A Szamaritánus egyik legnagyobb híve, a tizenhárom éves Sam (Javon Walton) célul tűzte ki, hogy megtalálja a férfit. Joe Smith, vagyis Sylvester Stallone azonban a történések elébe vág, és megmenti Samet egy utcai támadástól. A fiú rájön, hogy titokzatos szomszédja, Joe maga a Szamaritánus lehet. Mindeközben a sztori valódi rosszfiúja, Cyrus, a gengszter (Pilou Asbaek) eltökélt szándéka, hogy feltámassza Nemezist, hősünk ősellenségét.

Kép forrása:imdb.com

Julius Avery filmje olyan, mintha a ’90-es évek egyik videókazetta-tokjából esett volna ki. A sztori alapján egy tipikus szuperhősfilm benyomását kelti, és külön érdekes, hogy mennyire véresen komolyan veszi magát. Humort csak nyomokban tartalmaz, ez inkább egy keményvonalas akciófilm, mely bizonyos tekintetben túlságosan is a régi formulákra hagyatkozik. Felszínes karakterei üresek és kétdimenziósak, a gonoszok alig néhány szót mormognak a bajszuk alatt, és a sztori is végtelenül kiszámítható.

Stallone persze ezúttal is viszi a hátán a filmet, ha úgy tetszik, hozza a kötelezőt. Szórakoztató nézni őt a nyomába szegődő Sam közelében, illetve a bunyós jelenetekben is. Az az igazság, hogy a Rambo és a Rocky sztárjának tökéletesen áll egy ilyen szerep, még aggastyánként is: persze leginkább azért, mert a korábbi karaktereit idézi meg benne. Clint Eastwoodhoz hasonlóan neki sincs kedve leállni a filmezéssel, sőt, úgy tűnik, a forgatókönyvek között sem válogat túlzottan. Julius Avery rendező egyébként korábban az Overlord című mozival ért el jelentősebb sikert, a film egy alternatív, II. világháborús sztori volt 2018-ban.

A Szamaritánus tehát, bár nem egy rossz mozi, túlzottan kiszámítható, sőt, a felére nagyon elfárad. Ennek leginkább az erőtlen, túlságosan is ismerős történet és a karakterek üressége az oka. Stallone hetvenhat évesen kiváló munkát végez, még mindig leiskolázza a fiatalokat a kaszkadőr nélkül megvalósított akciójeleneteivel, a kontraszt ezért is látványos annyira. Szinte az összes mellékszereplő felejthető alakítást nyújt.

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy ez az a film, amelyre talán egy magasabb korhatáros besorolás kellett volna, illetve ennek nyomán több erőszak férhetett volna bele — hiszen hiába korrektek az összecsapások, nem ütnek akkorát, nem hőkölünk hátra a székünkben, ami azért is furcsa, mert a Szamaritánus karaktere igazán sok dühöt halmozott fel az elmúlt huszonöt évben. A főgonosz motivációi sem túl egyértelműek, nem is igazán értettem, hogy mi a célja, miféle tervet is dédelget hosszú távon. A történet egyik fő fordulatát persze nem lövöm le, de akár a film megítélését is megváltoztathatja bennünk, ha útközben beleunnánk az egészbe. Nálam ez sajnos nem jött be.

Az Amazon Prime streamingplatformján nézhető film legnagyobb erénye, hogy Stallone visszahozta benne a korai ’90-es évek hangulatát. Akik ekkor nőttek fel, mindenképp találnak szerethető pillanatokat a Szamaritánusban.