Szeptember 2-án a muzslyai Aranykalász vendéglőben ünnepelték meg a nagybecskereki Erőss család legidősebb tagjának, Erőss Máriának a születésnapját. Egy kicsit tartottam attól, hogy s mint lesz, de már az érkezésekor is olyan jól elbeszélgettünk a nénivel, mintha legalább feleannyi éve ismernénk egymást, mint ahány éves. Majdhogynem olyan „barátnősen” csevegtünk, mindenről.

— Három fiam, három menyem, hat unokám meg nyolc dédunokám és két ükunokám van, mindannyian itt vannak, ennek nagyon örülök. Soha nem is gondoltam, hogy ilyen hosszú életű leszek. Én otthon dolgoztam, nem pedig vállalatban, de igencsak sokat, hiszen négy férfi volt a házban. Mostam, főztem, takarítottam, mindig volt mit tenni.

Erőss Mária a fiaival

* Úgy tudom, hogy még mindig főz, ellátja magát. Egyedül él?

— Nem vagyok egyedül, mert emeletes a ház, fölöttem vannak a Sanyi fiamék, az udvarban pedig van még egy épület, ott meg az Imre fiamék laknak. Nagyon közel találhatóak az ajtók egymáshoz, és valóban nem vagyok egyedül, de magamat kiszolgálom. Megfőzök, ha kifáradok, lefekszek egy kicsit, pihenek. A csípőm fáj.

* Hogyan emlékszik a gyermekkorára? Hol nőtt fel?

— Bókán születtem, ott jártam iskolába, magyar iskolába, de ott félig magyarul, félig szerbül tanultunk. A könyvünkben is az egyik oldalon magyarul, a másikon szerbül volt a tananyag. És mind a kettőt meg kellett tanulni. Négy osztály volt abban az időben, ennyit jártam ki. Én már tízéves koromban főztem, takarítottam, sőt a kenyeret is megsütöttem, mert édesanyám beteg volt.

Az ünnepelt táncra is perdült

Mária néni elmesélte, 1941-ben ment férjhez, majd két évre rá született meg az első gyermeke, Ernő, és utána lett még két fia. A háborús időszakot átvészelték, még jól emlékszik, hogy pontokra kapták az élelmet, a lisztet, a cukrot, de mint mondta, sohasem éheztek, mert volt kertjük, az apósáéktól meg földet is kaptak, és vetettek krumplit meg más zöldségféléket, de tartottak jószágokat is, libát, kacsát, pulykát, baromfit. A házuk mögött a téglagyári gödörben mindig volt víz, így a libák, kacsák nagyon szerettek ott.

Szigorú édesanya volt, mert szerinte máshogyan nem is lehetett volna a fiúkkal, de mind a hármójukat kiiskoláztatták, és mindannyian nagyon sikeresek lettek, ami büszkeséggel tölti el. A klasszikus kérdés, hogy szerinte mi lehet a hosszú élet titka, nem maradhatott el…

— Én nem tudom. Kérdezték már tőlem sokan, de nem tudok rá mit válaszolni. Az igaz, hogy nem ettünk túl sok húst annak idején, mondjuk, hetente háromszor. Kacsát is, libát is tömtem, disznók voltak, malacok, meg tehén is. Egyszer, emlékszem, eltörték a tehénnek a hátgerincét, oda kellett adni a mészárosnak, hogy levágja. A férjem viszont nagyon szerette a tejet. Vettünk egy kecskét, amelyik 6 liter tejet adott, és akkor volt később kiskecske is, szerettük a húsát is.

Erőss Irén, az egyik unoka volt a születésnapi ünnepség egyik szervezője.

— Nagyon kevés az az ember, aki megéri a 100. születésnapját, és ilyen állapotban, mint a nagymama, aki tisztán gondolkodik, teljesen egészséges, nincs szüksége arra, hogy valaki a gondját viselje. Azért is mondtam a beszédemben, hogy nem öreg, mert aki öreg, az más kategória. Ő a jelenben él, teljesen tisztában van mindennel, és azt kívánjuk neki, hogy még sokáig így legyen.

* Gondolom, hogy a nagymama annak idején vigyázott a gyerekek többségére, akik itt összegyűltek…

— Igen, mindenkire vigyázott, természetesen rám is, a húgomra is. Három fia van, azoknak a gyerekeire, mindenkinek a gyerekeire, akkor, amikor kellett. De időben úgy szét vagyunk szórva, hogy például én vagyok a legidősebb unoka, a legfiatalabb pedig olyan idős, mint az én lányom.

A szerző a nagyanyjával

* Ma már vannak dédunokák, ükunokák is, Máriáról sugárzik a boldogság, még ha azt is mondja, hogy nem akarta volna ő ezt a nagy ünnepséget, viszont látszik, mennyire örül…

— Persze hogy örül. Nagyon ritka az, hogy mindannyian össze tudunk jönni. Már a karácsonyok meg a húsvétok sem olyanok, mint valamikor voltak, mert ahogy a család ágazik szét, az unokák is most már nagylányok, meg férjnél vannak, külföldön is él egy részük, egyszerűen nem lehet megszervezni a közös ünneplést. De a nagymama 100. születésnapja olyan egyedi alkalom, hogy valóban mindannyian itt vagyunk, és ez egy nagyon jó dolog. Nagymamának is, meg nekünk is.

A másik szülinapos a muzslyai Kovács Mária volt, a nagyanyám, aki viszont szeptember 10-én ünnepelte 100. születésnapját. A legközelebbi családtagjaként vettem részt az ünnepségen, melyet a nagybecskereki idősek otthonában szerveztek meg. Az egyik bentlakó verset írt az ünnepeltnek, azt olvasta fel, valamint egy jókívánságokkal teli üdvözlőlapot is kapott, meg a kézimunkázóktól egy szép kis virágkompozíciót. Az otthon énekkara sok-sok dallal járult hozzá a mulatsághoz, Vanja Ilijev, az egyik foglalkoztató harmonikán játszott, még keringőzni is lehetett. Milana Filep munkaterapeutának a nyolcéves kislánya, Ana is készített egy rajzot a szülinaposnak. Sós sütemény, torta, üdítő, vidám hangulat jellemezte a szépkorú nagyanyám ünnepét.

Isten éltesse a két Máriát továbbra is erőben, egészségben!