Szélmalomharc a poloskák ellen

Szélmalomharc a poloskák ellen

Akinek volt már a lakásában büdös bogár, pontosan tudja, mennyire megkeseríti a hétköznapokat ez a körömnyi rovar.

Gyerekkoromban, ha az időjárás megengedte, késő estig az utcán játszottunk a húgommal. Anyu sürgető hívása nem mindig járt sikerrel — hiszen kinek van kedve ágyba bújni, amikor nincs is hideg, nincs is (annyira) sötét, az utcai lámpák fényénél pedig olyan jól lehet labdázni! Aztán egyszer csak megjelentek a nagy, hangosan zümmögő bogarak, melyek mintha vakok volnának, nekiszálltak az ember fejének, hangos koppanással csattantak a falnak, és mi már szaladtunk is be a biztonságos, rovarmentes szobába. Ha akkor nekem valaki azt mondja, hogy húsz évvel később ezekkel a bogarakkal élek majd egy fedél alatt, sikítva menekülök el.

Pedig pontosan így történt! Nem hívtam őket, egyszer csak megjelentek a lakásomban. Két éve láttam őket először nagyobb számban, tavaly pedig igazi invázió tört ki: csak jöttek, jöttek és jöttek a poloskák — feketék, zöldek, barnák —, naponta tízet is lecsaptam, de hiába. Egy idő után úgy éreztem, hogy minden megölt bogár helyére két új érkezik. Olyan is volt, hogy felfedeztem egyet az ablaküvegen, kívülről. Legyintettem: á, az üvegen csak nem tud átfúrni! Aztán eltelt két perc, és a rovar ismét az ablaküvegen állt — de már belülről. Hogy hol, hogyan jött be, ne kérdezzék, fogalmam sincs. Van szúnyoghálóm, ráadásul még egy olyan hiper-szuper bogárirtó készüléket is beszereztünk, amely ultrarövid rádióhullámokkal vagy mikkel űzi ki a rovarokat és az élősködőket a lakásból. Semmi sem használt: jöttek, jöttek, egyre többen, egyre tömegesebben. Még akkor is, amikor beköszöntött a kemény tél, ott voltak, behúzódva a lakásba. Mások csendesen énekelték a Kiskarácsony, nagykarácsonyt, én meg vadásztam a bogarakat a feldíszített fenyőfa körül. Még Valentin-napra is maradt belőlük, tehát valóban hosszú hónapokon át megkeserítették az életemet. Az pedig nem vigasz, hogy mások is hasonló cipőben járnak.

— Ezek poloskák, de a népnyelv csak büdös bogárként ismeri őket — mondja Bognár Pásztor Hajnalka, a Mezőgazdasági Szakszolgálat növenyvédelmi szakmunkatársa. — Vannak hazai fajták is, viszont az utóbbi időben a Nezara viridula, azaz a zöld vándorpoloska okoz gondokat, mely tizenöt-húsz éve jelent meg először a környékünkön. Egyébként ugyanolyan, mint a nálunk őshonos poloskafajta, csak sokkal nagyobb számban van jelen, és akár nagy károkat is okozhat a veteményesben. Elsősorban a paradicsomot pusztítja, emellett a paprikát, a padlizsánt is szereti. Nyáron, a vegetáció időszakában nincs belőle sok, de ilyenkor, ősszel beindul az igazi invázió. Mivel közeledik a tél, a hideg idő beköszönte előtt ezek a rovarok igyekeznek olyan helyet találni, ahol átvészelhetik a fagyokat, ezért behúzódnak a lakásokba, és lehetetlen kiirtani őket, természetes ellenségük pedig egyáltalán nincs.

A vándorpoloska nagyon hasonlít a zöld büdös bogárhoz, melytől a hasán levő bűzmirigyek formája alapján lehet őt megkülönböztetni. Lényegében azonban teljesen mindegy, melyik kerül be a lakásba: mindkettőt óvatosan kell befogni és elpusztítani, különben a bűzös váladékot kilövelli magából. Ezt pedig olykor napokig is érezni lehet. A kifejlett példányok könnyen összetéveszthetőek a zöld bogyómászó-poloskával is, ám utóbbinak az alsó szárnyai barnák, ősszel pedig az egész rovar sötétbronz színűre változik.

