Száz év magány

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Száz év magány

Van egy régi kedves ismerősöm, aki hosszú ideje figyelemmel kíséri a munkámat. Elolvassa az írásaimat, és nem fukarkodik sem a dicsérettel, sem a kritikával. Nemrégiben felhívott, és köntörfalazás nélkül megmondta, úgy veszi észre, az utóbbi időben ,,alábbadom”. Mivel az első pillanatban szóho...

Van egy régi kedves ismerősöm, aki hosszú ideje figyelemmel kíséri a munkámat. Elolvassa az írásaimat, és nem fukarkodik sem a dicsérettel, sem a kritikával. Nemrégiben felhívott, és köntörfalazás nélkül megmondta, úgy veszi észre, az utóbbi időben ,,alábbadom”. Mivel az első pillanatban szóhoz sem jutottam, döbbent hallgatásomra magyarázattal is szolgált: majd keres és hoz nekem egy élesítőszerszámot, mert sokkal tompább lett a tollam. Vagyis csökkent az írásaim éle. Nem volt kedvem magyarázkodni. Mondhattam volna, hogy a 90-es években, amikor a legtöbben meghunyászkodtak vagy behódoltak, látványosabban lehetett lázadni a háború és a rendszer ellen. Sokkal nagyobb volt a tét. De cseppet sem bánom, hogy nem kell már szökött kiskatonákkal, bujkáló tartalékosokkal, börtönbe készülő parancsmegtagadókkal interjút készíteni, hogy nem kell már a ,,nagy vezér” tetteit bírálni. Természetesen nem állítom, hogy 2000 októbere után minden a legtökéletesebb rendben van, de azt megtanultam és többször papírra is vetettem, hogy csodák nincsenek. Varázspálca is csak a mesékben létezik. Nem lehet egyetlen pattintással, csettintéssel vagy suhintással rendbe tenni mindazt, amit a sokat emlegetett és átkozott több mint egy évtized alatt tönkretettek. Különösen akkor, ha még most is vannak olyanok, akik semmin sem változtatnának. Arról nem is beszélve, hogy milyen nevetségesnek és szánalmasnak tartom az ok nélkül lázadókat. Akik csak azért lázadnak, hogy lázadjanak. Korábban volt szerencsém egy ilyen kolléganővel is együtt dolgozni. Abban az öt évben, amíg ifjúsági hetilapunk főszerkesztője voltam, szerkesztőségünk egyik tagja állandóan elégedetlenkedett, kifogásolta a munkámat, uszított. Amikor számon kértem a viselkedését, kifejtette, hogy neki tulajdonképpen semmi baja sincs a személyemmel, de az az elve, hogy a főnök ellen mindig lázadni kell. Vagyis: teljesen mindegy, ki a felettes és hogyan viselkedik, utálni kell, és gáncsoskodni vele. Mert ő a ,,hatalom”. Természetesen magyarázkodhattam volna telefonáló ismerősömnek, hogy a visszásságok felett még most sem hunyok szemet... Legalábbis én így gondolom, de lehet, hogy a kívülálló másként látja. De nem haragszom rá, sőt, elismerem, jogában áll bírálni. Mert továbbra is itt van, itt küszködik a megélhetéséért ő is, és a családja, a gyermekei is. Velem, velünk együtt.
Azt azonban nem tudom elfogadni, ha olyanok kritizálnak, találnak kivetnivalót a tevékenységemben, akik szilárd anyagi és egyéb háttérrel rendelkeznek. Hangozzon bár kegyetlenül, de azoknak, akik a gyermekeiket idejében külföldre, a biztonságba és jólétbe menekítették, nincs erkölcsi joguk számon kérni bármit is azokon, akik itthon teszik a dolgukat. Jól vagy kicsit rosszabbul, de mindenképpen jó szándékkal és lelkesedéssel. Bizonyára nagy tragédia egy szülőnek, ha a gyermekeit nem tudhatja maga mellett, de ebbe a döntésbe sem szólhat bele senki. Az azonban sajnálatos, ha el- vagy megkeseredettségében mindenben és mindenkiben csak a rosszat látja. Bírál és ledorongol, ahelyett, hogy megpróbálna segíteni. És ugyanennyire elegem van a már külföldön élő úgynevezett jugoszláv, szerbiai vagy újabban vajdasági, esetleg vajdasági magyarság-szakértőkből. Miért nem hagyják, hogy mi döntsük el, hogy vagyunk?
Hogyan is lehetnénk ebben a későn jövő, de igencsak elhúzódó hideg télben? Amelyben melengető napsugárként hatott Jókai Anna Kossuth-díjas írónő látogatása. Azt mondta, későbbre tervezte az utazást, de úgy érezte, most van rá szükségünk. Igaza volt. Gondolatait annyiszor idézték már az elmúlt napokban -- ez is bizonyítja, mennyire szomjazzuk a szép ,,emberi” beszédet --, ezért én inkább az egyik versimájából másolnék ide néhány sort. A címe Minden rendben, a teljes szövege megtalálható a Virágvasárnap alkonyán című kötetében:
Egyformán fölszegezve:
középen Istenfia,
kétoldalt haramia.

Ez a ,,demokrácia”.
Azt mondtam a múlt héten valakinek, megyek Újvidékre, meghallgatni, hogyan értékeli a tartományi kormány az eltelt száz ÉV-et. Magam is jót szórakoztam a nyelvbotlásomon, aztán elgondolkoztam azon, hogy nem is lenne rossz egy olyan hatalom, amelyen egy évszázad alatt sem kell érdemben változtatni. A gond csak abban van, hogy hozzánk még mindig közelebb áll a Száz év magány.
Címkék: Száz év magány
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink