Száz éve írták
Szerda Zsófi
2020.08.09.
LXXV. évf. 32. szám

Győri Norbi barátomtól nemrég néhány lapszámot kaptam a Színházi Élet című folyóiratból. Hogy ő hol találta őket, azt nem tudom, mindenesetre nagyon izgalmas volt átböngészni, miről is írtak egy évszázada. Kalapdivat, úri pletykák, színházi bemutatók, szerelmek és házasságok, udvariaskodó párbeszéd, görlök és gardedámok. A lapba sok híres magyar író is írt, csak néhány a sorból: Karinthy Frigyes, Molnár Ferenc, Szép Ernő, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső vagy Örkény István. Mivel most a színházba járás és az utazás is nehézkes, augusztus folyamán időutazásra hívom önöket. Olvassák hát a napra pontosan száz évvel ezelőtti, vagyis az 1920. augusztus elejei Színházi Élet néhány írását.

Száz éve írták

Nyilatkoznak a mamák

Mult számunkban közöltük több szinésznő mamájának nyilatkozatát arról, miképpen engedte a leányát szinésznőnek. E héten ismét felkerestünk több mamát, itt adjuk a válaszaikat:

Fedák Sári mamáját Pestszentlőrincen kerestük fel. Nagyon szívesen és szeretetreméltóan mondja el, hogyan adta a leányát szinésznőnek, vagyis inkább hogyan engedte meg, hogy a világot jelentő deszkákra lépjen?

— Az én Sári lányom — mondja Fedákné — roppant ravaszul csinálta a dolgot. Tizenöt esztendős sem volt még egészen, amikor anélkül, hogy valamit is sejtettünk volna, elénk állt és kijelentette, hogy vagy szinésznőnek engedjük, vagy férjhez megy. Természetesen hallani sem akartunk sem az egyik, sem a másik kívánságáról. Másnap azután megjelent nálunk egy huszár ezredes teljes díszben és megkérte Sári kezét. Alig tudtunk szólni a bámulattól. Sári, aki még egészen gyerek volt és egy huszár ezredes! Még most is nevetnem kell rajta. Természetes, hogy alaposan kikosaraztuk. Most azután előállt Sári, hogy akkor teljesítsük a másik kívánságát. Mit volt mit tenni, felültünk a vonatra és Pestre jöttünk, egyenesen Rákosi Szidihez. A lányom csak elébe ugrott Szidi néninek és kijelentette: „Kérem szépen, én primadonna akarok lenni!” Rákosi Szidi ránézett, mosolygott és azt felelte: „Lányom, te az is leszel!” Így mondta és igaza is lett.

Medgyaszay Vilma mamája Medgyaszay Ilka, ki maga is híres szinésznő volt, így nyilatkozott:

— Már ötéves korában tudtam, hogy szinésznő lesz a leányomból. Énekelt, táncolt szünet nélkül. Benne volt a szinész vér. Már a megboldogult férjem is szinész-családból származott, unokafivére volt Megyeri, akiről Petőfi a „Tintás üveg”-et írta. Mindazáltal a férjem nem szívesen egyezett bele, hogy a Vilma szinésznő legyen. De hát nem lehetett azt megakadályozni, annak teremtette a jó Isten is.

Az operett primadonnák után megkérdeztem egy híres drámai művésznő mamáját is. Góthné Kertész Ella édesanyja, özv. dr. Hubai Károlyné ezeket mondotta:

— A leányom már egészen kicsi korában feltűnően értelmes volt. Egyszeri hallás után megtanult dalt, verset. Iskoláslány korában minden nemzeti ünnepségen ő szavalt, ünnepi alkalmakkor ő volt a szónok, egyszóval szerepelt. Természetes, hogy az ilyen sikerein felbuzdulva, szinésznő akart lenni. Eleinte nagyon nehezen egyeztünk bele, de később, amikor láttuk Ella nagy akaraterejét, engedtük.

 

Zugligeti csudálatos fényképei

Reggel, mikor beléptünk a szerkesztőségbe, leesett az állunk a meglepetéstől. Zugligeti, lapunk közismert barátja, már ott ült a segédszerkesztő íróasztala előtt. Kényelmesen hátradőlt a széken és gunyos mosollyal mustrált végig bennünket.

— Jó napot. Azt hiszem, tudják, hogy ütött az utolsó óra…

— Mindjárt én is ütök — szólt a szerkesztő barátságtalanul.

— Igen, ütött az utolsó óra — folytatta most már szigoruan Zugligeti —, hogy megmondjam az uraknak, ez így tovább nem mehet! Itt az idő, hogy ennek a botrányos állapotnak vége szakadjon!

— Miféle állapotnak? — ordított föl a segédszerkesztő. — Hallja, Zugligeti, ne szemtelenkedjen már korán reggel!

Zugligeti gőgösen terpeszkedett el helyén:

— Azt akarom közölni, hogy nem vagyok megelégedve a lappal. Az urak nincsenek jól informálva, nem értesülnek a legujabb szinházi eseményekről. Ez maguknak egy lap? Hisz ebből hiányoznak a legnagyobb szinházi szenzációk!

— Mik hiányoznak? — hördült föl a segédszerkesztő és izgatottan kapta föl a Szinházi Élet legújabb számát.

