home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Szármafesztivál volt Tóbán
Tóth Lívia
2013.11.27.
LXVIII. évf. 48. szám
Szármafesztivál volt Tóbán

Hogy a nótabeli Vargáné milyen káposztát főzött, azt nem tudjuk, de a hétvégén a tóbai helyi közösség és a nőszervezet töltöttkáposzta-, vagyis szármafesztivált rendezett a faluban. Az első alkalommal megtartott gasztronómiai megmérettetésre tizenhárom csapat jelentkezett.

Bába Natália, a nőszervezet elnök asszonya elmondta, azért döntöttek éppen a szárma mellett, mert ilyenkor, a káposztasavanyítás és a disznóvágások idején sok házban készítik ezt a hagyományos étket.

A helyi közösség az eseményt azzal tette ünnepélyesebbé, hogy megújította az 1976-ban létrejött, de a háborús időszakban megszakadt testvér-települési megállapodást a boszniai Brezovo Poljeval, valamint együttműködési szerződést írt alá a magyarországi Tiszaszigettel. A dokumentumokat Lackó Farkas Erzsébet, a tóbai helyi közösség elnöke, Ferenczi Ferenc, Tiszasziget község polgármestere és Samid Dedaković, Brezovo Polje helyi közösség elnöke látta el kézjegyével.

Tiszasziget és Tóba egy hosszú út kezdetén áll, a két település között ugyanis mostanában fűződött szorosabbra a kapcsolat. A tiszaszigetiek például lehetővé tették a tóbaiaknak, hogy náluk adják át visszahonosítási kérelmüket. A Brezovo Polje-iak pedig szeretnének rendszeresen találkozni a kis bánáti falu polgáraival –- a múltbéli szokásokat megelevenítve.

A két küldöttség és Tóba vezetője a helyi emlékparkban faültetéssel erősítette meg barátságát.

Időközben a bográcsban rotyogó szármák java is a zsűri elé került. A szakemberek gondosan végigkóstolták az átadott „minták”-at, melyek között akadt tejfeles, füstölt hússal gazdagított és cserépedényben készült is. Első lett a tóbai Santocoop csapata, második a helyi általános iskola alsós és felsős diákjaiból álló Csodacsapat, harmadik a szintén tóbai Nyúl Vadászegyesület, negyedik pedig a szerbcsernyei hölgyek egyesülete.

Hogy milyen az igazi töltött káposzta? Az elbírálók szerint nem túl zsíros, de nem is sótalan, a tölteléket pedig nem a tojás, hanem inkább a marhahús tartja össze. Az pedig, hogy tejföllel vagy anélkül szolgálják-e fel, helységenként változik.

Tekintse meg cikkünk további fotóit
a Hét Nap Facebook-oldalán!

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..