Annak, aki olvasta Miguel de Cervantes Saavedra világhírű regényét, a Don Quijotét, időnként látomásai lesznek Spanyolországban. A bolondos lovag és pocakos fegyverhordozója, Sancho Panza időnként óriásokat látott maga előtt, akikkel — egy vitéz és mindenre elszánt kóbor lovagnak — meg kell küzdenie. Nos, ezek az óriások szélmalmok voltak, és a bajvívásban Don Quijote húzta a rövidebbet. Hispániában gyakran láthatunk a muris kettősről alkotott szobrokat, de egyre kevesebb van belőlük, helyüket a hegygerinceken a szélgenerátorok veszik át — melyekkel viszont nem ajánlatos ujjat húzni. A mi látomásaink inkább a Pireneusok szikláira vonatkoztak, hiszen a szédítő, időnként csaknem 2000 méter magasságban olykor valóban a szélmalom vitorláira hasonlító alakzatok rajzolódnak ki — vagy óriásokra, melyeket a világhírűvé vált kelekótya lovag is látott…

Montserrat — kolostor a sziklák alatt

Ezúttal azonban a Barcelonától 50 kilométerre lévő Montserrat bencés kolostor sziluettjét láttuk az országútról, mögötte pedig a hatalmas, égbe nyúló sziklatömböket. Az alföldi ember szorongásával indultunk az 1250 méter magasban lévő zarándokhelyhez, mert a szerpentinen időnként úgy tűnt, a busz hátsó része előzni akar bennünket… Szerencsésen felérkeztünk a világhírű szakrális építményhez, melynek egyik ereklyéje a Fekete Szűz a gyermekével. A fáma szerint maga Lukács evangélista fából faragott szobráról van szó, melyet Szent Péter vitt fel a hegyekbe Krisztus után a hatvanas években. A szobor megégett, innen a fekete színe, melyet még inkább kiemel az oltár aranyból készült díszítése. A Szűz Mária tiszteletére a XI. században kezdték el építeni a templomot, de csak a XVI. században készült el, és bővült egy kolostorral, melyben a bencések laktak/laknak. A földkerekség minden tájáról idesereglő hívők, egyszerű turisták gyakran hosszú sorokban várakoznak, hogy az oltár mögé belépve megérinthessék a Fekete Madonna kezében tartott gömböt, mert az szerencsét hoz majd az életükben. Csakúgy mint a kolostor udvarán lévő, színes mozaikkövekkel kirakott kis kör, melynek a közepében, ha a férj és a feleség csókot vált, egy életre szóló boldogság pecsételődik meg. Az évszázados falak tövében azonban a földi élvezeteknek is helyet adnak, a látogatók vásárolhatnak a finom montserrati sajtokból, mézből, lekvárból, olajbogyóból is. Azután „legurultunk” a sziklákról, ami talán még félelmetesebb volt, mint a felfelé való kapaszkodás.

Madrid.

„Óriások”, azaz a négy felhőkarcoló Madrid bejáratánál

A spanyol fővárosról jót vagy semmit. Merthogy rosszat aligha talál az ember ebben a csaknem 6 milliós városban. (Ha Don Quijote esetleg erre járna, megvívhatna a négy óriási felhőkarcoló-irodaházzal, melyek magassága 220-250 méter…) A Manzanares folyó partján épült település 1561 óta volt Hispánia központi székhelye, amikor II. Fülöp király ide helyeztette át udvartartását, ám fővárossá csak 1606-ban vált. Ma sincs talán olyan város Spanyolországban, amelyre ilyen dinamikus fejlődés volna jellemző. Az elmúlt években gyakran elhangzott, hogy a spanyol gazdaság válságban van. Annak a hihetetlen építkezési hullámnak láttán, amelyet ott tapasztal az ember, nehezen tudja elképzelni… Hogy mit érdemes megtekinteni a fővárosban? Mindenekelőtt a királyi palotát. Az egykori uralkodók által felhalmozott értékeket, festményeket, használati tárgyakat, ékszereket s a ritkán látható hatalmas fegyverarzenált — a középkortól a XX. századig. Ezenkívül még a Spanyol tér (a sokat emlegetett Don Quijote és Sancho Panza szobrával, mely mögött a szerző, Cervantes trónol, figyelve a két furcsa emberkét), a Parlament és a Plaza Mayor (főtér) nyújt az embernek látnivalót. Nem beszélve a Madridi Nemzeti Múzeum világhírű Prado képtáráról, mely valóságos zarándokhely. Időnként kilométeres sorok állnak a bejáratánál, különösen 17 óra után, amikor ingyenessé válik a belépés. Nem kell ezen csodálkozni, hiszen olyan művészek alkotásait tekinthetjük meg itt, mint Hieronymus Bosch, Goya, Dürer, Rubens, Rembrandt, Botticelli, Tiziano, Tintoretto, Velasquez, El Greco, Murillo, Raffaello — hogy csak néhány ismertebb nevet említsünk. Nehezen is hagytuk el a termeket, ilyesmit ugyanis nem mindennap lát az ember.

