Szabadka legegészségesebb kávézója
Bíró Tímea
2020.11.21.
LXXV. évf. 47. szám
Szabadka legegészségesebb kávézója

Egy aprócska kávézó, mely február végén nyitotta meg kapuit. A Svetozar Marković Gimnázium és az Idea szomszédságában található hely magabiztosan rákacsint a járókelőre, hogy üljön be egy egészséges és tápláló finomságra, majd bűntudat nélkül folytassa tovább az útját. Druzsek Norbert, a Healthy ND Products tulajdonosa egy hiánypótló kávézót nyitott a városban.

Norbert életében mindig is fontos szerepet töltött be a sport, korábban ugyanis futballozott, majd testépítéssel kezdett el foglalkozni, aminek elengedhetetlen része az egészséges táplálkozás.


Az aktív sportévekkel kezdődött minden

— 2015-ben jelentkeztem egy budapesti castingra, melyen kezdő testépítőket kerestek. Engem is beválogattak, és felkészítettek az első versenyemre, mely a magyar bajnokság volt. Ekkor kóstoltam bele igazán a sport világába és abba, hogy ez mivel jár, mire érdemes odafigyelni. A saját kategóriámban egyszer sikerült bejutnom a magyar válogatottak közé, illetve 2018-ban megnyertem a vajdasági kupát, majd két évig személyi edzőként tevékenykedtem, és ezután fogalmazódott meg bennem az ötlet, hogy kávézót nyitok Szabadkán. Az első elképzelés egy üzlet volt, de végül összekötöttem a kettőt, hogy italt fogyasztani és étkezni is lehessen a helyiségben, illetve elvitelre is meg lehessen vásárolni a termékeket, mivel be vannak csomagolva. Éppen a sport volt az egésznek az ihletforrása, hiányoltam ugyanis azt, hogy ha rohanásban vagyok, akkor menet közben valami egészségeset tudjak vásárolni. Sportolóként semmiről sem kellett lemondanom, hanem odafigyeltem arra, hogy milyen összetételű a táplálék. Nemcsak szénhidrátból vagy egyszerű cukorból vittem be a tápanyagot, hanem teljes kiőrlésű lisztből készült, hozzáadott cukor nélküli vagy természetes édesítővel készült ételeket is fogyasztottam, és fontosnak tartom, hogy legyen egy olyan hely, ahol ilyen a kínálat — tudtuk meg Norberttől.


A boldog kávézótulajdonos

A kávézó tulajdonosa egy percig sem gondolkodott azon, hogy külföldre költözik, hiszen amíg személyi edzőként volt aktív, sikerült egy jelentős kapcsolatrendszert kiépítenie, illetve úgy érezte, hogy a szülőföldjén szeretne érvényesülni.


Hozzáadott cukor és glutén nélküli torta

Mivel Szerbia az egészséges táplálkozást illetően még gyerekcipőben jár, nagy kihívás az alapanyagok beszerzése. A glutén- és a laktózmentes alapanyagok ritkaságnak számítanak a régiónkban, ezért az üzletvezetőnek alaposan fel kellett térképeznie, hol találhatóak olyan hozzávalók, amelyekből elkészíthetőek azok a sütemények, szendvicsek vagy italok, amelyeket a különféle allergiával vagy érzékenységgel élők is gond nélkül elfogyaszthatnak.


A hangulatos kávézó egyik szeglete

— A kínálatunkban egyelőre hozzáadott cukor nélküli pohárdesszertek és torták, szendvicsek, saláták szerepelnek, illetve 50 százalékban szénhidrátcsökkentett hamburger is, melyről azt gondolom, hogy versenyképes a hagyományos hamburgerrel szemben. Az édességek esetében fontos elmondani, hogy steviával és eritrittel édesítjük őket. Szeretnénk bővíteni a kínálatot, és öröm látni, hogy mindenféle generáció megfordul nálunk. A cél az lenne, hogy minél többen betérjenek a kávézóba, és a mindennapjaik részévé váljon az egészséges életmód.


Háromrétegű finomság

A rendkívül figyelemfelkeltő és barátságos stílusú kávézó belterét Norbert és a szintén szabadkai Csikós Pajor Lívia építésztervező közösen álmodták meg. Biztos vagyok benne, hogy aki ide betér, az különleges élményekkel gazdagodik.

Az üzletvezetőtől azt is megtudtuk, hogy jelenleg a cégek és a nagyobb rendelést leadó magánszemélyek tudják igényelni a házhoz szállítást, illetve a sok terv között az is szerepel, hogy a termékek környezetbarát csomagolást kapjanak, hogy még ezáltal is közelebb legyünk a természethez és az egészségünk megőrzéséhez.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadkai Napló rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..