Mégis jó, hogy nemcsak Óbecse van, de vele átellenben Törökbecse is. A bánáti Becse polgármester-választása eredményeinek ismeretében gondolom így. Nem azért, mintha nekem fontos lenne, hogy ebben a községben a következő néhány évben ne radikális párti legyen a polgármester. Semmilyen személyes érdekeltségem nincs ebben. Egyszerűen az embernek jólesik, ha néha hallja, hogy itt vagy ott az övéi megmentették a mundér becsületét. Most nagyon nagy szükségét éreztem ennek, talán nemcsak én az óbecsei szégyenletes ,,eredmény' után.
A széthúzás, irigykedés, cserbenhagyás, civakodás megdöbbentőn sok példája után, amire a távolabbi magyar múltban is megannyi ordító példát találhatunk, már-már tudomásul vesszük, hogy ez az egyik legfrappánsabb nemzeti karakterünk. A háromszáz évvel ezelőtti események között böngészve láthatjuk, hogy a Rákóczi- szabadságharc előtt és után az élet s halál között lebegő nemzet a megmenekülést ígérő összefogás helyett mintha minden erejét a belső ellentétek szítására fordította volna. Az országgyűlés vallásügyi bizottsága például ,,1720 március 15-én ült össze, de a katholikusok és protestánsok oly merevül ragaszkodtak álláspontjukhoz, hogy Koháry minden jóakaratú békéltetése ellenére is a tárgyalások eredménytelenek maradtak, mire az országgyűlés a biztosok javaslatára föloszlatta a bizottságot s a vallási viták eldöntését királyi elhatározásra bízta.'
Hihetetlennek tűnne ez az érthetetlen makacsság - hiszen a megsemmisülés felé sodródott az ország - , de nincs okunk csodálkozásra eleink kompromisszumkészségének ilyen vészesen nagy mértékű hiánya miatt, hiszen hasonló jelenségekkel találkozhatunk, nem ritkán, napjainkban is. Nehezen lehetne értelmesnek, tisztességesnek nevezni azoknak az itteni magyar politikusoknak a törekvéseit, akik a mostani körülmények között a választások előtt - látva, hogy jelöltjüknek nincs esélye - mindent megtesznek azért, hogy győzzön bár a fekete ördög, csak ne a másik magyar párt jelöltje. S ha ez így sikerül, szívből örülnek a ,,magyarság érdekében' kivívott politikai győzelmüknek.
Mégis, mielőtt beletörődnénk, hogy egy olyan ősi magyar átokról van szó, ami ellen semmit sem tehetünk, váratlanul - a be nem avatottak számára váratlanul - történik valami, mint volt a múltban is megannyiszor, ami bizonyítja, hogy össze tudunk fogni, képesek vagyunk egységesen kiállni, áldozatot hozni és eredményesen cselekedni alapvető érdekeink védelmében. Mi magyarok is. Vagyis ahogy történelmünk nagyjainak egyik legkiválóbbika, a költő Zrínyi Miklós írta: ,,Csak jobbítsuk meg magunkat, szabjunk más rendet dolgainknak... egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók'. (Lehet Zrínyi ennyire időszerű? A magyar barokk költészet óriása mintha ma, nekünk írta volna előbbi gondolatait. Vagy a költőknél ez a halhatatlanság?)
Ezt bizonyította a törökbecsei polgármester megválasztása, s számunkra ez azért is jelentős, mert a község kisebb helységeiben, ahol a magyarság aránya alacsony, a radikális párt jelöltje nagyobb támogatottságot kapott, mint magában Törökbecsén, ahol a község magyar lakosságának zöme él. Vagyis a magyarok túlnyomó többségének szavazata hozzájárult, hogy a demokratikus blokk jelöltje nyerjen.
Mindez persze nem a puszta véletlen műve, de a jó előkészítés eredménye. Ezért is figyelmeztetni kell rá. Az itt levont tanulságot nem szabad veszni hagyni, szükség lesz még rá.