home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Szakmai gyakorlat — épületen belül
Kartali Róbert
2021.01.26.
LXXVI. évf. 3. szám
Szakmai gyakorlat — épületen belül

A magyar kormány a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által 1 millió forinttal támogatta a szabadkai Dositej Obradović Оktatási Központ és Diákotthon eszközbeszerzését. Ennek köszönhetően az iskola minden szükséges felszerelést megvásárolhatott egy tanműhely kialakításához, így az intézmény géplakatos szakon tanuló sajátos nevelési igényű középiskolásait többé nem kell külső helyszínre utaztatni szakmai gyakorlatra.

A Dositej Obradović Оktatási Központ és Diákotthon épületében évtizedekig a hallássérültek iskolaközpontja működött, 2014 óta azonban a sajátos nevelési igényű gyermekek iskolája. Az intézmény azzal a céllal jelentkezett a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatra, hogy a diákoknak ne kelljen az iskolán kívüli helyszínekre járniuk szakmai gyakorlatra — mondta el lapunknak Budai Irén, az iskola gyógypedagógusa.


Budai Irén

— A tanulók utaztatása komplikált volt, három-négy taxival szállítottuk őket, és mindegyik járműben kísérő tanárnak is kellett ülnie, mivel a sajátos nevelési igényű gyerekeket nem lehet felügyelet nélkül hagyni. Ez nagyon megterhelő feladat volt, ezért merült fel az ötlet, hogy itt, az iskolán belül próbáljunk meg nyitni egy olyan tanműhelyt, ahol a fiatalok elvégezhetik a szakmai gyakorlatukat. A pályázaton 1 millió forintot nyertünk erre a célra, és az összegből megvásárolhattuk a szükséges eszközöket. A tanműhely helyiségét még át kell alakítani erre a célra, de reméljük, az online oktatást követő időszakban a diákok mielőbb elkezdhetik ezeknek a szerszámoknak a használatát.

— Az oktatás során a sajátos nevelési igényű gyerekek képességeihez kell alkalmazkodni — emelte ki Körmöci József gépésztechnikus és hegesztőspecialista, aki szaktanárként dolgozik az iskolában, ő tartja a gyakorlati oktatást a lakatosoknak. — Mindegyik gyereknek megvannak a saját lehetőségei, ehhez viszonyítva kell az oktatásról is gondoskodni. Ezekkel a szerszámokkal, segéd- és fogyóeszközökkel, amelyeket a magyar kormány támogatásával sikerült megvásárolni, valójában lehetővé tudjuk tenni az alapképzést a szakma elsajátításához. Megtanítjuk a diákoknak a szerszámok elnevezését, illetve azt, hogy melyikkel hogyan kell helyesen bánni és dolgozni. A gyakorlati órákon különféle kisebb eszközöket és tárgyakat készítünk, melyek kidolgozása során elsajátítható a szakma a kézi megmunkálástól, a lemezvágástól, a fűrészeléstől és a reszeléstől a hegesztésig és a különböző fajtájú fémek forrasztásáig. A gyakorlat mellett persze az elméletet is tanítjuk, hiszen a kettőnek összhangban kell lennie egymással. Az iskola diákjai eddig a Grgo Bravar cégbe jártak gyakorlatra, és a vállalat a továbbiakban is támogatja az iskolát, mégpedig nyersanyaggal.


Körmöci József

Az iskola a magyar kormány segítségének köszönhetően félautomata hegesztőgépeket vásárolhatott, valamint a hozzájuk tartozó védőfelszerelést: maszkokat, kesztyűket és bőrköpenyeket. Továbbá fúrógépeket, vibrációs és asztali oszlopos fúrógépet, köszörűgépet, lágyforrasztót, kézi csiszológépeket, valamint egyéb szerszámokat, kulcsokat, fogókat és kombinált fogókat, fúróéleket, kalapácsokat, drótkeféket, fűrészeket, kézireszelőket, satukat és szorítókat, menetfúrókat és lemezvágó ollókat. A legfontosabb kéziszerszámoktól a legnagyobb értékű gépekig minden megvan, ami a fémmegmunkáláshoz, illetve a lakatos-, géplakatosszakmához szükséges — tette hozzá a szaktanár.

