A XIX. század vége és a XX. század eleje az Osztrák–Magyar Monarchiában a gyors technikai fejlődés és az innovációk korszaka volt, mely alapjaiban alakította át a mindennapi életet, a gazdaság működését és a kommunikációt. Ebben az időszakban, szinte egymással párhuzamosan, számos olyan „műszaki csoda” jelent meg, amely korábban elképzelhetetlen módon tette hatékonyabbá a munkát és kényelmesebbé az életet.
Az ipari forradalom második hullámának eredményei ekkor kezdtek szélesebb körben elterjedni, és számos új találmány vált gyakorlati eszközzé. Az egyik legfontosabb változást az elektromosság elterjedése hozta. Az elektromos motorok elterjedése lehetővé tette különféle háztartási és ipari gépek működétetését, melyek jelentősen csökkentették a fizikai munka mennyiségét. Az irodai munka is átalakuláson ment keresztül, felgyorsult az ügyintézés és az adminisztrálás. Pontosan száz évvel ezelőtt vidékünkön két ilyen érdekes innováció honosodott meg: a német gyártmányú, Lindström-féle Parlograph diktálógép (diktafon), valamint a Bulle-Clock örökjáró elektromos óra.
Az újvidéki Revü 1926 augusztusának végén nyugtázta, nem kis örömmel, hogy néhány hete „a Vajdaságba győztesen vonult be a Parlograph, amely időt, pénzt és munkát, idegeket takarít meg”. Az innovációt a lap szerint mindenfelé nagy örömmel fogadták. Az igazság kedvéért el kell mondani, hogy korábban is voltak már forgalomban hasonló gépek, de ennyire tökéletesített konstrukciójú diktálógép még nem. Mint a lap egész oldalas hirdetésében olvassuk, a Lindström-cég Parlograph diktálógépe (diktafonja) a legrentabilisabb irodagép. Hogy miért? Mert már fél éven belül kifizetődik, s ami igen fontos, megtakarítja a cégtulajdonosnak és alkalmazottjainak idejét. Olvassuk, hogy „előnye azon a tényen alapszik, hogy a gép a gépies munkát pontosabban elvégzi, mint az ember”. Valójában az írógép kiegészítője volt, mely jelentősen megkönnyítette és meggyorsította az üzleti levelek, jelentések írását. A titkárnők és irodai alkalmazottak a segítségével három óra helyett mindössze egy óra alatt tudták intézni a hivatali postát.
Mint a Revü újságírója írja, „a gép lényege abból áll, hogy egy lemez henger fut körbe, amelybe egy tű bekarcolja a hangokat. Ha viszont a felvevő tűt állítjuk be a lemezbe, akkor a diktálógép tökéletes pontossággal, beállítható gyorsasággal adja vissza a lediktált beszédet. A Parlograph egy gyorsíró kisasszony munkáját takarítja meg tulajdonosának, akinek az a kényelme is megvan, hogy munka után, odahaza, kényelmesen bediktálhatja a gépbe a fontos leveleket. […] Ha valaki a diktálást le akarja gépelni, az a fülére teszi a telefon kagylószerű hallgatóját, és az egyik lábának nyomásával szabályozhatja tetszése szerint a gépet, amely tömör, masszív, és a lehető legkönnyebben kezelhető, éppen ezért el nem rontható.”
A Parlograph új, tökéletesített típusát különösen a nagyobb hivatalokban fogadták nagy örömmel, ahol naponta sok levelet és hivatalos aktát kellett lediktálni, de a szakemberek szerint is „a diktálógépek között a legtökéletesebb”. Az újvidéki Revü szerkesztőjének, Csuka Zoltánnak 1926 nyarán alkalma is volt megtekinteni egy ilyen gépet üzemelés közben, és saját bevallása szerint elragadtatta annak pontossága, olcsósága és kezelhetősége. Az új irodaeszközt egyébként az újvidékiek Bauer Andornál, a Lindström cég képviselőjénél vásárolhatták meg a főutcán. A műszaki újdonság iránti nagy keresletet mutatják a két háború közötti, vajdasági magyar lapokban megjelent hirdetések is.
Úgy tűnik, hogy az új találmányt itt a vidékünkön a szabadkaiak láthatták meg először. 1925 nyarán a szabadkai Automobilio cég Fiat személygépkocsi-kiállításán csodálhatták meg a Parlographot, mely külön érdekességnek számított. A Hírlap korabeli leírása szerint „ez a legújabb rendszerű diktálógép, mely lehetővé teszi, hogy valaki egy nap kétszáz üzleti levelet lediktáljon, vagy hogy üzletétől sok száz kilométer távolságra is diktáljon levelezőjének. [A kiállításon] a gépet használat közben fogják bemutatni a közönségnek.”
Ugyancsak a Revü adott hírt 1926 nyarán egy másik szenzációsnak tűnő innovációról, a Bulle-Clock villanyóráról, „amelyet sohasem kell felhúzni, mégis mindig pontosan jár”. Mint a címben olvassuk, „hódító útján a Vajdaságba is eljutott a Bulle-Clock villamos örökjáró óra”. Eredetileg Franciaországból indult hódító útjára, és „valósággal megközelíti a perpetuum mobile, az örökjáró gép elméletét, mert nem kevesebb mint tíz esztendeig jár, anélkül, hogy hozzá kellene nyúlni. Az óra ingája ugyanis úgy van megszerkesztve, hogy lengés közben saját maga villamos áramot is fejleszt, ami a lengés erejével egyesülve hosszú esztendőkig hajtja az órát. A Bulle-Clock külön érdekessége az, hogy sohasem áll meg, bármilyen baleset is történjék, mert ha például földrengés megállítja, néhány perc alatt önmagát javítja ki, és percek elteltével ismét ugyanolyan zavartalan pontossággal jár, mint azelőtt.”
