home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Százöt új ablak
Balázs Szilvia
2018.03.07.
LXXIII. évf. 9. szám
Százöt új ablak

A Majsai Úti Általános Iskola jelentős munkálatokon van túl, melyek nemrég fejeződtek be, az eredményt pedig a közelmúltban Nyilas Mihály tartományi oktatási titkár is megtekintette.

A további tervekről, az iskola gondjairól és örömeiről Bognár Beátával, a tanintézmény vezetőjével beszélgettünk.


A szerző felvételei

— A Majsai Úti Általános Iskolába 670 tanuló jár, 32 tagozatunk van: 16 magyar és 16 szerb nyelvű — sorolja az igazgatónő. — Összesen 65 tanító és tanár, valamint 26 olyan alkalmazott dolgozik nálunk, aki nem az oktatással foglalkozik. Tehát igen nagy kollektíváról van szó, és bátran mondhatom, hogy nagyon összetartó csapat a miénk. A munkaközösségünk elsődleges célja, hogy javítsuk és korszerűsítsük a feltételeinket az iskolán belül.

A tanintézmény három épületet foglal magában, és mindháromra ráfért már a felújítás — függetlenül attól, hogy mikor készültek. A legrégebbi objektum hamarosan 110 éves lesz, ebben ma a műszaki oktatás folyik. A középső 1962-ben épült, itt is vannak tantermek, és az iskolai napközi is itt működik. A legfiatalabb és egyúttal a legnagyobb épületet pedig 1980-ban húzták fel.

— Nagy objektumokról van szó, sok gyerek jár ide, és valójában negyven éve nem került sor nagyobb beruházásra az iskolában, viszont a korszerűsítésre igenis szükség van. Fontosnak tartjuk, hogy kövessük a pályázatokat, és részt vegyünk rajtuk. Én egy éve vagyok igazgató, úgyhogy erről az időszakról tudok érdemben beszámolni. Elmondhatom, hogy ez alatt az idő alatt pályáztunk a tartományi oktatási titkárságnál, a sporttitkárságnál, a Szekeres László Alapítványnál, a Magyar Nemzeti Tanácsnál... És ezeken a kiírásokon szerencsére nyertünk is. A tartományi oktatási titkárságtól az elmúlt évben 330 000 dinárt nyertünk az iskola weboldalának kidolgozására, valamint sikerült beszereznünk két tervdokumentációt is. Az egyik az ötvenhat éves épületünk tetőszerkezetének, a másik pedig a sportpoligonunknak a felújítására vonatkozik. Van ugyanis egy sportpoligonunk, viszont már olyan állapotban van, hogy a felújítás elengedhetetlen lett. Ehhez viszont szükség van egy tervdokumentációra, és ennek az elkészítésére pályáztunk. Meg is kaptuk rá a pénzt a tartománytól.

A nyílászárók cseréjének első szakaszára is megérkezett a pénz tavaly augusztusban, 3 259 000 dinárt. Ebből az összegből a főépület emeleti részén sikerült kicserélni az ablakokat, összesen százötöt. A munkálatok ez év januárjában fejeződtek be.

— Mi továbbra is pályázni szeretnénk. Szükség van a földszinti nyílászáróknak, valamint az ötvenhat éves épület ajtóinak, ablakainak a cseréjére is. Ezenkívül szeretnénk egy új kazánt is venni, mert már arra is nagy szükség van. Egyetlen kazánnal fűtjük az iskolát, ám az is olyan régi, hogy évek — de lehet, hogy csak hónapok — kérdése, és tönkremegy. Erre is beszereztük a tervdokumentációt, s amint lesz rá lehetőség, pályázni fogunk egy új gázkazán megvásárlására. Szükség van emellett az iskola homlokzatának és padlásterének szigetelésére, a sportpályák felújítására, valamint a tornaterem parkettjének és a tantermek ajtóinak a cseréjére is. A világítás modernizálása is ránk férne, energiatakarékos izzókra váltanánk. Tudjuk, hogy mit szeretnénk, és reméljük, a pályázatoknak köszönhetően sikerül is megvalósítanunk a terveinket.

Szinte minden általános iskolában nagy a diáklétszám-csökkenés. Ez alól a Majsai úti sem kivétel, habár az igazgatónő bizakodó.

— Ez a tendencia sajnos minden iskolára jellemző. Nem azért apad a tanulók száma, mert átiratkoznak egy másik tanintézménybe, hanem azért, mert külföldre költöznek. Ezt mi, tanárok nem tudjuk megakadályozni, viszont mindent megteszünk annak érdekében, hogy azok a gyerekek és szülők, akik itt, az iskola környékén laknak, bennünket válasszanak, és ne egy másik iskolát. Szerencsére már évek óta tartani tudjuk a 32 tagozatot, úgyhogy tanítók és tanárok a mi intézményünkben eddig nem maradtak munka nélkül. Érdekes, hogy például 2017 szeptemberében több elsős iratkozott be hozzánk, mint egy évvel korábban. Hogy 2018-ban mi várható, azt még nem tudjuk, ám igyekezni fogunk, megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy bennünket válasszanak a szülők: például nyílt napokat tartunk február-március folyamán, hogy a gyerekek és a felnőttek is megismerjék az iskolát, a tanítókat, a tanárokat. Fontosnak tartjuk, hogy jó benyomást keltsünk, hogy a leendő diákjaink lássák, milyen jók a feltételeink, illetve hogy a szülők bátran és bizalommal írassák be iskolánkba a gyermeküket. A célunk mindenképp az, hogy ezt a 32 tagozatot a jövőben is meg tudjuk őrizni.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..