home 2024. április 17., Rudolf napja
Online előfizetés
Százmillió négyzetméter üvegszövet évente
Tóth Tibor
2019.10.01.
LXXIV. évf. 39. szám
Százmillió négyzetméter üvegszövet évente

Nagyléptékű gazdasági beruházást adtak át a Masterplastban

A magyar kormány 2016-ban a külhoni nemzetrészek megmaradását szolgáló gazdaságfejlesztési programot indított el a Kárpát-medencében. A vajdasági program jelenleg Magyarország legnagyobb határon túli gazdaságfejlesztési programja. A Prosperitati Alapítvány szervezésében a kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztések keretében a szabadkai Masterplast YU Kft-ben nagyléptékű gazdasági fejlesztést adtak át, mely a vállalat üvegszövetgyártó kapacitásának minőségi és mennyiségi növelésére vonatkozik. A beruházás teljes értéke 6,7 millió euró.

Bunford Tivadar, a Masterplast YU Kft. igazgatója az ünnepségen elmondta, hogy a jelentős elképzelések és ötletek megvalósításához összefogásra, igaz és önzetlen partnerkapcsolatra van szükség.

— 2014-ben a Masterplast csoport tulajdonosi körének és menedzsmentjének fejében fogalmazódott meg az ötlet, miszerint kezdjünk el üvegszövetet gyártani Szabadkán. Nem ijedtünk meg a kihívásoktól, rövid idő alatt üzleti tervek készítettünk, melybe a megalapozott és jól átgondolt számok mellé elkötelezettség és teremteni szándékozó akarat is került. A sorsdöntő pillanat akkor érkezett el, amikor megkeresésünkre Aleksandar Vučić akkori kormányfő és Pásztor István, a VMSZ elnöke is mellénk állt. Ezzel a projektummal több száz munkahelyet teremtettünk, a termékkel pedig meghódítottuk az európai unió piacait. 2015 és 2017 között a nulláról indulva hosszútávra megalapoztuk az üvegszövet gyártását cégünkben. Rájöttünk, hogy gyártási technológiánkat milyen irányban és hogyan fejlesszük tovább. Ekkor jött az újabb lehetőség, a Prosperitati Alapítvány kiemelt jelentőségű, nagyléptékű gazdasági fejlesztése. Újra nyertünk, és jelenleg évente 100 millió négyzetméter üvegszövetet bocsátunk ki, mellyel dobogós helyre jöttünk fel Európában. Munkatársaink száma 122-ről 690-re nőtt, és a szükséges logisztikai eszköztárunk is jelentősen bővült. Olyan piacokat hódítottunk meg, melyek korábban elérhetetlenek voltak számunkra. A kapacitás bővítése mellett előreléptünk a termékminőség tekintetében, gyártási kultúrában, szervezettségben, hatékonyságban. Még minőségesebb szöveteket szeretnénk gyártani, melyeket nemcsak az építőiparban, hanem más ágazatokban is használnak. Ehhez még korszerűbb technológiára van szükség. Egy német gépsor megvásárlása a következő lépés, de szeretnék egy modern, automata raktárt is létesíteni, valamint a gyártás irányításban is előrelépni — mondta Bunford.

Magyar Levente, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettese elmondta, hogy a vártnál sokkal nagyobb léptekkel haladnak, hiszen a Vajdaságban megvalósított beruházások közelítenek a 100 milliárd forint felé. A hatalmas beruházási hullámban olyan projektumok is szerepelnek, mint a Masterplast vállalat kapacitásának bővítése, ami több mint 2 milliárd forint értékű beruházás.

— Munkahelyeket teremtünk, hozzáadott értéket hozunk Szerbiába, ami megfelel mindkét ország számára. Továbbra is ezen az úton szeretnénk haladni. A magyar kormány újabb nagyszabású projektekben gondolkodik egész Szerbia területén. Hamarosan vissza nem térítendő eszközökkel támogatjuk azokat a magyarországi vállalkozókat, akik Szerbiában értéket hoznak létre — mondta Magyar.

Pásztor István, a VMSZ elnöke kiemelte, hogy a piackutatás alkalmával százhatvan, 100 ezer eurót meghaladó projekt ötlete született meg.

— A százhatvan beérkezett ötlet azt mutatja, hogy az ipari termelés, a feldolgozóipar, a szolgáltatások és a turizmus terén léteznek olyan elképzelések, melyek fejlesztési összege meghaladja a 100 ezer eurót. Ezeket fogjuk a rendelkezésre álló kereteket figyelembe véve pályázati formába önteni. Nem látok egyetlen gátló körülményt sem, mely előrehaladásunkat akadályozná. Szeretnénk, ha a Prosperitati Alapítvány a következő nagyléptékű gazdasági fejlesztést tartalmazó pályázatot novemberben kiírná — fogalmazott Pásztor, majd arra emlékeztetett, hogy eddig tíz és félezer sikeres pályázat született.

Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője elmondta, hogy pénzügyileg lezárták, a kivitelezés vonatkozásában pedig hamarosan a végére érnek a közepes és nagyléptékű beruházásoknak, de már az újabb pályázati kiíráson gondolkodnak és az ehhez szükséges információkat gyűjtik.

— A százhatvan beérkezett projektötletből látszik, hogy a turizmus feltörekvőben van. A turizmusban még nincs olyan kiforrott vállalkozói réteg, mint a mezőgazdaságban vagy az ipar egyéb területein, de vannak komoly elképzelések, és főleg a fürdő-és hotelfejlesztésekről gondolkodnak a pályázók. Az összberuházási érték meghaladja a 100 milliárd forintot — emelte ki Juhász.

A gyárcsarnok megnyitását jelképező szalag átvágását követően a házigazdák és vendégeik körbejárták a vállalat üvegszövetet gyártó részlegeit.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..