Madrid — a Spanyol téren „nyargal” Don Quijote és Sancho Panza, mögöttük Cervantes, a két mókás figura szülőatyja

Ugyanez elmondható a Real Madrid szentélyéről is. Belülről ugyan nem csodálhattuk meg, mivel a hétfő reggeli órákban jártunk ott, ám az impozáns stadion így is nagy hatással volt ránk, különösen a Real-szurkolókra, akik közé én magam is tartozom. Bikaviadalon sem jártunk, ám az aréna külső méreteiből ítélve (a madridi aréna a legnagyobb az országban, de a világon is) igen nagy lehet az érdeklődés. Az 1931-ben épített létesítményben 25 000 ülőhely van, és minden alkalommal minden jegy elkel (a legdrágább 100 euróba kerül).

Nem lanyhul az érdeklődés a világhírű Prado képtár iránt. Hosszú sorok kígyóznak a bejárat előtt

El Escorial.

El Escorial — az egykori uralkodói rezidencia és a királyok temetkezési helye

A már említett II. Fülöp király építtette ezt a Madridtól alig 50 kilométerre lévő királyi kolostort. Az uralkodó nemcsak a királyi család lak-, hanem nyugvóhelyének is ezt a gyönyörű környezetet jelölte ki. Az impozáns méretű építmény — hossza 240, szélessége 190 méter, hét tornya, 1110 ablaka van, 15 kapuja — sárgás gránitból készült, hideg, komor külsőt kölcsönözve neki. Belseje szintén rideg, meglehetősen barátságtalan, néhány festmény és szobor díszíti a folyosókat és a templomi oltárok környezetét. Maga II. Fülöp is a puritánságáról volt ismert, valószínűleg ezzel magyarázható a kolostor kinézete. A könyvtára viszont páratlan kincseket őriz, spanyol, latin és arab nyelvű egyházi, illetve világi műveket. Egyébként itt temették el a királyt, valamint a családtagjait, sőt a későbbi leszármazottait is.

Az elesettek völgye.

Építése Francisco Franco diktátor nevéhez fűződik. A sziklába vájt templom felett egy óriási, 150 méter magas kereszt áll, szép idő esetén Madridból is látszik. Franco 1939 és 1975 között volt Spanyolország teljhatalmú ura, miután a szélsőjobboldali pártokat egyesítve, illetve az európai náci és fasiszta országok támogatását magáénak tudva győzött a spanyol polgárháborúban (1936—1939). A diktátor elképzelése szerint ide kellett volna eltemetni a polgárháború összes áldozatát — attól függetlenül, hogy ki melyik oldalon harcolt. Ezért kezdte el építeni 1940-ben a mauzóleumnak is helyet adó szentélyt. A hegyoldalban dolgozók viszont azok a hadifoglyok voltak, akik a hároméves háború során Franco ellen harcoltak. Az 1958-ig tartó építkezésen rengetegen vesztették életüket — kőomlás vagy a belélegzett por miatt. A diktátor elképzelése azonban nem vált valóra, hiszen a polgárháborúnak félmillió áldozta volt, a sziklatemplomban pedig alig 33 000-et sikerült örök nyugalomra helyezni. Meg őt magát is. Valójában a saját emlékművét állította fel. A hatalmas építmény létjogosultsága körül 1975 óta, amikor ismét a király vette át a hatalmat, nagyon sok vita folyt/folyik, ám az ideológiai, történelmi tényekre alapozott pengeváltások ellenére kétségkívül Spanyolország egyik leglátogatottabb turisztikai célpontja. Hozza a pénzt...