home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Szalagavató ünnepség
Kónya-Kovács Otília
2022.02.22.
LXXVII. évf. 7. szám
Szalagavató ünnepség

Az idén újra megtarthatták a nagybecskereki Szatmári Karolina Kollégium és a muzslyai Emmausz Fiúkollégium végzős diákjainak szalagavató ünnepségét. Az esemény hálaadó szentmisével kezdődött, melynek keretében Kalapis Sztoján atya megáldotta a később feltűzendő szalagokat.

A kollégisták a szüleikkel, hozzátartozóikkal a szentmise után átvonultak a kollégium gyönyörűen feldíszített tornatermébe. Köszöntőt mondott Kalapis Sztoján atya, a fiúkollégium vezetője, aki a fiatalokat a keresztény erények gyakorlására buzdította, külön hangsúlyt helyezve az irgalmasságra, a jóságra, a szelídségre, a türelemre vagy a szeretetre, a megbocsátásra.

Beszédet mondott Karl Jenő, a leánykollégium megbízott igazgatója is, aki a felnőttkor egyik buktatójára is ráirányította a figyelmet.

— Hajlamosak vagyunk túlbonyolítani az életet, pedig egyszerűen is lehet boldogan élni. Jónak lenni, ennyire törekedjünk. Nincs szükség nagy szavakra, képmutatásra, tettek kellenek, és akkor, bármi is történjen velünk az életben, rendben leszünk a lelkünkkel. És sohasem szabad feladni! Ne feledjük: bár az Isten útjai kifürkészhetetlenek, a Jóistennek tervei vannak velünk, mindannyiunkkal.

A megbízott igazgató elmondta, a múlt év végén megkapták az engedélyeket, tehát most már legálisan működik a kollégium. Arra is kitért, hogy a kollégiumi életre nagy hatással volt az elmúlt két év, a vírus megjelenése és az ebből eredő komplikációk. Jó ideig nem is tudtak rendszeresen, normálisan működni, mivel a lányok nem jártak iskolába.

Julianna nővér, a leánykollégium egyik nevelője nem leplezte az örömét, hogy az idén sikerült megszervezni a szalagavatót.

— Jelenleg tizennégy végzősünk van, ők azok, akik ma életük felnőtt-táncát mutatják be, utána a szüleikkel táncolnak majd, és megkapják a szalagot. A kollégium iránt szerencsére nagy az érdeklődés. Szeptemberben úgy indultunk, hogy minden helyet meg tudtunk tölteni. Most tizennégyen kimennek, és szeptembertől várjuk majd az elsősöket. A járványügyi helyzet nagyon megnehezíti a kollégium munkáját, nemcsak a nevelőkét, hanem minden dolgozóét is. Meg tudtuk csinálni a karácsonyi programot, most készülünk a lelki hétvégére, majd húsvét előtt Csókay András jön hozzánk, és a hitéről tesz tanúságot, illetve májusban szeretnénk megünnepelni, hogy huszonöt éves a kollégiumunk, és már gondolkodunk a nyári táborunkról — nyilatkozta Julianna nővér.

Az Emmausz Kollégiumban az idén nyolc végzős diák van. Gabona Ferenc nevelőtanár szerint az elmúlt két év nem volt könnyű, hiszen a fiúk, akik messzebbről érkeztek, amikor kombináltan jártak iskolába, nem utaztak haza, hanem a kollégiumban maradtak, és lehetőségük volt az órákba való bekapcsolódásra.

— Az idén huszonkét elsős tanulónk volt, ha ennyien jönnének újra, akkor annak nagyon fogunk örülni, mert nemcsak Bánátból, hanem most már Bácskából is iratkoznak hozzánk. Az Emmausz Kollégiumnak a híre ezek szerint elterjedt már, tudnak a nevelési módszereinkről és természetesen a továbbtanulási lehetőségekről magyar nyelven, a nagybecskereki középiskolákról. Remélem, hogy a kollégistáink azokat az értékeket, amelyeket itt kaptak, alkalmazni, használni tudják.

Az egyik apuka, a nagykikindai Király Sándor elmondta, nagyon meg voltak elégedve a kollégiumi közösségnek az erejével, mert szülőként természetesen a legjobb helyet kívánta megadni a gyermekének. Igazából az egész kollégium olyan, mint egy nagy család, és valójában olyan volt, mintha otthon lett volna a lánya. A lányok és a fiúk egyaránt úgy vélekedtek, hogy a kollégium sok élményt hozott nekik. Életre szóló barátságok kötődtek, melyeket továbbra is ápolnak majd.

Fényképezte: Deák Róbert

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..