home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Szállt az ének, szólt a dal
Tóth Tibor
2018.08.05.
LXXIII. évf. 31. szám
Szállt az ének, szólt a dal

Énekszótól és citerazenétől volt hangos a ludasi Kosztolányi ház és az általános iskola környéke, másodszor tartottak ugyanis népiének- és citeratábort a Ludasi-tó melletti településen.

Az ötven Ludasról, Palicsról, Szabadkáról, Horgosról, Csókáról, Törökkanizsáról, Magyarkanizsáról, Kanizsamonostorról, Zentáról, Adáról, Temerinből érkezett fiatal — a legfiatalabb hét-, a legidősebb tizenhat éves — öt napon át fejleszthette tudását, a kezdők pedig megismerkedhettek e hangszer egyedi hangzásvilágával.

— A tábor célja a népzenei oktatás népszerűsítése, és a népi ének, valamint a népzene fontosságának erősítése a gyerekekben. Előtudás nélkül is érkeztek hozzánk a részvevők, tehát azok előtt is nyitva állt a tábor kapuja, akik most ismerkednek meg a népzenével, és azok előtt is, akik már évek óta művelik. Több csoportban folyik a munka, így mindenki megkapja a szintjéhez megfelelő oktatást. Számunkra a legnagyobb öröm, ha a kezdők csoportja a legtömegesebb, mert akkor biztos, hogy a tábor felkeltette a fiatalok érdeklődését. A citerásoknál több a kezdő, az énekeseknél vegyes az összetétel — mondta Fábián Mónika, a tábor egyik szervezője.


A szerző felvételei

A kezdő citerásokkal a szabadkai Torok Orsolya, a második csoporttal a csókai Mihók Attila, a haladókkal pedig a topolyai Kelemen Zsolt foglalkozott. A legfiatalabb (hét—tíz évesek) énekeseket a zentai Sőregi Anna, a tőlük egy kicsit idősebbeket az adai Lepár Krisztina, a legidősebbeket pedig a temerini Szabó Annamária oktatta.

Délelőttönként népzenei foglalkozásokat tartottak, ebéd után a gyerekek kézműveskedtek, íjászkodtak, labdáztak, csapatépítő foglalkozásokon vehettek részt. Késő délután újra a népzenei oktatás szerepelt a programban, vacsora után pedig nyílt koncerteket és táncházat szerveztek, melyen a táborozókon kívül bárki részt vehetett. Hétfőn Keszég Ákos prímás, Szabó Ottó nagybőgős és Kelemen Zsolt brácsás húzta a talpalávalót, Gazsó Tibor és Varga Viola pedig táncházat szervezett a fiatalok részére. Kedden az adai Pendergő tamburazenekar muzsikált, Vázsonyi Csilla és Resócki Rolland pedig táncbemutatót tartott. Csütörtökön a szegedi Csergő Banda szórakoztatta a közönséget, pénteken pedig gálaesttel zárult a népiének- és citeratábor.

A gyerekek a tábor minden percét élvezték, és gazdag élményekkel tértek haza az ötödik nap után. A horgosi Davidov Flóra másodszor vett részt a munkában.

— Nagyon jól érzem magam, most éppen kalotaszegi dalokat tanultunk. Egy éve foglalkozom szólóénekkel, és a horgosi Fülemüle leánykórusban is énekelek. Szeretnék még többet fejlődni, szakmailag még előrébb jutni, és versenyekre járni. Az éneklés egyelőre még hobbi, lehet, egyszer ettől több lesz a számomra — mondta Flóra.

A palicsi Arnold Réka négy éve citerázik.

— Remek a tábor, sokat citerázunk, énekelünk, gyöngyöt fűzűnk, nemezelünk, különféle csapatjátékokban veszünk részt, és csónakázunk is a Ludasi-tavon. Az elején nem volt könnyű a citerázás, de most már jól megy, hiszen negyedik éve játszom ezen a hangszeren. A Palics Magyar Művelődési Egyesületben citerázom, és év közben több rendezvényen is fellépünk — mondta Réka.

A tábort a Ludas Közösségfejlesztő Egyesület koordinálta, támogatói pedig a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Hagyományok Háza vajdasági hálózata, az MNT, a tartomány, több közvállalat és azok a magánszemélyek, akik gyümölccsel és egyéb finomságokkal örvendeztették meg a részvevőket.

A felvételek a tábor harmadik napjának eseményeit örökítették meg.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..