home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Szennyvíz, kommunális és veszélyes hulladék
Kartali Róbert
2022.06.23.
LXXVII. évf. 25. szám
Szennyvíz, kommunális és veszélyes hulladék

Tíz év után újra Szabadkán szervezte meg tudományos konferenciáját a Víztechnológus és Egészségügyi Mérnökök Egyesülete, együttműködve a Szerbiai Gazdasági Kamarával és Szabadka Város Önkormányzatával. Az 51. alkalommal összehívott tanácskozásnak ezúttal a szennyvíz, a kommunális és a veszélyes hulladék volt a központi témája.

A tudás- és tapasztalatcserét célzó konferencia ünnepélyes megnyitóját a városházán tartották meg, majd a mintegy kétszáz hazai és külföldi szakértő a Patria Szállodában folytatta a háromnapos szakmai tanácskozást. 

A rendezvényen Predrag Bogdanović, a Víztechnológus és Egészségügyi Mérnökök Egyesületének elnöke és Nebojša Jakovljević, a vízellátással és szennyvízelvezetéssel foglalkozó szerbiai közvállalatok szövetségének elnöke mondott beszédet, majd az önkormányzat nevében Kern Imre alpolgármester köszöntötte a megjelenteket. Rámutatott, hogy korszerű szennyvíztisztító üzemel Szabadkán, és ha nem is az egyetlen város Szerbiában, de az egyike azon keveseknek, amely kiszűri az arzént az ivóvízből. Továbbá európai alapoknak köszönhetően felépült a regionális hulladéklerakó is — tette hozzá.


Kern Imre

— Szabadka nem várt állami vagy európai pénzforrásokra, hanem húsz évvel ezelőtt döntés született az új szennyvíztisztító üzem kiépítéséről. Ha ez nem történt volna meg, és várunk a különféle támogatásokra, akkor lehet, hogy a mai napig nem volna szennyvíztisztítója a városnak, a Palicsi-tó pedig mára tönkrement volna, hiszen még a teljesen megtisztított szennyvíz segítségével sem sikerült teljesen regenerálni a tónak azt a felét, amelyik a település idegenforgalmi területéhez kapcsolódik. Annak ellenére sem, hogy a szennyvíztisztító folyamatosan úgy működik, hogy eleget tesz, sőt túl is szárnyalja az építésekor megszabott műszaki paramétereket.

A Szabadkai Vízművek és Csatornázási Kommunális Közvállalat mindig élenjárt az ivóvízkezelés és a szennyvíztisztítás terén is — nyilatkozta Sugár György, a közvállalat igazgatója. Mint mondta, Szabadka is bekapcsolódik a Tiszta Szerbia elnevezésű programba, mely 110 kilométer csatornahálózatot foglal magában. Összevetve a jelenlegi 300 kilométerrel, ez egy óriási beruházás. Bajmokon és Csantavéren párhuzamosan a 25-25 kilométeres csatornahálózat kiépítésével egy-egy szennyvíztisztító is létre fog jönni. Az igazgató továbbá arról is beszélt, hogy a szabadkai szennyvíztisztító abban különbözik az átlagtól, hogy itt az iszapból biogázt, illetve elektromos áramot állítanak elő, az éves energiaszükséglet 20—40 százalékát tudják fedezni. Valamint Szabadka volt az első a környéken, ahol 1990-ben kiépült az arzénmentesítő üzem az ivóvízkezelés terén, tavaly pedig egy újabb lett átadva, ez a kettes számú vízgyár.

A békovai Regionális Hulladéklerakó és Hulladékgazdálkodási Kft.-ben 2019-ben indult meg a próbaüzem, melyet hét önkormányzat alapított, és egy 250 000 ember lakóhelyét lefedő régiót ölel fel a működése — nyilatkozta Gligor Gellért igazgató. Hozzátette, óriási fejlődés, hogy az önkormányzatok közvállalatai fejlesztették a járműparkot, és olyan speciális hulladékszállító kamionokat szereztek be, amelyekkel színvonalasabban tudják ellátni a hulladék szállítását.

A rendezvény megnyitóján Jaksa Róbert, a környezetvédelmi minisztérium államtitkára elmondta, a minisztérium a környezet állapotának javítására irányuló nyilvános pályázatok sorát hirdeti meg. Az a tény, hogy ezekre a pályázatokra a helyi önkormányzatok nagy számban jelentkeznek, amellett szól, hogy a környezetvédelmi tudatosság helyi szinten is jelentősen nő. Ez pozitív hatással lesz a környezetre és az életminőségre is — tette hozzá az VMSZ államtitkára.


Jaksa Róbert

Fényképezte: Kartali Róbert

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..