— A legnagyobb szinházi szenzációk. Hol van például nyoma annak a lapban, hogy Kosáry, Buttykay és Király Ernő elfogadva az afrikai Nemzeti Szinház ajánlatát, a Titikakató partján már három hete játsszák az Ezüstsirályt.

A segédszerkesztő gyilkos szemekkel nézett Zugligetire.

— Hallja Ede, elég volt a marhaságaiból.

— Pardon — felelte gőgös előkelőséggel Zugligeti —, ez nem marhaság, kikérem magamnak. Tessék, itt van a kép, a néger Ezüstsirályról.

Almélkodva néztünk Zugligetire. Tényleg egy képet huzott elő, amelyen néger urak és hölgyek között Kosáry, Király és Buttykay Ákosra lehetett ismerni.

— Lehetetlen — mormogta az egész szerkesztőség. Mindenki azt hitte, rosszul lát.

Lapunk barátja most már fölényesen folytatta.

— Ez azonban mind semmi! Egy szót sem írnak az urak Rózsahegyi Kálmánról és Huszár Pufiról, akik az Északi sarkon turnéznak Harsányi Zsolt Szövetségesek című darabjával.

— De hisz Rózsahegyi Leányfalun nyaral — tántorgott a segédszerkesztő.

— Szép kis szerkesztő —, röhögött Zugligeti és egy ujabb képet szedett elő. — Ha akarja tudni, hát jelenleg egy grönlandi kis faluban nyaral Rózsahegyi Pufival együtt. Lássák, a Pufi egy okos ember. Kellemes, hűvös nyaralóhelyet választott magának. Bezzeg szegény Gyárfás, bevásárolt avval az Arábiával.

— Miféle Arábiával? — susogtuk rosszat sejtve.

— Hát ezt sem tudják? Gyárfás Dezső és Rátkay Márton mult héten utaztak el Arábiába. Már küldtek is nekem egy arábiai Angeló-levelezőlapot.

Megőszültünk a csodálkozástól. Zugligeti egymásután mutogatta a szenzációsnál szenzációsabb felvételeket. Egyiken Pufi és Rózsahegyi álltak karonfogva az északi sarkon, a másik Rátkayt és Gyárfást ábrázolta egy beduin sátor előtt.

— Van még valami szenzációja? — kérdeztük remegve.

— Hegedűs Gyula és Varsányi Irén Japánban vannak, ahol a Taifun két főszerepét játsszák el magyarul — vágta ki Zugligeti ragyogó arccal.

Az egész szerkesztőség ájultan esett hanyatt. Zugligeti — nyert!

 

Góthné Kertész Ella: Micsoda tizenhat férfi!

Bécsben jártam a mult héten. A Kartner-strassen messziről köszönt egy régi nőismerősöm. Az első szava az volt:

— Látta már a Góliátokat?

— Nem láttam — feleltem.

— Akkor menjen és nézze meg.

Ezzel tovább ment. Csodálkozva néztem utána. A Ring-en messziről kiáltott felém egy ismert pesti szinésznő:

— Látta már a Góliátokat?

És ahány nővel Bécsben találkoztam, mind ugyanezzel a kérdéssel fogadott. Lelkesedve és kipirult arccal, mintha legalább is a Dávid-féle Góliátról lenne szó. Izgatott és gyötört a kiváncsiság: megtudni ki vagy kik, mi vagy mik azok a Góliátok? Este a Sacherben vacsoráztam, a társaság női ott is ezzel a kérdéssel fogadtak. Gondoltam, hátha kompromittálom magam. Végre egy régi ismerősömtől megkérdeztem: Hol látni azokat a Góliátokat?

— Menj el holnap a Ronacherbe, ott majd meglátod — volt a válasz.

— Elmentem. És nem sajnáltam meg, hogy elmentem. Láttam a Góliátokat. Tizenhatot láttam. És soha el nem tudom felejteni őket. A Góliátok egy birkózó csoport tagjai, akik Amerikából jöttek Európába és utjukon mindenütt a legnagyobb csodálat és siker kisérte őket. Különösen a nők rajonganak értük, de nem csoda. Soha szebb, a szó szoros értelmében tökéletesebb férfialakokat nem láttam. Mintha Phidiasz szoborcsoportozatainak alakjai volnának.

És a birkózásban is valami egészen ideálisat és ujat produkálnak. Megvalósítják a klasszikus stílust: esztétikai fogásokat alkalmaznak. Azt lehet mondani, hogy az ő birkózásuk az idomok tánca. Lélekzetvisszafojtva lesi a publikum minden mozdulatukat. Mintha régi athéni olimpiászon küzdenének a görög ifjak a győzelem borostyánjáért. Soha egy ízléstelen mozdulat, szinte azt hiszi az ember, hogy minden gesztust, minden izomrándulást zenére csinálnak. Mindazáltal meg lehet állapítani, hogy az egyes párok a legkomolyabban küzdenek egymással a győzelemért. Mind a tizenhat egyformán kiképzett testü fiatal férfi és csak természetes, hogy a földnek csaknem minden részéből a női szivek tengerét hozták magukkal Bécsbe. És most, hogy láttam őket, már nem is csodálom a nőket. Csak a Góliátokat csodálom.

Ha én Góliát lehetnék…

(A Színházi Élet folyóirat minden száma megtalálható a www.epa.oszk.hu oldalon.)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Múzsaidéző rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..