— Az avarban próbálnak áttelelni, viszont sokszor megzavarják őket, ezért van belőlük egyre több a lakásokban is. Behúzódnak, mert helyet keresnek a télre — mondja Hajnalka. — Nagyon kellemetlen lakótársak, hiszen elviselhetetlen bűzt tudnak árasztani, ezenkívül a zümmögésük hangja is irritáló, például amikor nekicsapódnak a tárgyaknak (általában a lámpabúrának). Jó hír azonban, hogy ez a poloskafajta teljesen veszélytelen az emberre. A lakásunk ráadásul nem is megfelelő környezet számára, hiszen szobahőmérsékleten nem tud hibernálódni, ezért előbb-utóbb kiszárad. A természetben különösen kedveli a szőlőt és a bodzabokrot, általában itt telel ki, viszont ennek ellenére mindenhol van belőle. Kárt csak a már említett növényekben, azaz a paradicsomban és a bogyótermésben tesz.

      Ha a poloskák kiirtásán gondolkodunk, jobb, ha idejében elkezdünk készülni a következő évre — a szakemberek szerint ugyanis most már nem érdemes permetezéssel próbálkozni. Ezt korábban, a nyár folyamán kell megejteni, ha felfedezzük a bogarat vagy a lárváit. Ha azonban bejut a lakásba, akkor már semmi esélyünk sincs ellene.

— A permetszert nem javallott a lakásban alkalmazni, hiszen méreganyag — folytatta Hajnalka. — Az a legjobb, ha sikerül összegyűjtenünk a bogarakat a száraz falevelekkel együtt, mert az avar úgyis a komposztba kerül. A lakásba bejutott poloskákat már nem ajánlatos permetezni, csak a szúnyogháló lehet jó megoldás, ám a tapasztalat azt mutatja, hogy még ez sem garancia a sikerre. Mint már említettem, a poloskának nincs természetes ellensége.

      A saját tapasztalatom szerint sem létezik jó módszer az invázió megakadályozására. Ez alkalommal még a mindig segítséget nyújtó internet is cserben hagyott. A szüleimnél a macskák szívesen vadásszák ezeket a rovarokat, ám egyetlen macska kevés lenne a lakásomban felbukkanó bogarak kiirtására. Érdekességként megemlíteném, hogy bizonyos vélemények szerint a poloskák vonzódnak néhány színhez, elsősorban a sárgához, továbbá a zöldhöz, a szürkéhez és a barnához is. A magyarázat: az év más-más időszakaiban ezek a poloska álcázást elősegítő színei, valószínűleg ezért keresi őket. Azt kell hogy mondjam, ezzel nem nagyon értek egyet, hiszen tavaly az én narancssárga konyhafüggönyömön ugyanúgy lógtak, méghozzá fürtökben, mint a nappaliban, a szürkén. Régi népi fortély, hogy fokhagymás vízzel kenjük be az ablakpárkányt kívülről, mert a poloskák nem kedvelik a fokhagyma erős szagát. Én azonban sajnos erre is rá tudok cáfolni: egy alkalommal fokhagymasalátát készítettem ebédre, és a tál alján maradt egy kanálnyi. Gondoltam, lefóliázom, és megeszem vacsorára. Kitalálják, hol találtam poloskát este? A fólia alatt, a fokhagymasalátám tetején. Természetesen kidobtam az egészet, és azóta még lefóliázva sem hagyok semmit a konyhában, csak a hűtőben. Találtam már büdös bogarat a sütőben, a szobanövényen, a szekrényben, a cipőmben, sőt, még a mosógépben is. Felporszívózni szintén nem érdemes ezeket a rovarokat, hiszen túlélik az utat a porzsákig, és egyrészt kimásznak, másrészt viszont az egész masinát megjelölik a jellegzetes szagukkal.

      Nem sokat tehetünk tehát ellenük, legfeljebb felvértezhetjük magunkat egy jó adag türelemmel. A napokban egy külföldi televízió-csatornán láttam egy dokumentumfilmet, melyben a tudósok azt mondták: a természet — mint mindig — ezúttal is teszi majd a dolgát, hiszen mivel a poloskáknak nincs természetes ellenségük, öt-tíz éven belül majd a túlszaporodás fogja okozni a vesztüket.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Interjú rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Szélmalomharc a poloskák ellen
Interjú
Facebook

Támogatóink