Szándék és véletlen a fény játékában

Szándék és véletlen a fény játékában

Egy kísérletezésen alapuló eljárás, a szándék és a véletlen játékából született technika, a fotogram világába vezeti közönségét Nagy József Fotogramok című kiállítása, mely a Klein House Galériában nyílt meg január 13-án.

A magyarkanizsai származású, évekig Franciaországban alkotó táncos-koreográfus énjétől elválaszthatatlan a képzőművészeti alkotótevékenysége. Színpadi munkáin kívül évtizedek óta foglalkozik szobrászattal, rajzzal, fényképezéssel és kollázzsal. Fotogramjait és cianotípiáit az elmúlt években több európai nagyvárosban kiállították, és fény-árnyék képei most végre Szabadkán is láthatóak.

A fotogram eljárásban már a XX. század avantgárd művészei is jeleskedtek, köztük Moholy-Nagy László, aki teljesen egyedivé fejlesztette. Magát a technikát fotográfus feleségétől, Moholy Luciától sajátította el, lényege pedig, hogy a felvételek fényképezőgép és negatív nélkül, közvetlenül a fényérzékeny papírra helyezett tárgyak, testrészek segítségével készülnek, s ezeknek az árnyéka hozza létre a végeredményt. Moholy-Nagy elvont dolgokat, álmokat, érzelmeket ábrázolt. Hasonló kísérleteket folytatott Man Ray avantgárd művész is, leginkább szokatlan ellentétpárokat igyekezett megörökíteni. Saját eljárását rayográfiának vagy rayogramnak hívta, a köztudatban mégis a Moholy-Nagy révén fényiratnak nevezett fotogramként maradt meg a köztudatban.

Ezt az eljárást élesztette újra saját ihletésében Nagy József. A megnyitón felelevenítette az első találkozását azokkal a tárgyakkal, amelyek arra inspirálták, hogy saját kísérletekbe fogjon. Az egyik ilyen eszköz egy tésztaszűrő volt, melynek árnyékára egy reggeli piaci séta alkalmával lett figyelmes. A szűrő fény-árnyék játéka rögtön magába szippantotta, s érdeklődése azonnal efelé fordult. Régi konyhai eszközök, üvegek, vázák, üveggolyók foglalkoztatták, ki akarta próbálni, miként lehet a fénykép felé elmozdítani ezeket a tárgyakat, és rögtön érezte, hogy ezt csakis a fotogramokkal tudja realizálni. A kísérletezés egy többéves folyamatot eredményezett, onnantól kezdve különféle lemezeket, fémtárgyakat, üvegeket gyűjtött, a tapasztalatai alapján ugyanis ez a két anyag töri a legszebben a fényt. Nagy az intuitív alkotás során ráérzett, hogy nemcsak statikus beállításokkal fog kísérletezni, hanem mozgásba is hozza ezeket a tárgyakat. A fotópapír fölött rezegtetve, zizegtetve a tárgyakat ritmikus kompozíciók, zenei variációk születtek, melyek képpé váltak.

Magáról az eljárásról Nagy elmondta, a fotogram alapja a sötétség, mélység, ebben jelenik meg a fény, mely rávetül a felületre. Ráadásul sötétben kell dolgozni, tehát minden körülmény megvan ahhoz, hogy az ember elmerüljön, s átérezze a kezdeteket, amikor még semmi sem volt. A kezdeti energiák rezgése, ütközése, a fény megjelenése, amikor még minden mindennel találkozhat, és bármi létrejöhet, valóban szabad alkotói folyamatot eredményezhet.

A fotogramma ellentmondása tehát, hogy ott képződik a fekete, ahova a legtöbb fény jut. Ezt a feketeséget elemezte megnyitóbeszédében Bakos Petra is, akit a téma kapcsán az foglalkoztatott, miként lehet a feketéhez, a fekete minőségéhez úgy közel férkőzni, hogy közben elhagyjuk a feketéről való általános benyomásokat, melyek a feketét a sötétséggel, a halállal azonosítják:

„Nagy József fotogramjai előtt állunk. Lassan, sejtelmesen bontakoznak ezek a képek, de szemünk, ez az idomított állat máris előretör, és alakokat azonosít: angyal, bagoly, vénuszdomb, tenger, táncos. Első sétánkon a fotogrammák erdejében ekként tobzódunk a felismerés örömében. Táncos, hát persze! — kapaszkodik szemünk a megszokottba, vackot épít a

megnevezhetőből. Mintha félne szegény. Félelmetes ez a tömény feketeség. És mégis, pont ebbe a feketeségbe invitálom most Önöket, egy másféle sétára. Persze, Vergilius én nem lehetek. Csak a magam Vergiliusaitól elorzott, fénylő, fekete kavicsokat potyogtatom az ösvényen, ahogy együtt lépdelünk” — fogalmazott Bakos.

A kiállításmegnyitó után egy performance-videót láthatott a közönség: Miquel Barceló és Nagy József Paso Doble című, 2006-ban készült előadását. A performance alapja két művész, a katalán festő — aki időközben annyira megszerette a kerámiát, hogy a szobrászat felé fordult —, valamint a kanizsai gyerek — aki a téglagyár környékén felnőve kiskora óta kapcsolatban van az agyaggal — találkozása ezzel az ősi, természetes anyaggal, mely olthatatlan vágyat lobbantott fel, hogy ezt színpadra vigyék. Az előadásban az agyaghoz való viszonyukat élték meg és ábrázolták. Ehhez kellett az anyagszeretet, illetve egy olyan közeg, ahol kibontakozhat a művészet.


Nikola Lučić felvételei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Képzőművészet rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink