Az első esetről, a nemzetközi visszhangot keltett „bugyibotrány”-ról még el lehetett képzelni, hogy egy kereskedelmi tévécsatorna kissé meredek tréfája, de a másik ügyről ez még a legjobb szándékkal sem tételezhető fel.

Na de mi is történt pontosan? Az amúgy sem a kulturális igényességéről ismert Pink tévé Nemoguća misija (Lehetetlen küldetés) című műsorában egy álinterjún látták vendégül a kormányfőt, és a beszélgetés kellős közepén az álújságíró, egyébként egy Playboy-nyuszi, széttárta a lábait, és megmutatta Dačićnak, hogy nem visel bugyit. A felvétel felkerült a világhálóra, sőt még a brit The Sun nevű lap is cikkezett róla. A műsor végül nem kerülhetett adásba, sőt bűnvádi eljárást is fontolgatnak a készítői ellen.

A másik ügy sokkal kényesebb és kockázatosabb. Miután az állami tévé és a Politika napilap is írt róla, hogy a mostani kormány egyik tagja kapcsolatokat ápolt a szökésben lévő Darko Šarić drogbáró egyik emberével, az Informer nevű lap végre neveket is közölt. Az újság állítása szerint az a bizonyos kormánytag nem más volt, mint Dačić, aki Rodoljub Radulovićtyal, e bűnbanda tagjával találkozott, és — a lap szerint — a nyomozás részleteit is megosztotta vele.
Ezen a ponton már világossá vált, hogy egy szervezett hadjáratról van szó, mely mögött az első feltevések szerint a haladók állnak. Ezt diktálja a logika is. A jelenlegi népszerűségi adatok ismeretében köztudomású, hogy Vučićék mielőbb választásokat szeretnének.

A hétvégén kamerák elé álló kormányfő nem tagadta, hogy találkozott a kérdéses személlyel, ám mint állította, nem tudta, hogy a Šarić-klán tagjáról van szó. Szerinte nem a haladók állnak az ügy hátterében, hanem olyanok, akik a kormányt és annak eredményeit akarják lejáratni.  Mindezek ellenére mindenki előrehozott választásokat emleget, és az is lehet, hogy mire ez a lap az olvasók elé kerül, többet tudunk majd.

A „bugyibotrány” világosan rámutatott a szerbiai társadalom, a jogállam és az állami intézmények szemérmetlenül fedetlen jellegére. Az ügy kapcsán azonnal felmerül a kérdés, hogy egy kormányfő, akinek biztonsági szolgálata és sajtószolgálata van, hogyan eshet ilyen csapdába. Az egész dolog vészesen hasonlít a Đinđić meggyilkolása előtti és utáni időszakra, amikor bizonyos bulvárlapok szították a hangulatot és bizalmas dokumentumok birtokába jutottak. Elég volt egy ilyen álinterjú, hogy láthassuk, a díszes tanga alól ennek a társadalomnak minden intimitása kilátszik.

TEMERINESDI. Miután néhány szerb nemzetiségű fiatal magyarokra támadt, hirtelen előkerült az ügyészségi fiók mélyéről az a tavalyi ügy, amelynek cselekménye épp fordítva történt, és az akkori támadó magyar fiatalok ellen most vádemelést tettek. Persze mondhatjuk, és meg is történhet, hogy mostanra dolgozta fel az illetékes szerv az ügyet, csak érdekes az egybeesés.

Két reagálást érdemes ebben az esetben kiemelni. A nagybecskereki Civil Társadalomfejlesztési Alap (CRCD) civilszervezet szerint a mostani történéseket a koszovói problémára nemrégiben kidolgozott megoldás fényében kell vizsgálni. A szervezet szerint a szerb községek közösségének kialakítására vonatkozó törekvés Kosovo területén radikalizálhatja a vajdasági magyarok területi autonómiaköveteléseit is. A másik vélemény Pásztor Istváné. Szerinte az incidensek egybeesnek azzal az intenzív kampánnyal, amelyet egyes, szélsőséges nézeteikről ismert szervezetek Vajdaság ellen, a tartomány autonómiájának megszüntetését követelve folytatnak.

Szinte már közhely, hogy Temerin a vajdasági nemzetek közötti viszonyok alakulásának lakmuszpapírja, mely azonnal reakcióba lép, amint a nacionalista erők mozgolódni kezdenek, vagy ha valamilyen nemzeti jelentőségű probléma eléri a tetőpontját. A „Gyökérkezelés” azonban szemmel láthatólag nem áll a felelősök érdekében. Nem tekinthetünk el a ténytől, hogy egyesek előszeretettel játsszák a temerinesdi nevű játékot. Akárcsak a cowboyokról és az indiánokról szóló mesékben, itt is időnként jön a sheriff, szétzavarja a társaságot, csak épp a probléma gyökere megmarad. A mese vége meg könnyen lehet az is, amit anno Bob Marley énekelt meg: I Shot the Sheriff.

HEGYALJA, CSUHAJJA! Vonatkoztassunk el egy kicsit a zord hétköznapoktól! Történt ugyanis a vajdasági magyarok körében egy szép dolog is a múlt héten, amikor összefogásból, mozgósításból mindannyian jelesre vizsgáztunk.
Néhány éves múltra tekint vissza Tokajon egy remek hangulatú rendezvény, a Hegyalja Fesztivál. A szervezők az idén több határon túli programot is szerveznek, melyek közül az első már el is indult. Vajdaságból, Erdélyből, Kárpátaljáról és Felvidékről egy-egy város lakói ingyen vehetnek részt ezen a fesztiválon, arról pedig hogy mely városok legyenek a kiválasztottak, a Facebookon lehetett szavazni. Vajdaságból Szabadka, Zenta és Ada versengett, de most nem is az a fontos, hogy végül melyik település lett a nyertes. Vasárnap estig az erdélyiek városaira összesen 2300 személy szavazott, a felvidékiekre 500-an, a kárpátaljaiakra 400-an, a mi három városunk pedig csaknem 5000 szavazót tudott mozgósítani.

Némely vélemények szerint ennek az oka, hogy mi ennyivel rosszabb életszínvonalon élünk, mint a többi térségben élő magyarok. Ez valóban így van, ám biztosak lehetünk benne, hogy júliusban nem fog 2000 szabadkai vagy zentai útra kelni Tokajba. Ez most másról szólt. Aktivizmusról, összefogásról, mozgósításról egy közös ügy érdekében: azért, hogy megmutassuk, vagyunk mi itt Vajdaságban, büszkék vagyunk rá, hogy vagyunk, és egységesek is tudunk lenni a közös ügy érdekében. Hajrá, vajdasági magyarok!