home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Százéves a szabadkai Népkör színjátszása
Faragó Árpád
2019.12.30.
LXXIV. évf. 51. szám
Százéves a szabadkai Népkör színjátszása

Október 16-án bensőséges ünnepség keretében emlékeztek meg a szabadkai Népkör színjátszásának 100. évfordulójáról. Arról a színjátszásról, amely a mögöttünk maradt évek, évtizedek alatt nem a szórakozást, hanem a szülőföldön való megmaradást tűzte ki céljául.

Igen! A Népkör színjátszása abban a remélhetőleg soha többé vissza nem térő időszakban a színpadról a szavak erejével igyekezett a meghasonlott, megfélemlített nemzettársaink hitét megerősíteni, emberi méltóságukat visszaadni.

Amikor 1924-ben a Népkör színjátszóinak vezetését Garay Béla, színházművészetünk meghatározó, nagy egyénisége vette át, egy új, mondhatnánk rendhagyó korszak kezdődött a Népkör színjátszásának életében. Béla bácsi (mert csak így nevezték/neveztük) ugyanis mindenekelőtt a színésznevelésre helyezte a hangsúlyt. Ennek köszönhetően egy nemcsak tehetséges, hanem szakmailag is felkészült színjátszókból álló társulatot sikerült összehoznia. Társulatot, mely nagyon hamar nevet, rangot szerzett magának, és mely ugyancsak nagyon hamar ismertté vált a térségben.

Béla bácsi a repertoárszínházak műsorpolitikáját, a műfaji sokszínűséget választotta, a színvonal szempontjából pedig szellemi életünk kiválóságának, Németh Lászlónak az állítását, mely szerint: „Meg kell tehát teremteni a színjátszást a színházakon kívül. Erre pedig egy mód van: a legmagasabbra törő műkedvelés.” Igen! Ez az állítás volt az, amely messzemenően meghatározta a Népkör színjátszóinak munkáját.

Külön szeretnék szólni a Népkör legendás társulatának mozgósító szerepéről is. Ennek a szerepnek az volt a feladata, hogy a társulat rendszeres színpadi előadásaival, vendégszerepléseivel azokban a válságos években, évtizedekben példát mutatva meggyőzze a félelmükben meghunyászkodott, elhallgatott színjátszó társulatokat, hogy a színpadon a helyük, hogy nem lehet, nem szabad cserbenhagyni a közönséget, közösségünket. Szeretném itt mindjárt megjegyezni, hogy a Népkör legendás társulata ezt a szerepet valami csodálatos belső tartással, elkötelezettséggel meg is oldotta.

Viszont nem csak a Népkör előadásai igyekeztek kimozdítani letaglózott állapotukból a megrekedt színjátszó együtteseket. Nem! Garay Béla, a Béla bácsi egyedül járta, kereste fel a vajdasági, a drávaszögi kisfalvakat. A művelődési egyesületek ajtaján kopogtatott be, és igyekezett meggyőzni a vezetőségeket arról, hogy szükség van rájuk, nagyon nagy szükség!

Igen, a szabadkai Népkör a mögöttünk maradt évszázadban a délvidéki magyarság sziklaszilárd fellegvára volt, a szó legszorosabb értelmében. S ezt megkérdőjelezni nem lehet. Nem lehet, mert ha ismerjük, és nagyon szeretném hinni, hogy ismerjük a délvidéki magyarság újjáéledésének csodálatos történetét, akkor tudnunk kell, hogy abban meghatározó szerepe volt a Népkörnek, illetve a legendás színtársulatának. (Aki esetleg kételkedik ebben, javaslom, olvassa el Garay Béla Magyar műkedvelők az őrhelyen című könyvét.)

Most azonban, amikor a szabadkai Népkör százéves színjátszását méltatjuk, semmiképp sem szabad megfeledkezni arról, hogy hetvennégy évvel ezelőtt (1945-ben), az első hivatásos magyar színházunk megalakulásakor a Népkör önzetlen segítsége sem maradt el. Emlékeztetőül: 1945. szeptember 19-én Szabadkán a város illetékesei aláírták az első hivatalos magyar színház megalakulására vonatkozó okiratot. Színház született azon a napon. Magyar színház. Az öröm azonban nem volt teljes. Hiányzott a társulat. Magyarországról akkor nem lehetett színészeket szerződtetni, így felvételi vizsgát kellett szervezni, melyre a legjobb vajdasági amatőr színjátszók jelentkezhettek. A válogatót a Népkör épületében tartották meg. Ezen a felvételin a Népkör legendás társulatának tizenkét tagja — Pataki László, Sántha Sándor, Németh Rudolf, Kunyi Mihály, Szabó János, Balázs Janka, Bujdosó Róza, Kelemen Manci, Járai Ferenc, M. Pálfi Margit, Mamuzsich István és Raczkó Ilus — hivatásos színész lett. A Népkör színjátszóinak színe-java köszönt el a Népkörtől. Ők nemcsak rendkívüli tehetségüket vitték magukkal, hanem azt a jelentős szakmai tudást, ismeretanyagot is, amelyet Garay Béla színésznevelő munkájának köszönhettek. És még valamit: azt a szellemiséget, erkölcsi magatartást, amellyel a Népkör ajándékozta meg őket!

Néhány nappal ezelőtt régi ismerősömmel találkoztam. Beszélgetésünk során nem titkolt lelkesedéssel megemlítettem a szabadkai Népkör bensőséges, szép ünnepét. Népkör? — nézett rám kérdően. — Hát az még megvan? Azt hittem, hogy az idő már rég elmosta, hiszen Szabadkán manapság két magyar színház is van. S ott a gyermekszínház is — tette hozzá félvállról. Meglepődtem. Hirtelenében nem tudtam mit mondani. Úgy éreztem, nem tudom meggyőzni, hogy téved, hogy nincs igaza. Hallgattam. És csak úgy magamban mondogattam, hogy nem értené meg, hogy nincs olyan idő, erő, amely elmoshatná, megfoszthatná a Népkört attól a szellemiségtől, erkölcsi erejétől, amely immáron mintegy százötven esztendeje élteti. Változhatnak a körülmények, az emberek, de ez a mi kis szellemi otthonunk itt, Szabadkán ma is, és holnap is az lesz, ami volt: az itt élő magyarság sziklaszilárd szellemi otthona!

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..