Az óra indítását egy kis villamos elem végezte, melynek ereje tíz évig is eltartott. Az óra a legpontosabban és legmegbízhatóbban mutatta az időt, és akkortájt Franciaországban már széles körben használták a vasúton és a tengerészetnél, irodákban és vállalatokban. Mintegy hatvan modelljét fejlesztették ki (álló, fali és vasúti típusokat), a legelegánsabb kivitelben.
Vajdaságba száz évvel ezelőtt érkeztek meg „a jövő órái”, s átütő sikerük volt: amikor az első példányok Vajdaságba érkeztek, szinte szétkapkodták őket a vásárlók. E korszakalkotónak minősített találmány a nagyobb városokban volt elérhető. Újvidéken a Klein és Freygang órás- és ékszerészcég, valamint Víg Ádám volt az árusítója, Nagybecskereken Révész Zsigmond, Pancsován Stefan Rauschan, Versecen pedig Hermann Watzek. A lapok karácsonyi ajándékul kínálták, esetenként részletfizetésre is. A „világszenzációs óra-találmány”, azaz „önműködő elektromágneses ingaóra”, illetve „a jövő órája” részletes működési elvét a Nemesfémipari Közlöny több folytatásban közölte. Ott olvassuk, hogy „az új óratípust Marcel Moulin francia egyetemi tanárnak és Maurice Favre-Bulle tengerészeti órásnak köszönheti a tudomány”.
Marcel Moulin (1881–1914) francia fizikus a Besançoni Egyetem (Faculté des Sciences) kronometriai oktatója, később intézetigazgatója volt. Ő már 1912 táján kidolgozta az elektromágneses meghajtás elvét, és 1914-ben már működő, elektromágneses órát készített. Sajnos 1914-ben elesett a marne-i csatában, így nem érhette meg a találmánya sikerét. Végül Maurice Favre-Bulle (1870–1954) fejlesztette tovább Moulin elképzeléseit. Egy francia órásdinasztiából származott, s a családi óragyár vezetője lett. Az I. világháború idején időmérők és katonai eszközök műszaki fejlesztésén dolgozott, utána továbbfejlesztette Moulin rendszerét, melyet 1918 és 1920 között Moulin özvegyével közösen szabadalmaztatott is. Majd megalapította saját cégét, mely Bulle órákat gyártott. Különféle modelleket állított elő – több mint 500 000 darabot. Leszögezhetjük tehát, hogy Moulin volt az elméleti alapok kidolgozója, Favre-Bulle pedig a találmány szabadalmaztatója és elterjesztője. 1925-ben Párizsban Grand Prix-vel díjazták.
A Bulle-Clock a mechanikus és a modern elektromos órák közötti átmenet egyik legfontosabb típusa lett. Az új óránál az inga nemcsak szabályozója a mozgásnak, hanem előidézője is. Az alapelgondolás ez volt: „…elérni azt, hogy az ingára ható késleltető erők minden pillanatban pontosan ellensúlyoztassanak a villamos áram áthaladása által előidézett hajtóerőkkel, úgy, hogy az inga járásának tartama alatt semmiféle zavaró körülmény ne álljon elő, és hogy úgy viselkedjék, mintha szabad volna. Ezt az elvet a feltalálóról fokozott teljesítményű elektromágneses rendszerrel érték el.”
A parlograph meg a Bulle-Clock, akárcsak az említett időszak többi műszaki újítása (személygépkocsi, elektromos porszívó, telefon, írógép, villanykörte, rádió, mosógép, hűtőszekrény, varrógép stb.), vidékünkön is kényelmesebbé tette a polgárok életét. Ezek az eszközök nem feltétlenül „látványos” technológiai ugrások voltak, de hatalmas változást hoztak a mindennapi életben: időt spóroltak, kényelmet adtak, és sok esetben teljesen új életmódot tettek lehetővé. Ez a korszak a polgári modernizáció ideje volt: a technikai újítások nemcsak a gazdasági elit, hanem az egyre szélesebb társadalmi rétegek számára is elérhetővé váltak. A mindennapi élet ritmusa felgyorsult, s a hatékonyság, valamint a kényelem új szintre emelkedett.
Mindez erősen emlékeztet a XXI. század elejének technológiai forradalmára. Napjainkban a digitális eszközök (laptopok, tabletek és okostelefonok) hasonló szerepet töltenek be, mint egykor a telefon vagy az írógép. Ahogyan a Monarchia idején a villamos energia és a telefon, úgy ma az internet és a hordozható digitális technológia formálja át a társadalmat.
Forrás: Revü, 1926. jún. 20., aug. 22., aug. 29.; Nemesfémipari Közlöny, 1926. máj. 14., aug. 6., szept. 3., szept. 17.; Bácsmegyei Napló, 1926. jún. 15.; Torontál, 1926. jún. 19.; Debreczeni Ujság, 1930. dec. 23.; Délbácska, 1926. aug. 8., aug. 17.; Hírlap, 1925. aug. 23.
