home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Szabadtéri színpad és szeptemberi emléknap
Tóth Lívia
2020.08.27.
LXXV. évf. 35. szám
Szabadtéri színpad és szeptemberi emléknap

Újabb helyszínnel, szabadtéri színpaddal bővül a padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör közelmúltban felújított székháza. A beruházással az egyesület régi álma válik valóra. 

— 2011-ben egy sikeres pályázatnak köszönhetően készíttettük el a tervet a székház bővítésére és a nyári színpadra is, de a dokumentum sokáig porosodott a fiókban, kerestük ugyanis az elképzelés megvalósításához szükséges anyagi forrást — mesélte Komáromi Róbert, a kultúrkör elnöke. — A hozzáépítés a meglevő objektumhoz 2017-ben kezdődött, tavaly volt az ünnepélyes átadó. Az idén a Magyar Nemzeti Tanács segítségével, alapítványi támogatással hozzákezdhettünk a szabadtéri színpad kivitelezéséhez. A keretösszegbe belefér az udvar betonozása is, de nem jut pénz az épület körüli járdára és a fedett teraszra, mely az utcai kaputól a bejárati ajtóig húzódna. Persze mi bízunk benne, hogy a következő pályázatokból ez is megvalósul. Az új épület közepén lesz a 7 x 7,5 méteres, több mint 50 négyzetméteres színpad, a bal oldalon egy nyári konyha kap helyet, hiszen évről évre egyre több programunk van, és nem szeretnénk állandóan bent főzőcskézni, a jobb oldalra pedig a tűzrevaló, a szerszámok és a kellékek tárolására való fészer kerül. A színpad eleje nyitott, a tetőre nagyon tetszetős megoldást találtak, az ajtókkal, ablakokkal együtt az összkép régi tanyai házra emlékeztet majd. Nagyon örülünk ennek a beruházásnak, bízunk benne, hogy a színpadon számos nagyszerű program valósul majd meg, és a fejlesztés még sokáig szolgálja a padéi magyarságot.


A Takáts Rafael Magyar Kultúrkör és a szerző felvételei

* A munkálatok várhatóan augusztus végén befejeződnek, a megnyitót viszont szeptember 26-ára tervezitek, amikor szeretnétek megtartani a vírushelyzet miatt májusban elhalasztott Keszég Károly-emléknapot is.

— Reméljük, hogy a járvány addigra enyhül, és ezúttal a színpad átadását, a riportpályázat díjátadóját, egy könyvbemutatót és az emléknap szokásos művelődési műsorát sem kell lemondanunk. Csóka községben a beszélgetésünk időpontjában még érvényben van az az intézkedés, hogy egy-egy eseményen csak 10 személy vehet részt. Ha ez szeptember végére is így marad, akkor ehhez alkalmazkodunk. A rendezvényt több részre vagy akár több napra bontva is megszervezhetjük, de mindenképp szeretnénk, hogy a vendégeink és a falu lakossága is lássa, a fogyatkozás és a rendkívüli helyzet ellenére is jelentős munka folyik a jövőre 25 éves kultúrkörben. Én mindenkit arra biztatok, küldjék az anyagokat a riportpályázatra, mert a díjátadót valamilyen formában biztosan megtartjuk. Mivel májusban elmaradt az emléknap, már a településen is kérdezgetik az emberek, hogy csak elnapoltuk vagy teljesen lemondtunk róla. Úgy tűnik, a lakosság megszokta és hiányolja ezt a találkozási alkalmat.

* A járványhelyzet és a rendkívüli állapot miképp befolyásolta az egyesület tevékenységét?

— Március közepétől leállt a munka, három hónapig csak takarítottunk az épületben, meg füvet nyírtunk. A helyzet feloldásával újraindultunk, jelenleg a nagyteremben próbál mindenki, természetesen az egészségügyi intézkedések betartásával. Öt csoportunk van, az asszonykórus, a lánykórus, a citera- és a kézimunkacsoport, valamint a néptáncosok. Utóbbiak most sajnos nem gyakorolhatnak, mert 30-nál is többen vannak, de a többiek folyamatosan dolgoznak. A helyi általános iskolának 120 diákja van, mintegy 70 magyar anyanyelvű, akik közül 45-50 gyermek a mi tagságunkat gyarapítja, ami — úgy gondolom — szép eredmény, és mindenképp szeretnénk megtartani a csoportok létszámát.

* Nemrégiben hangszereket is kapott az egyesület.

— A Petőfi-program keretében ösztöndíjasként került hozzánk Bíró László citeraoktató, akinek a vezetésével 16 gyerek kezdett ismerkedni a hangszerrel. Az egyesületnek volt négy citerája, az oktatónak is négy saját hangszere, így kettéosztottuk a csoportot, és heti két próbával mindenki gyakorolhatott. Támogatásból jutottunk hozzá még három citerához, és időközben a szülők is vásároltak hangszert. Jelenleg a csókai Mihók Attila foglalkozik a csoporttal, továbbra is heti két próbát tartunk — hallottam Komáromi Róberttól, aki az elhangzottakhoz hozzáfűzte, a kultúrkörben társadalmi élet is zajlik, az emberek délutánonként bejárnak beszélgetni. Ezt is nagyon fontosnak tartják, hiszen szinte minden közösségi esemény megszűnt. Az idén még az év fénypontjának számító templombúcsút sem úgy rendezték meg, ahogyan azt a lakosság hosszú évtizedek alatt megszokta. A szentmisét megtartották, és minden házban készült ünnepi ebéd, de a vendégsereg sokkal szerényebb volt, hiszen a külföldre szakadt padéiak többsége az utazási szigorítások miatt nem tudott hazalátogatni erre a jeles eseményre. És ami a legfurcsább volt, hogy a főutca is üres maradt, hiszen a cukorka- és más árusok sem rakhatták ki a portékájukat.

Mindezen előzmények ismeretében nem meglepő, hogy a kultúrkör tagjai és a padéiak azt szeretnék, ha szeptember 26-án végre közönséggel népesülne be a megújuló művelődési ház. A magyar ház, ahogyan a helybeliek nevezik.

 

Riportpályázat

A padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör Keszég Károly (1954—1997) újságíró, a Napló hetilap főszerkesztője emlékére huszonegyedik alkalommal hirdeti meg a KÖZEGELLENÁLLÁS riportpályázatot.
A pályázatra magyar nyelven írt, eddig meg nem jelent RIPORTOKKAL lehet jelentkezni.
A pályázat jeligés. A pályázóknak zárt borítékban kötelezően mellékelniük kell az adataikat: név, cím, e-mail-cím, telefonszám.
A munkáknak NÉGY példányban 2020. szeptember 12-éig kell megérkezniük a következő címre:
Takáts Rafael Magyar Kultúrkör — Riportpályázat
Žarko Zrenjanin utca 91.
23325 Padé/Padej

Az első díj 12 000, a második 10 000, a harmadik 8000 dinár.
A díjátadás, ha a járványhelyzet lehetővé teszi, 2020. szeptember 26-án lesz Padén a Keszég Károly-emléknapon. 
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..