Szombaton benépesült a topolyai vásártér, kilencedik alkalommal tartották meg ugyanis a régió egyik leglátogatottabb gasztrorendezvényét, a Szármafesztivált, melyre az idén több mint ötezren látogattak ki. Az esemény ezúttal is nemzetközi jelleget öltött, Vajdaság és Szerbia mellett ugyanis Magyarországról, Horvátországból és Romániából érkeztek csapatok.
A kora reggeli órákban a több mint száz csapat (egészen pontosan 107) tagjai megtöltötték a káposztaleveleket és betekerték a szármát, majd fellobbant a tűz, és az üstökben, bográcsokban, földbe helyezett cserépedényekben csakhamar rotyogott a finom étel a vásártéren. A főzőversenyt ezúttal is két kategóriában írták ki: lehetett klasszikus töltött káposztát főzni, de aki úgy gondolta, eltérő, különleges módon is elkészíthette az őszi időszak egyik hagyományos ételét.
Tölgyesi Huba, a rendezvény fő szervezője, az Origo Egyesület elnöke a nagyszabású esemény első lépéseire emlékezett vissza.
— Az Origo Egyesületben azon gondolkodtunk, hogy a nyári fesztivál mellett valamilyen őszi rendezvényt is kellene szerveznünk. Mindenképp gasztrofesztivált szerettünk volna, és a választásunk a szármára esett, mivel mindannyian szeretjük ezt az ételt. Első évben, 2013-ban a tájház udvarában 12-13 csapat főzött, most pedig nagy örömünkre 107 csapat nevezett be a versenyre. Legtöbben klasszikus módon készítik a közkedvelt finomságot, de főznek hús nélküli vegaszármát is, és vannak, akik nem savanyított káposztalevélbe, hanem spenót- vagy szőlőlevélbe tekerik a húst. A csapatok nagy része bográcsokban rotyogtatja az ételt, de földben, parázson, agyagedényekben is fő a szárma.
A Magyar Összefogás csapata
A zentai Nagy Abonyi Luca és csapata nem húsból, hanem egyéb alapanyagokból vegaszármát készített. A töltelékbe répát, zöldséget, zellert, rizst, hajdinát és diót kevertek, a lébe pedig aszalt szilva, tökmagliszt, paradicsomlé és babérlevél került.
A segesvári Homo Novus Egyesület hagyományos módon készítette a töltelékes káposztát, ahogy ők nevezik, melynek néhány apró titkát is elárulták.
Cserépedényekben is főtt a szárma
— A víznek teljesen el kell lepnie a káposztát, hogy az étel ne csak párában, hanem saját levében főjön. Ezt a módszert már többször kipróbáltuk, szerintünk az étel így a legfinomabb. A töltelék kizárólag disznóhús lehet, de a bográcsba még csülköt és némi szalonnát is teszünk. Lassú tűzön addig főzzük, amíg kóstolással meg nem állapítjuk, hogy elkészült. A tavasszal már jártunk itt, akkor a birkafőző versenyről két serleggel tértünk haza — mondta Fülöp Mózes, a tíztagú csapat főzőmestere.
A csapatok között a Magyar Összefogás is képviseltette magát. Fremond Árpád, a lista vezetője elmondta, előző napon összegyúrt, betekert, hagyományos szármát készítenek, de a jelölteknek és a vendégeknek zsíros kenyérrel, töpörtyűvel és pogácsával is szolgálnak.
— Számos közösségépítő rendezvényen találkozhatunk és beszélgethetünk közvetlenül a polgárokkal, egyik ilyen esemény a Szármafesztivál is. Topolyán rengeteg erőt és energiát fektettünk azoknak a rendezvényeknek a szervezésébe, melyek mindenkihez szólnak. A Szármafesztivál is egy ilyen esemény, mely mögé az önkormányzat és a helyi közösség is odaállt, és nagyon sikeres rendezvénnyé nőtte ki magát. Az MNT az elmúlt időszakban nagyon sokat tett ezért a közösségért. Azt gondolom, hogy a vajdasági magyar kulturális autonómia fontos a vajdasági magyarok számára, fontos a magyar nyelvű oktatás, a kultúránk, a tájékoztatás, a magyar írás- és nyelvhasználat. Abban bízom, hogy november 13-án sokan elmennek szavazni, és megerősítik a Magyar Összefogás listáját. Egy programfüzetet juttatunk el minden háztartásba, mely beszámoló az elmúlt négy év tevékenységéről, de további terveinket is tartalmazza, tehát elszámolunk azzal, amit tettünk, és elmondjuk, mit szeretnénk a jövőben. November 10-éig folyamatosan a terepen leszünk, és különböző kampányrendezvényeken, fórumokon találkozunk a polgárokkal. Bízom benne, hogy november 13-án minél többen elmennek szavazni, és támogatják a Magyar Összefogás listáját — hallottuk Fremond Árpádtól.
Bemutattuk az Egy falat Vajdaság című kiadványunkat
Az eseményt több kísérőrendezvény is színesítette. A kitartóbbaknak káposztatartó versenyt rendeztek (a férfimezőny győztese 10 perc 30 másodpercig tartott két káposztát, a női győztes pedig 14 perc 15 másodpercig egy káposztafejet), szerkesztőségünk bemutatta az Egy falat Vajdaság című gasztrokönyvet, majd az Agios Dimitrios Borrend avatási szertartását követhették az érdeklődők. A nap folyamán fellépett a bajai Bácska tamburazenekar és az AcoustrinX együttes, de nem maradtak el a különféle családi és gyermekprogramok (légvár, íjászat, trambulin, lovaglás, kézműves-foglalkozások, arcfestés), valamint a kirakodóvásár sem.
A Szármafesztivált a Topolyai Termelők Egyesülete, a Topolyai Gazdakör, az Origo Egyesület és Topolya Község Művelődési Háza szervezte Topolya Önkormányzatának és Helyi Közösségének támogatásával.
Több mint ötezren látogattak ki a Szármafesztiválra