home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Szabadkán megnyílt a melegedő
Kalinka Tamás
2022.12.13.
LXXVII. évf. 49. szám
Szabadkán megnyílt a melegedő

December 13-án Stevan Bakić, Szabadka polgármestere megnyitotta a melegedőt a Radić fivérek utca 83. szám alatt, a Bajnát Helyi Közösség épületében.

A teljesen felújított épületben Szabadka város polgármestere mellett dr. Siniša Trajković, a Vöröskereszt szabadkai szervezetének titkára fogadta a média képviselőit.

— A 186 négyzetméteren elterülő épületben található két hálóhelyiség, egy nappali ebédlővel, két fürdőszoba, konyha, illetve egy raktárhelyiség. Az egyik hálóban hat ágy van férfiak részére, a másikban pedig három, nők részére. A tavalyi idényben hat igénybe vevője volt a melegedőnek. A munkálatok 6 145 000 dinárba kerültek, s ez megerősíti azt, hogy a város és a kormány a legkiszolgáltatottabb polgárokkal is foglalkozik nyilatkozta Stevan Bakić, Szabadka polgármestere.

Dr. Siniša Trajković elmondta, az új, felújított helyszínen elérhetőek lesznek a korábbi években is megszokott szolgáltatások. Így a napi háromszori étkezés, a tiszta ruházat, a gyógyszerek és a legfontosabb tisztálkodási szerek mellett még 24 órás ügyeletről is gondoskodnak.

A melegedő a hideg idő beköszöntétől egészen tavaszig várja a rászorulókat, akik egész nap igénybe vehetik a szolgáltatásokat.

Fényképezte: Kartali Róbert

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..