Szabadkígyós kastélykertjének ösvényein lépegetve...

Szabadkígyós kastélykertjének ösvényein lépegetve...

A Békés megyéhez tartozó Szabadkígyós területén keresendő, neoreneszánsz és eklektikus stílusban megálmodott Wenckheim-kastély 1875 és 1879 között épült Ybl Miklós (1814—1891) tervei alapján. 1945. október 1-jétől 2011-ig az épületben — mi sem természetesebb?! — egy mezőgazdasági középiskola működött.

Mottó: „Ha már nem a tökéletes külsőt fogod keresni, rátalálsz a tökéletes belsőre!”

 

Személyes vizitációmra ez év májusában került sor ehelyt egy kedves sámsoni ismerősöm/barátom meghívására. Korokon és tájakon át barangoló rokonlelkek egymásra találása volt ez az alkalom, mely szinte percenként hozta föl a felszínre az újabbnál újabb és merészebbnél merészebb ötleteket. Konkrétan azzal kapcsolatban, hogy miképpen lehetne még szorosabbá és bensőségesebbé tenni az egymáshoz már így is megannyi szállal kötődő Vásárhelyek (Hódmező és Torontál) viszonyát. A lovarda drótkerítéséről egy tengelic pásztázta a vidéket. Ekkor már rég túl voltunk a kastélymustrán, melyhez nemcsak mamuszokat kaptunk a biléták mellé, de egy alkalmi, akkortájt éppen szerelői kezeslábasban ténykedő tárlatvezetőt is. Mi tagadás, a bácsinak is jólesett a diskurálás, hiszen félbehagyhatta egy fértályórácskára a fűnyírást a Dél-Alföldre hirtelen rátelepedő, rekkenő hőségben.

— Tetszik tudni, a kígyósi gróf Wenckheim József idősebbik fia volt az a gróf Wenckheim József Antal császári királyi kamarás, akiről Jókai Mór regényírónk az Egy magyar nábob főhősét mintázta — indította a bácsi a közismert történetet. Hangsúlyozva a birtok leányörökösének, gróf Wenckheim Krisztinának az első színre lépését is, aki mindössze nyolcesztendős volt, amikor 1857. május 25-én meglátogatta a császári házaspár: Ferenc József és Erzsébet, azaz Sisi királyné. A vendégek tiszteletére a család impozáns diadalívet emeltetett. A történelmi epizód emlékét egy márványtábla őrzi, illetve a nevezett építménynek a közelmúltban elkészült kovácsoltvas családi címeres hasonmása. Éljen a haza!

A kígyósi kastély végül is a fentebb említett Krisztina grófnőnek és unokafivérének, gróf Wenckheim Frigyesnek köszönheti létét. Igaz, a család eredetileg ősei gyulai kastélyát szerette volna visszavásárolni az Almásyaktól. Cserébe azért, hogy a gyulaiak országgyűlési képviselőnek választják a grófot. Igen ám, de mivel a krónikák szerint a gyulai birtok éppen aktuális urai túl magas vételárat szabtak ki a kiszemelt ingatlanra, a fiatal Wenckheim házaspár végül úgy döntött, inkább új kastélyt építtet magának. A minden ízében modern, távfűtéssel is büszkélkedő épület hivatalos átadására 135 évvel ezelőtt, 1882. július 19-én került sor. Kápolnával, ebédlővel, télikerttel, könyvtárral, női zeneszalonnal, pipázóval, nappali dolgozószobával, illetve huszonhárom hektáros parkkal, mesterséges forrással és tóval, szigettel, hidakkal és szökőkúttal „ellátott” komplexum volt ez. Olyan megrendelői elképzeléssel, hogy a főépületnek annyi ablaka legyen, ahány nap van egy évben, továbbá annyi szobája, ahány hét és annyi bejárata, ahány évszak.

Elbúcsúzván útikalauzunktól a csaknem negyven méter magas, kilátóterasszal körbefont torony meghódításához újra ketten marad(t)unk. Alattunk a bukszusokból és nyesett tiszafákból kialakított franciakert, a vizét vesztett szökőkutas medence és egy hatalmas platán, melyhez foghatót termetében hiába is keresne az ember fia/leánya. Legalábbis Békés megyében. A kastélypark — benne egy nyolcas alakú mesterséges tóval, illetve annak martján hatalmas mocsáriciprusokkal — 1954 óta természetvédelmi terület. Közvetlenül alattunk terült el a családi kápolna is. Az az építmény, amelynek oltára mögött percekkel korábban a már említett uralkodói látogatást méltató eredeti márványtábla maradványaira is rácsodálkozhattunk. Ezernyolcszáz és ötvenhét? Hej, hol volt akkor még a kiegyezés!

„Mint a fák törzsén az ágak, amik külön-külön válnak, úgy nekünk is más a sorsunk, vigyen bármerre is utunk, de mindig lesz egy gyökerünk, s így örökre összetartozunk.” Ezek az intelmek viszont az Úr 2016. esztendejében vésettek bele az előttünk felbukkanó, nemzetiszín pántlikás kopjafa törzsébe. Elcsendesedés. Ámbár a gondolat odabenn, a zsigerek között újabbnál újabbakat generál, a szabadkígyósi történet e ponton túl mégsem folytatódik. Helyette a fölibünk kerekedő szürkönyet szólít fel indulásra mindkettőnket. Szót fogadunk, és megindulunk a kijárat felé. Mögöttünk hagyva nemcsak a szebb időkről álmodó kastélyt, de annak éjjeli üzemmódra berendezkedő környezetét is. Szabálytalan időközönként a ketrecbe zárt pávák rikácsolása is átveszi a prímet.


A szerző felvételei

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Szabadkígyós kastélykertjének ösvényein lépegetve...
Riport
Szabadkígyós kastélykertjének ösvényein lépegetve...
Riport
Facebook

Támogatóink