Az iskola diákotthonában a korosztályt tekintve az alsós általános iskolásoktól a középiskola harmadik osztályába járókig vannak elszállásolva a tanulók. A szülők vasárnap este vagy hétfőn reggel hozzák a gyerekeket, akik általában péntek estig tartózkodnak itt — meséli Bellér Zoltán tornatanár, az iskola diákotthonának egyik nevelője.


Bellér Zoltán

— Nyolc nevelő ügyel a gyerekekre, így állandó felügyelet alatt vannak. A diákotthonban reggelit, ebédet és vacsorát kapnak két uzsonnával, valamint egészségügyi ellátást is. Négy nővér felváltva, napi 24 órában van jelen az intézményben, továbbá heti rendszerességgel jönnek szakemberek is, többek között egy fül-orr-gégész és egy általános orvos. A nevelői munka részben az iskolai tananyag átvételére és a házi feladatok megoldására vonatkozik, részben pedig a szabadfoglalkozások megszervezésére, amire szintén nagy hangsúlyt helyezünk. A koronavírus-járvány miatt számos ilyen foglalkozást le kellett mondani, mert ezt diktálták az előírások, viszont normál helyzetben különféle sportfoglalkozások választhatóak, sőt még zumba is. A fotó-videó foglalkozásban is nagyon sikeresek a diákok, az újságírói órákon cikkeket állítanak össze, melyek az iskolaújságban jelennek meg, vagy a pannókra kerülnek fel. Van továbbá képzőművészeti foglalkozás is, ahol minden ágazat megtalálható. A járványhelyzet előtt a gyerekeket megpróbáltuk a lehető legtöbb helyre elvinni, például sporteseményekre, színházba és múzeumba is. A szórakozásra is van lehetőségük, filmezhetnek, de számítógépeink is vannak, valamint egy Xbox és egy asztalitenisz-asztal is. A kollégiumi életben egyébként nagy jelentősége van a nevelői munkának, megpróbáljuk ugyanis felkészíteni az életre a sajátos nevelési igényű gyerekeket, hogy egy olyan alapot kapjanak, amellyel a társadalom szerves részeként tudnak majd élni.

A Dositej Obradović Оktatási Központ és Diákotthon iskoláskor előtti intézményként is működik. Az iskolaközpontnak összesen 146 diákja van, ebből 55 általános iskolába, 83 középiskolai képzésre, 8 gyermek pedig az iskolai előkészítőbe jár — tette hozzá Budai Irén.


A tanulók munkái

— Az iskoláskor előtti intézményben vegyes csoportban, tehát magyarul és szerbül is tanulnak. Az általános iskolás korosztályhoz tartozó diákok többségében szerb anyanyelvűek, a középiskolában viszont magyar gyerekből van több. A sajátos nevelési igényű gyermekek között vannak autizmussal élők, tanulásban akadályozottak is, akik különféle problémákkal küzdenek, így jelen van náluk a diszlexia, a diszgráfia vagy a diszkalkulia, de hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű, valamint fogyatékossággal élő diákok is járnak ide, például hallássérültek, továbbá különféle szindrómával élők.

A középiskolás diákok több szak közül is választhatnak, van lakatos, illetve géplakatos szak, fodrásznak, valamint manikűrösnek és pedikűrösnek is tanulhatnak, de el tudják itt sajátítani a könyvkötői, a szobafestő-mázoló, a hentes- és a pékszakmát is. A magyarországi támogatásnak köszönhetően pedig a hentesnek és a péknek tanuló középiskolásokon kívül másoknak már nem kell elhagyniuk az intézmény épületét azért, hogy szakmai gyakorlatra járjanak.

Fényképezte: Kartali Róbert

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..