Számítások

Számítások

5 százalékos nyugdíjemelés — Választási év jön – módosul több törvény — Mennyi az annyi? — Mennyibe kerül egy falu?

5 százalékos nyugdíjemelés

Növekedik a legidősebbek járandósága, mégpedig január 1-jétől. Ezt a kormányfő jelentette be a Szerbiai RTV-ben. Arról is beszélt, hogy a Nemzetközi Valutaalappal arról is egyeztetnek majd, lehet-e ennél még nagyobb nyugdíjemelés, és ha igen, mennyivel. Ana Brnabić úgy fogalmazott: Minden egyes százalékért küzdeni fognak. Megerősítette, hogy az év végéig a legidősebbek egyszeri 5000 dináros támogatást kapnak. Azt is elmondta, hogy dolgoznak Szerbia jövő évi költségvetésén, melyet az elkövetkező hetekben elkészítenek a képviselőház számára. Megismételte, hogy a jövő évtől a nyugdíjak elszámolásához a svájci modellt alkalmazná az ország, azaz fele-fele arányban figyelembe vennék a bérek, illetve az infláció növekedését. Értékelése szerint ez egy igazságos és átlátható rendszer lenne, mely lehetővé tenné a nyugdíjak valódi növekedését. (Szerbiai RTV)

 

Választási év jön — módosul több törvény

A szerb kormány a politikai pártok pénzeléséről szóló törvényt vitatja meg, illetve a Korrupcióellenes Ügynökségről, valamint a közvállalatokról szólók módosítását. Az ország miniszterelnöke szerint erre azért van szükség, hogy a választási folyamatot sokkal átláthatóbbá tegyék. Erről azután nyilatkozott, hogy egyeztetett a választási folyamattal foglalkozó munkacsoport elnökével, aki nem más, mint a belügyminiszter, Nebojša Stefanović. A 2020. évi választásra készülődve folyamatosan egyeztetnek különféle nemzetközi szervezetekkel, melyeknek az ajánlásait igyekeznek figyelembe venni — emelte ki. Ana Brnabić úgy fogalmazott: azt szeretnék, hogy ez legyen a legjobb, legátláthatóbb választási folyamat. Ennek érdekében a sok kritikát kapott választási névjegyzéken is dolgoznak. (Szerbiai RTV)

 

Mennyi az annyi?

A Danas szerint Szerbiában 10 év alatt mindössze 50 euróval nőtt a fizetés. A lap arra emlékeztet, hogy az országban 2016 óta hallható az 500 eurós fizetésről szóló ígéret, melynek a megvalósítása évről évre húzódik. A legutóbb beígért határidő az idén decemberben jár le, és a Danas szerint ennek tudható be, hogy nem januártól, hanem már novembertől emelik a közszférában dolgozók fizetését. A belgrádi egyetem közgazdasági karának két munkatársa tanulmányt készített a szerbiai fizetések alakulásáról, külön figyelmet fordítva arra, hogy a jövedelem nagysága mennyire hat ki a társadalmi egyenlőtlenségekre, melyek terén az ország az európai élvonalba tartozik. Megállapításuk szerint majdnem két évtizeddel ezelőtt, 2001-ben az átlagfizetés 5840 dinár volt, ami akkoriban körülbelül 100 eurót ért, 2018-ban viszont 49 650 dinár volt az átlagbér, tehát 8,5-szeres volt a növekedés. Viszont ha a vásárlóerőt is figyelembe vesszük, akkor az infláció alakulását sem szabad szem elől téveszteni. Ha ezzel is számolunk, már csak 2,5-szeres fizetésnövekedést állapíthatunk meg. Ha az euró árfolyamát is belekalkuláljuk, megállapítható, hogy euróban kifejezve nagyobb a növekedés, mint ha a dinár valós értékével számolnánk. Hosszas számítások és elemzések után arra jutottak, hogy a 2008-beli 370 eurós átlagfizetés 2018-ra mindössze 50 euróval növekedett. (Danas)

 

Mennyibe kerül egy falu?

Leskovacon 1 hektár föld már 1000 eurót sem ér, Bojnik környékén pedig 100 euró az ára — írja a Blic, hozzátéve, hogy bármennyire is hihetetlennek tűnik, de amíg Belgrád központjában egy átlagos 70 négyzetméteres lakásért 200 000 eurót kell fizetni, addig ezért a pénzért egy egész falu megvásárolható lenne Leskovac környékén, a jablanicai körzethez tartozó Lebanénál pedig akár három-négy, sőt a Radan-hegy vidékén 10-15 falucska. A Kurir cikkére hivatkozva kiemelik, hogy Vajdaságban 1 hektár termőföldért akár 10 000 eurót is elkérnek, Szerbia más vidékein pedig drasztikusan csökkent az áruk. Hozzáteszik, egy helyi ingatlanügynök elmondta, hogy a tulajdonjog átírása a közjegyzőnél gyakran többe kerül, mint maga a megvásárolt földterület. A cikk végén még egy megdöbbentő adat található: Vranje környékén 1 hektár föld fő- és melléképülettel akár már 1500 euróért megvehető. (Blic, Kurir)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Belgrádi Szemmel rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Számítások
Belgrádi Szemmel
Facebook

Támogatóink