús állapot. A vadászbaleset nem volt ritka jelenség a nagypolitikában, így máig sokan gondolják úgy, hogy Imre herceget nem vadkan ölte meg, hanem valaki, akit erre béreltek fel.

 VII. Gergely pápa 1083. november 4-én I. Istvánnal és Gellért püspökkel együtt szentté avatta Imrét. Ünnepe: november 5-e. Imre a magyar ifjúság védőszentje.

(Forrás: A szentek élete, Katolikus.hu, Magyar Kurír)