home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Szárnybontogatás
Martinek Imre
2019.10.01.
LXXIV. évf. 39. szám
Szárnybontogatás

A mórahalmi Kolibri Vendégházban jártunk


A szerző felvételei

A Kolibri Vendégházba, a 2018-ban Az év fürdőjévé felterjesztett és megválasztott mórahalmi Szent Erzsébet Gyógyfürdő vonzáskörében, nemrégiben kopogtattunk be. Otthonról úgyszólván hazaérkezve, hiszen a vállalkozást Hlebec Irén torontálvásárhelyi tanítónő, illetve családja működteti.

Mivel a szálláshelyre vonatkozó paraméterekre a szallas.hu/kolibri-vendeghaz-morahalom címen érdemes rákeresni, a nevezett vállalkozást népszerűsítő írásunkhoz inkább a működtető hölgy személyes impresszióiból válogattunk.

— Vállalkozásunk egy előzetesen alaposan, valóban a legapróbb részletekig átgondolt tervezetre épült. Nyitási szándékunkat — nagy örömünkre —Mórahalom Önkormányzata is felkarolta. Áprilisban aztán megvettük a kiszemelt házat, elvégeztük benne a szükséges átalakításokat, az idei fürdőszezon nyitányakor pedig már az első szállóvendégeink is megérkeztek. Vajdaságból, Magyarországról, Erdélyből... Közülük máris többen jelezték, legközelebb is szívesen visszatérnek vendégházunkba.

A bejegyzéskor a Kolibri mintegy kabalaként került előtérbe. Hlebecék ugyanis a múlt század ’90-es éveinek elején üdítőket gyártó üzemet is működtettek Torontálvásárhelyen ezen a néven. Mi tö, tették ezt nemcsak piacerősen, de gazdasági erejükhöz mérten sűrűn jótékonykodva is: a megmaradás érdekében segítve közösségük különféle tenni akaró szféráit. Ez a fajta közösségerősítő kötődésük ma is látható. Tapasztalatból mondom, hiszen valóban leírhatatlan érzés, amikor néhány 100 kilométer út megtétele (plusz az olykor igencsak macerás határátkelés) után az embert jóbarátnak kijáró, szívélyes fogadtatás várja. Holott ezúttal párommal valóban minden előzetes bejelentkezés nélkül toppantunk be hozzájuk, ráadásul szállóvendégek sem voltunk. Csupán vándorlásaik során beröppenők meg falubeli ismerősök. A jólneveltségi, illem- és vendéglátási szabályzatban az efféle virtuskodásnak természetesen semmiféle helye sincs, viszont ha netalán mégiscsak történne túlfoglalás... nos, abban az esetben a környékbeli, vagyis a mórahalmi turisztikai egyesületben is regisztrált szálláshelyek működtetői laza egyszerűséggel kisegítik egymást.

— Jelen pillanatban két szálláshelyünk van, ezek közül a nagyobbikban összesen tizenegy főre regisztrált három lakosztályt tudunk működtetni. A kisebbik kapacitása öt fő, két kiadó szobával. A meglévőket igyekszünk folyamatosan korszerűsíteni, mindezen felül pedig az ide- és a hazautazás logisztikáját szeretnénk elviselhetőbbé tenni. Ez utóbbi érdekében utasszállító vállalkozókkal is kezdeményeztünk tárgyalásokat, akikkel együttműködve — reményeink szerint már a közeljövőben — az Antalfalva és a Pancsova községből útra kelő fürdőzők számára is lenne/lesz szervezett kisbuszos járat. Ide, Mórahalomra, heti két alkalommal.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..