home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Szabadkán is lekapcsolták a díszvilágítást
2022.08.31.
LXXVII. évf. 35. szám
Szabadkán is lekapcsolták a díszvilágítást

Tisztelt lakosság,

A Szerb Köztársaság Kormánya határozatot hozott, amellyel javasolja a díszvilágítás kikapcsolását mindazokon az épületeken, amelyek ilyen fajta megvilágítása nem feltétlenül szükséges.

Ennek értelmében augusztus 27-étől nincs kivilágítva a kormányépület, a Pénzügyminisztérium és a Gazdasági Minisztérium, valamint az elnökség épülete, de más épületek sem, melyek esetében a díszvilágítás mellőzhető.

A kormány felhívást indít a többi intézmény és szervezet felé is, hogy alkalmazzák ezt az ajánlást, példát szolgáltatva a felelősségteljes és ésszerű magatartásra, hogy közösen járuljunk hozzá az energiaválság megoldásához, amellyel a világ számos országa szembesül.

Augusztus 27-én a szabadkai önkormányzat lekapcsolta a Városháza díszvilágítását, a közigazgatási hivatal augusztus 29-én megtartott kollégiumán pedig döntést hozott arról, hogy felkéri az általa alapított közvállalatokat és intézményeket, hogy a kormány döntésének megfelelően járjanak el.

A fentiek figyelembevételével és az energiaválság hatásainak mérséklése érdekében arra kérem Szabadka város minden lakóját és az itt működő cégeket és vállalkozásokat, hogy ők is tegyenek hasonlóképpen, és ezzel járuljanak hozzá az energiaválság okozta kihívások leküzdéséhez, melyekkel jelenleg a világ, s így hazánk és városunk is szembesül.

Stevan Bakić
Szabadka polgármestere

Fényképezte: Apró József

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..