Urbán András, az Újvidéki Színház igazgatója s a Neoplanta rendezője elmondta, nagyon örül, hogy ilyen szép számot ünnepelhetnek, hiszen ez a harmadik előadása, mely megérte a 100.-at. Az első kettő a Béres Márta One-Girl Show és az Urbi et Orbi volt. A Neoplantát 99 százalékban ugyanaz a csapat játssza, mint amellyel tizenkét évvel ezelőtt elkészítette. Az előadásnak szakmai sikerei is voltak, és a közönség is szereti. Volt egy időszak, amikor nem volt játszva, aztán amikor Újvidék Európa kulturális fővárosa lett, újra repertoárra került. Kamara-előadásról van szó, de a mai napig telt ház előtt játsszák.

Fotók: Srđan Doroški

— Annak idején a Turbo Paradiso című előadást reklámoztuk úgy a Kosztolányi Dezső Színházban, hogy „egy előadás, ami napról napra aktuálisabb”, s ez a szlogen a Neoplantára ugyanúgy vonatkozik. Mellbe szokott csapni, ahogy tartalma az évek múlásával egyre keményedik, sőt, egyre provokatívabb. S azért is örülök, mert olyan előadásról van szó, amely nem az olcsó és könnyed szórakozás kategóriájába tartozik. Ez egy komoly előadás, amely mögé mindig oda lehet állni — mondta a rendező.

Hogy megér-e egy előadás 100 játszást, az sok tényezőtől függ. Az egyik a közönség, a másik a mögötte álló marketing, de kell még más is.

— Vannak előadások, s ilyen volt a Neoplanta is, amelyeknél már a főpróbahét előtt mindannyian érezzük, hogy ez sikeres lesz. Emlékszem, Majoros Robival fényeztünk, én valamin idegeskedtem, mire ő azt mondta: de András, te is tudod, hogy ez az előadás teremfényben is működni fog. Vannak, akik már többször látták. Egy idősebb, magyar hölgy a múltkor odajött hozzám előadás után, hogy elmondja, ő már hetedszerre nézi, és köszöni szépen azokat a gondolatokat, igazságokat, amelyek elhangzanak benne, mert elégtétel neki mindez. Ugyanakkor ott van a szerző, Végel László, aki fontos személye a szerb és a magyar irodalomnak, egyetlen élő Kossuth-díjas írónk. Tolnai Ottó, a másik Kossuth-díjas, a bemutató után jókedvűen azt mondta: irtó bátor gyerekek vagytok. A Neoplanta ugyanis nem az az előadás, amelyet annyira könnyű volt megcsinálni, különféle érzékenységek merültek fel. Annak idején a színházban dolgozó, többségi nemzethez tartozó munkaerő is vakarózni kezdett, hogy magyar színházban ilyen szókimondó előadás készül, de éppen ez az, amiről a Neoplanta szól. Az egyik színésznő alaptalanul attól félt, mi lesz, ha ennek következtében megbüntetik a színházat vagy elveszítjük a munkahelyünket. Az előadás kisebbségi vonatkozásban beszél olyan dolgokról, amelyekről egyébként nem szoktunk. A Neoplanta egy előadás Újvidékről és együttélésről, magyar kisebbségi prizmán keresztül, de szól a szerbekről, az ott élő németekről és mindenki másról, aki Újvidéken élt és létezett, él és létezik — mondta Urbán.

* Mi lesz az előadás sorsa? Lesz belőle 150.?

— Az nagyon jó lenne, de ehhez azért kell még néhány év. Játszani fogjuk, hiszen van közönsége, sőt egy-két hónapon belül meg fogjuk indítani az orosz feliratot is, hogy a városban élő oroszok nézzenek egy előadást a városukról. Lesz két vendégjáték is a 100. előtt, február 6-án a Kosztolányi Dezső Színházban Szabadkán, február 9-én pedig Zentán a KOC-ban, és mivel ez a hónap a bemutató évfordulója is, február 12-én 17 órától lesz egy kétnyelvű beszélgetés Végel Lászlóval, az előadás után pedig tortára várjuk a közönséget és az előadásban játszó színészeket. Az Újvidéki Színházban eddig csak egy előadás érte meg a 100.-at, ez volt 1992-ben a Játék a kastélyban. Bízom benne, hogy a következő az 1981 című előadásunk lesz, melyet Tomi Janežić rendezett.

Úgy legyen! Önök pedig nézzék meg a Neoplantát. Ahogy mondani szoktam: aki nem látta, azért, aki pedig már látta, ő azért.